FOTÓK: SZABÓ PÉTER PÁL
Szurkolói rovatunk aktuális vendége a nagymegyeri illetőségű, de csilizradványi felmenőkkel bíró Lantódy Tibor, akinek minden DAC-meccs ünnepnap. Ahogy Tibor fogalmazott: „Focibolond vagyok, a DAC nekem a kikapcsolódást jelenti, az örömet, a szenvedélyt.”
Üdvözöllek Tibor. Elöljáróban talán annyit elárulhatunk az olvasóknak, hogy pár éve megtiszteltél azzal, hogy tegeződjünk. Ennek oka pedig nem más, minthogy kiderítettük, közösek a gyökereink. Kezdjük tehát Csilizradványon a történetet…
Ez így van, nyugodjék édesapáddal annak idején egy iskolába jártunk, illetve együtt fociztunk a csilizradványi grundon. Ő 2-3 évvel idősebb volt nálam, de ez mit sem számított, a foci összekötött minket. Elég korán megismerkedtem a labdával, ha otthon hiányoztam, a pályán mindig megtaláltak. Első edzőm – egyben a tanárom – Bufla Miklós volt, aki aztán a nyolcvanas évek elején a szerdahelyi „sportiskola”, vagyis a mai Vámbéry Alapiskola alapító igazgatója lett.
Nagyon szerettem focizni, a csilizradványi iskolacsapattal a járási döntőig jutottunk, ellenfelünk Alistál csapata volt. A döntőt a DAC stadionban rendezték. Feledhetetlen emlék. Az alistáli csapatban játszott nyugodjék Tóth Laci is, aki évekkel később a DAC legendás játékosa lett.
Két gólt rúgtam azon a meccsen, félidőben odajött hozzám nyugodjék Sidó Franci bá’, hogy lenne-e kedvem eljönni Szerdahelyre focizni? Mint afféle 15 éves gyereknek felcsillantak a szemeim, egy percig sem gondolkodtam az ajánlaton.
Amúgy is Szerdahelyre készültem inasiskolába, ahol a Franci bá’ felesége egyébként tanított is engem.
Míg a „dorasztban” fociztam, volt szerencsém látni a nagycsapat mérkőzéseit is. Megyerről abban az időben a DAC-ban játszott Prémusz Tibi, alacsonyabb testalkatú, kiváló bal lábas játékos volt. Miután kitanultam szobafestőnek, a munkám által elkerültem Pozsonyba. Onnét csak a hétvégén járhattam haza, így kimaradtak az edzések:
– Franci bá’, sajnos nem fog ez menni, a főnököm nem enged el… – így szakadt meg a kapcsolatom a DAC-cal egy időre mint játékos, de ’79 környéken szurkolóként visszatértem a stadionba.
A játékos pályafutásomat odahaza Csilizradványon folytattam, én voltam a legfiatalabb a csapatban. ’77-ben megnősültem, megyeri lakos lettem, de a szívem örökké csilizradványi maradt. A sógorom és a bátyja meccsre járó emberek voltak, én pedig megörültem, hogy ismét a DAC közelében lehetek, így hát mentem velük. Idegenbe nem jártunk, de a hazai mérkőzéseket nem lehetett kihagyni. ’80-ban a divízió győzteseként felkerültünk a Szlovák Nemzeti Ligába, onnét pedig ’85-ben a Csehszlovák ligába. Ekkor kezdődött a szerdahelyi foci aranykorszaka. Bérletes lettem a főtribün jobb oldalán, ami a nem fedett részt jelentette. Emlékszem, évekig egy szerdahelyi srác ült mellettem…
Tehát 1979-től vallod magad DAC-drukkernek, mit mondjak, nem kis idő. Mi mindenre emlékszel azokból az időkből?
Amikor felkerültünk a Csehszlovák ligába, azok az évek jelentették a nagybetűs focit. Sparta, Ostrava, imádtam meccsekre járni – ahogy napjainkban is. Idestova 70 éves leszek, de úgy vagyok vele, hogy 2-3 órával a mérkőzések előtt Szerdahelyen kell lennem. Bemegyek a keresztlányom sírjához a temetőbe, megnézem a múzeumot – amit már vagy ezerszer láttam, de nem számít.
