Reklám
FOTÓK: A SZERZŐ ARCHÍVUMA, SZABÓ PÉTER PÁL
A dunaszerdahelyi Posta utcában járunk, amely napjainkban zsákutca, ám egykor sokkal nagyobb jelentőséggel bírt, hiszen a város Fő utcája és a Templom tér között biztosított közvetlen összeköttetést. Történetünk elsődleges helyszíne az 1885-ben Központi Takarékpénztárnak épült sarki épület, amelynek emeleti, ma is létező balkonja számos korabeli képeslapról köszön vissza ránk. Hivatalos elnevezése Központi Takarékpénztár és Magyar Királyi Postahivatal, később pedig Csallóközi Központi Takarék és Népbank Rt., egyszerűbben Csallóközi Népbank.
Az utca névadója az egykor itt – a Bihari szálló helyén – működő postahivatal volt, amely azonban csak az 1900-as évek elején költözött a takarékpénztár mellé. Ezért korábban – de olykor még napjainkban is – Patika utcának nevezték, a Fő utca és a Posta utca másik sarkán működő Kucsera-féle gyógyszertár miatt, ahol a múlt rendszerben optikai szaküzlet várta a nagyérdeműt.
Reklám
De más okból is híres volt ez a rövid utcácska, hiszen a majdani Bihari szállóval szemben állt a ma már fizikailag sem létező, rég lebontott Erdős Mór-féle kávéház.
Lebontása előtt a szintén a Jednotához köthető ún. Csirik-üzlet működött benne. A kávéházra (egyes forrásokban kocsma) egy ideig mint a dunaszerdahelyi szervezett sportélet egyik központjára is tekintettek. A kávéházat a DAC (DSC, DTC, DLE) amolyan nem hivatalos klubházának tartották. Az Erdős-kávéházban rendszeresen szerveztek egyesületi közgyűléseket, de 1934-ben történetesen itt „alapították” a Dunaszerdahelyi Torna Clubot (DTC). Egykor falai közt bontogatta szárnyait városunk híres szülöttje, a sakk nagymestere, Steiner Herman. Életéről itt olvashatsz.
A dunaszerdahelyi Jednota Fogyasztási Szövetkezet rendszerváltás előtti egyik utolsó nagy projektje kétségtelenül a Bihari szálló megnyitása volt.
Az egykori bank és postahivatal, majd Jednota székház ódon falai közt berendezett hotel nem fukarkodott a beltéri elemeivel, melyet a szerdahelyi Ister vegyesipari vállalat bútorgyára biztosított a Bihari számára. Erről egykor isteres lévén édesanyám tudna többet mesélni, ha még élne. Az 1989 júniusában átadott hotel mellett akkor már évtizedek óta működő Bihari borozó ugyanakkor a népművészet kedvelőit kápráztatta el kiemelt figyelemmel. Kézzel faragott berendezési tárgyak, „csallóközi motívumú” cserépedények, tányérok és az elmaradhatatlan boros kancsók díszítették. Első vezetője Politzer Árpád volt, s hogy a történet ne legyen annyira egyszerű:
Az egykori Hübsch-ház pincéjében, a Bihari borozó helyén korábban is egy borozó üzemelt. A Jednota Fogyasztási Szövetkezet azt a hatvanas évek elején újította fel, s minden valószínűség szerint 1964-ben nyitotta meg.
Hübsch-ház: az egykori Bihari szálló épületével összeépült, hasonló patinájú, de újabb kivitelezésű emeletes ház. Hübschék működtették anno járásunk legnagyobb fűszernagykereskedését, amelyet Hübsch Lipót 1908-ban alapított, s feleségével együtt közösen vezetett. Szülei halála után fiuk, Hübsch Kálmán lett a cég üzletvezetője (A visszatért Felvidék adattára szerint, 1939). A Posta utca szemközti oldalát – Erdős-féle kávéház stb. – a múlt rendszerben teljesen lebontották, gyerekkoromban egy park volt ezen a területen, majd a rendszerváltás után a belváros arculatát meghatározó Makovecz-stílusban a Posta utca és a Jehuda Aszád tér közti rész ismét beépült.
Bár a Csallóközre jellemző ízek mindvégig jelen voltak, én mégis a Bihari konyha pizzájára emlékszem leginkább.
Életem talán első pizzáját a konyhaablak repedt szúnyoghálóján keresztül kaptam kézhez. Akkor még 2 korona volt a kék zacskós tej és 3,10 a piros… de a pizza már előrevetítette a hamarosan beköszöntő változás szelét. Darált húsos volt, és egyáltalán nem hasonlított a mostaniakra. Kisebb volt és finomabb, 15 koronáért! A pizzát „hivatalosan” a Biharihoz közeli, szintén a Jednota által fenntartott Korzó étteremben árusították, de én szerettem első kézből kapni a dolgokat. Hogy miképpen számolt el a konyha az ilyen mellékes bevétellel, sosem firtattam. Na, de fussunk végig a történelmi tényeken:
A hatvanas években nyitotta meg kapuit a Bihari borozó, ami tulajdonképpen egy helyi ételspecialitásokat felsorakoztató étterem volt. Ezt követte 1989-ben, az egykori Csallóközi Népbank, majd a régi Jednota székház helyén létesített Bihari szálló.
