Manipulációnak azt az érzelmi ráhatást nevezzük, mely folyamat során az egyik fél nyomást gyakorol a másikra annak érdekében, hogy saját céljait megvalósítsa. Csupán eszköznek tekinti őt, a másik pedig csak utólag jön rá arra, hogy manipulálták.
Több fajtája is létezik. Ilyen például, ha valamilyen logikai trükköt használ és behúz a csőbe, vagy a saját tekintélyére alapozva kérdőjelezi meg a másik fél jártasságát és képességeit. De például már az is manipulációnak számít, ha valaki hirtelen, a beszélgetést félbeszakítva egy teljesen más témát húz elő, amivel gyengíteni akarja a beszélgetőpartner szavainak súlyát. De ide soroljuk még az idegen szavak gyakori használatát is egy olyan emberrel szemben, aki nem szakmabeli és nem ismerheti ezeket a kifejezéseket.
Felismerted magad az egyes példáknál? Nem csoda. Vagy talán mégsem? Nem is biztos. Hiszen miért is akarnál bárkitől bármit? Sokan azt hiszik, hogy ők biztosan nem manipulatívak. Csak ezt és azt szeretnék, amihez szükségük van erre és arra, amit ezzel és azzal érnek el.
Ha jobban belegondolunk, akkor minden olyan dolog, amit te akarsz elérni, de egy másik emberre van hozzá szükséged, már magában rejti a manipuláció lehetőségét. Mi van akkor, ha a másik mégsem úgy cselekszik, ahogy neked tetszik és nem éred el vele azt, amit szeretnél? Ekkor veted be a női vagy a férfi fondorlataidat? Ekkor használod a jutalmazást vagy a dícséretet mint a moticáció eszközét, ha úgy cselekszik, ahogy elvárod tőle?
Súlyos kérdés az, hogy mi a helyzet a gyereknevelés kapcsán, amikor egy szülőnek el kell érnie, hogy a gyermeke bizonyos szinten szót fogadjon, hogy időben lefeküdjön, vagy felkeljen, hogy megírja a házit, vagy ne rosszalkodjon annyit. Az, hogy mindezeket el szeretnénk érni nála, az nem manipuláció? Ha a javát akarjuk azzal, hogy azt tegye, amit mi akarunk, ez már felment a manipuláció gyanúja alól?
Mindenképpen magunkba kell nézni e tekintetben. Olyannyira elcsúsztak a határok az emberi kommunikáción belül, annyi színtéren kell megfelelnünk, egyre több dolgot csinálunk, egyre kevesebb idő alatt. De vajon közben eléggé odafigyelünk a szeretteinkre, akikkel valóban törődnünk kellene?
Valóban jót szeretnénk a másiknak, amikor rávesszük arra, hogy azt tegye, amit mi szeretnénk?