Mindig akad egy barát vagy ismerős, akivel elbeszélgetek, lényegében ekkor kapcsolódok ki, letudom az egész hetet. Kocsmába sosem jártam, életemben nem dohányoztam, a foci az egyetlen „káros” szenvedélyem. Ugyanúgy a televízióban is szinte csak sportműsorokat nézek, főként labdarúgást…
Visszatérve a régmúltra, ’85-ben újoncként sikerült bennmaradnunk a ligában, a következő évadban Kopřivnicén elhódítottuk a Csehszlovák kupát… A szurkolói lendületem egészen addig kitartott, míg ki nem esett a DAC az 1. ligából. Undesser Tibor, a sógorom már korábban elmaradozott, már csak én jártam egyedül… Aztán amikor visszakerültünk a legfelsőbb osztályba, ismét elkezdtem focira járni.
Minden meccsen kint vagyok, csak valami komoly ok miatt hagyom ki a DAC-ot.
Nemrég például, amikor epére operáltak. Akkor játszottunk a Nagyszombattal, persze sajnáltam, hogy nem lehetek ott, de az ember nem kockáztathat. Egészségünk csak egy van, bár jó ideje nyugdíjas vagyok, az ecsetet azért még megfogom. Unokám most érettségizett, együtt lakik velünk, igyekszem őt támogatni mindenben.
Mit adott neked a DAC ezalatt a majdhogynem fél évszázad alatt? Hogy látod most a klub helyzetét?
Focibolond vagyok. Nekem minden meccs ünnepnap, sosem felejtem el az elsőt, immár az új stadionban. A kivetítő alatt álltam, nem sok mindent láttam onnét. Aztán amint lehetett, bérletet váltottam, azóta a C3-as szektor a törzshelyem. A Wimmer házaspár ül hozzám közel, velük is készítettél már interjút. Kialakult az a társaság körülöttünk, akikkel minden alkalommal találkozunk. Már a következő szezonra is elrendeztem a bérletem, így kényelmesebb. Gondolni kell arra is, hogy néha nem egyszerű parkolóhelyet találni a stadion körül, jegyért már hadd ne kelljen sorba állnom. Egy ekkora stadionnál már régen megoldhatták volna a parkolást. Nem egyszerű kikeveredni a városból sem, Komárom felé rengetegen indulnak el meccs után. Volt egy időszak, amikor meglátszott, hogy kevesebben járnak focira, de most tavasszal újra megugrott a részvétel.
Az emberek ismét kíváncsiak lettek a DAC-ra, sokáig úgy nézett ki, hogy bajnokok leszünk. Sajnos nem sikerült, kár érte. Nem tudom, miért alakult így, ennyi pontot elherdálni? Olvasom, ki mindenki távozik a csapattól: Davis, Blackman… sajnálom, jó játékosok voltak. Balić is az egyik kedvencem volt, sikerült vele személyesen is találkoznom, elbeszélgetnem. A Davis sokáig sérüléssel bajlódott, de amikor felrakták a Slovan ellen, a legjobb volt a pályán…
Nem vagyok foteldrukker, sosem voltam az. A foci nekem a kikapcsolódást jelenti, az örömet, a szenvedélyt. A foci a világ legnépszerűbb sportja, a DAC mellett a Real Madrid mérkőzéseit nézem szívesen. A Facebookon is hozzászólok, ha látom, hogy valaki nincs teljesen képben a DAC-cal kapcsolatban. Néha talán feleslegesen… De nekem ez az interjú is nagy megtiszteltetés, a feleségem mondta is, mikor szóltam neki róla otthon: „Látod apus, érdemes volt ennyi évet meccsekre járnod!” Kedvelem a SzerdaHelyzet műsorát, Tibor és Attila mindig aprólékosan kielemezi a mérkőzéseket…
Tibor, köszönöm szépen a beszélgetést. Mindig szívesen hallok Csilizradvány felől, hisz’ múlt nélkül nincs jövő. Remélhetőleg a szerdahelyi foci is szép jövő előtt áll még! Hajrá, DAC!