Úgy vélem, a borozó, illetve a szálloda névadóját nem kell különösebben bemutatnom a tisztelt olvasónak, ezért a cigányprímásra utaló lexikális felsorolás helyett álljon itt egy 1966-os cikk a Szabad Földműves folyóiratból „Vendéglátás és turisztika a Csallóközben” címmel:
„Levetkőzte régi gúnyáját a posta közelében lévő borozó. Nemcsak megfiatalodott, de jóval tágasabb is elődjénél. A berendezés tervezője a népművészet gazdagon feltörő forrásaiból merítette elgondolásait. Büszkén viseli e borozó a nagyabonyi származású, hajdan híres nótaköltő, s zenész Bihari János nevét… – Szabad Földműves, 1966.4.2.
1969-ben jelent meg a Hét c. folyóiratban: Dunaszerdahely népszerű vendéglőjében, a Bihari borozóban is egyik legkapósabb ételféleség a karcsai füstölt házikolbász, amelyet egyéb ínyencségekkel együtt a Jednota egyházkarcsai hidegtál-készítményeket előállító üzeme biztosított a vendéglátóhelyek számára. Az üzemet az egykori karcsai kocsma átépítésével hozták létre. Vangel Béla mint a Jednota vendéglátó üzemek járási ételellátásának legfőbb irányítója kalauzolta az olvasókat:
„…jó néhány mázsa ízletes házi füstöltkolbászt készít itt a Feldmár Jenő vezetése mellett dolgozó 7-8 főnyi személyzet. S hogy milyen a készítmények minősége? Csupán példaképpen említem meg, hogy Dunaszerdahely egyik népszerű vendéglőjében, a Bihari borozóban is az egyik legkapósabb ételféleség a karcsai füstölt házikolbász…” – A Hét, 1969. 7. 6.
Országos viszonylatban a boltok és étkezdék jelentős hányada a Jednota tulajdonát képezte. Szlovákiában ezen a téren talán a Dunaszerdahelyi járás volt a legtipikusabb, ahol a járási székhelyen szintén a fogyasztási szövetkezet dominált. Volt idő, amikor a Jednota járási szinten 23 ezer tagot számlált, 227 boltot és 138 vendéglőt üzemeltetett. Ebből csak Dunaszerdahelyen négy vegyeskereskedést, 17 vendéglőt és büfét, 2 textilüzletet és egy korszerű szállodát. A legtöbb vendéglő majdhogynem „nyomtalanul” tűnt el, a korabeli újságok, folyóiratok épp csak megemlítik őket. A Bihari kapcsán kicsit szerencsésebb helyzetben vagyunk, borozójában süldő gyerekkoromban még lakodalomban is volt részem. Persze „mulatás” alatt a nyolcvanas évek elején részemről még tessék valamilyen „jól bezabáltam süteményből és részeg lettem a málnától”-féle sztorit elképzelni. Még 1975-ben, „Hideg szél fúj” címmel jelent meg egy írás a Hét folyóiratban. A borozó vezetője ekkor Kubik György volt:
„… Mi ezúttal a dunaszerdahelyi Bihari borozóban pihenünk út közben. Hogy miért éppen ide tértünk be? Mert jártunk már erre máskor is, s valahányszor itt voltunk, mindig udvarias, gyors pincérekkel, no meg ízletesen elkészített, finom ételekkel kerültünk kapcsolatba. Az ilyen helyre pedig szívesen betér az ember: azt hiszem, ebben igazat az a sok-sok vendég is, aki naponta megfordul ebben a harmadosztályú vendéglátóipari üzemben. A szerdahelyi Bihariban ugyanis több száz vendég étkezik naponta: több üzem munkásai járnak ide ebédelni, délutánonként pedig a „pepsis-legényeké”, a fiataloké a „terep”. Mert annak ellenére, hogy borozóról van szó, az alkoholt itt senki sem propagálja, az üdítő italokban viszont meglehetősen nagy a választék. A vendégeket azonban főként a jó konyha csalogatja ide:
– A főszakácsnőnk, Márik Berta szakács-specialista, kitűnően főz, jó „szájíze” van – mondja büszkén Kubik György, a borozó vezetője. De nemcsak őt illeti dicséret, a konyhában dolgozó többi lány és asszony – Burger Emília és Takács Marika – is szakképzett szakács, ügyes lány a kisegítő munkaerőnk, Pálfi Zsuzsa is. A két főpincéren kívül az egész kollektíva – tizenegyen vagyunk – fiatal, én sem számítom még magamat az öregek közé – mosolyodik el a harminckilenc éves üzemvezető.
