Minden évben szót ejtek az Anyák napjáról, mert úgy gondolom az édesanyák megérdemlik a kitüntetett figyelmet. Nemcsak ezen az egy napon, hanem az év minden napján.
Gondoljunk csak bele, mennyi mindent kaptunk az édesanyánktól. Először is kilenc hónapon át a szíve alatt hordott bennünket. Kilenc hosszú hónapig tűrte az ezzel járó kellemetlenségeket, rosszulléteket, fájdalmat. Majd, amikor eljött az idő, a világra hozott bennünket – valljuk be, ez sem tartozik egy nő legkellemesebb élményei közé.
Az anyukák már a pocakjukban is óvják kisbabájukat. Majd attól a pillanattól kezdve, hogy hosszú várakozás után végre a karjukban tarthatják csecsemőjüket, sosem engedik el többé a kezét.
Ott vannak velünk az első lépéseinknél, az első eséseknél. Ott vannak, amikor kimondjuk az első szavunkat. Mellettünk állnak az összes sikerélményünknél és kudarcunknál egyaránt.
Mindegy hány évesek vagyunk, az édesanyánknak mindig a kislánya/kisfia maradunk. Bár idővel kirepülünk a családi fészekből, az anyukánk óvó karjaira mindig számíthatunk. Sosem hagy el bennünket, mindig vigyáz ránk, mindig számíthatunk rá.
Hiába hozunk olykor rossz döntéseket, vagy teszünk olyasvalamit, amit nem tart helyesnek. Akkor is végig fogni fogja a kezünket, s amikor elesünk, bátran fordulhatunk hozzá, ő felsegít. Erőt ad, támogatást és olyan szeretetet, amit a világon senki más nem képes adni, csakis az édesanyák.
Becsüljük hát meg őket. Ne csak Anyák napján, az év minden napján éreztessük velük, mennyire fontosak a számunkra, mennyire szeretjük őket, Éreztessük, hogy ők pótolhatatlanok. Mert azok.
Sokszor mondjuk, hogy mindenki pótolható, de őket senki és semmi sem pótolhatja.