Az étlap mindjárt az első pillantásra megnyeri tetszésünket: a borozóban kapható ételek nevét a félreértések elkerülése végett magyar és szlovák nyelven is elolvashatjuk. Hideg és meleg előételek, négy-öt fajta leves, tizenkét féle főétel, továbbá frissensültek szerepelnek rajta. Mi az üzem specialitását, a sertéshússal töltött burgonyapalacsintát kóstoljuk meg, s mindjárt megállapítjuk, hogy ezért érdemes volt bejönnünk. Egyáltalán nem csodálkozunk hát azon sem, hogy az aránylag kis vendéglátóipari üzem konyhája naponta körülbelül 2500 koronát jövedelmez. Persze, a szombatot és a vasárnapot le kell számítanunk, mivel szombatonként általában vidám lakodalmi összejövetelek színhelye a Bihari borozó. Ilyenkor természetesen az egész kollektíva dolgozik, mind a szakácsok, mind pedig a pincérek – sokszor reggelig is – munkában vannak” – A Hét, 1975. 12. 9.
Időközben a dunaszerdahelyi Jednota Fogyasztási Szövetkezet új székház építésébe kezdett a mai Bartók Béla sétányon – anno Üzletsor utca, illetve Csillag utca –, amelyet 1981. október 9-én adtak át a már addig is a fogyasztási szövetkezet égisze alatt működő Centrum áruház és a Kommunális vállalathoz tartozó Szolgáltatások háza között. Szinte tégláról téglára követtem az építkezést, s amikor a nagyanyám palacsintájától „megizmosodott” farom alatt eltörött a háromkerekű biciklim, nagyapám az új székház építkezésén dolgozó lakatos ismerősét kérte meg, hogy a járgányom mellett a „sírásra görbülő számat is összeheggessze”.
Az új Jednota központ átadásával a fogyasztási szövetkezet régi irodaháza feleslegessé vált, majd azt a „jednotások” a város amúgy is hiányos szálláslehetőségeinek kibővítésére igyekeztek felhasználni.
Jó néhány esztendő telt el, míg a tervből valóság lett, végül 1989 júniusában új szállodával gyarapodott Dunaszerdahely. Méghozzá eszményi helyen, közvetlenül a város szívében. A szálló megnyitását komoly munkaerőtoborzás előzte meg. Az év elejétől hetente jelentettek meg hirdetéseket a szakképzett munkakörök betöltésére. Elsősorban főszakácsot, szakácsot, konyhai kisegítő személyeket és raktárost kerestek. Dunaszerdahely a termálfürdőjének köszönhetően addigra fürdővárossá avanzsált, s a nyári napokban pedig csak úgy hemzseg a „knedlo-vepřo-zelo” turistáktól [knédli-sült sertéshús-dinsztelt káposzta, cseh nemzeti étel – szerk.megj.]. Feltehetően még többen jöttek volna, ha lett volna hol elszállásolni őket. Ezen a gondon enyhített valamelyest a Jednota egy patinás épületet átalakításával.
A fogyasztási szövetkezet dicséretére legyen mondva, hogy vállalkozott a felújításra, mert keresve sem talált volna alkalmasabb helyet és épületet!
A felújítás a kivitelező Járási Építőipari Vállalat, belső terének kiképzése pedig az Ister vegyesipari vállalat érdeme volt. A név megválasztásában szintén a múlt tisztelete érvényesült, amikor a szállodát Bihari János világhírű cigányprímásról nevezték el, aki a közeli Nagyabonyban született. Közrejátszott az is, hogy az épület alagsorában korábban már üzemelt a népszerű Bihari borozó, amely átalakítva és felújítva ismét fogadta vendégeit. Cerovský József mérnök, a Bihari szálló vezetője néhány hónappal a megnyitást követően nyilatkozott az ÚjSzónak, „Javuló vendéglátás a Csallóközben – Szálloda a város szívében” címmel:
„Régóta fontolgattuk már, hogy ebből az épületből szállodát kell csinálni, mert az isten is annak teremtette. Mennyit kellett azonban verekednünk azért, hogy az összes szükséges hozzájárulást és jóváhagyást megkapjuk! Nálunk valahogy ódzkodnak attól, hogy régi épületeket újítsanak fel vendéglátóipari célra. Azt tartják, hogy egyszerűbb és talán olcsóbb is új szállodát építeni típusterv szerint. Néha teljesen figyelmen kívül hagyják, a vendég hol érzi jól magát. Mert merem állítani, hogy az ilyen szállodában, mint a miénk, jobban érzi magát, mint panelfalak között. Ez egy B kategóriájú, egycsillagos szálloda. A kávéház és az étterem másodosztályú, akárcsak a borozó. A szállodai részben 45 személyt szállásolhatunk el egy- és kétágyas szobákban, illetve van még két lakosztályunk igényesebb vendégek részére. Szükség esetén ezenkívül 14 pótágyat állíthatunk be. A kávéházban 46, az étteremben 72, a borozóban 108 vendéget láthatunk el egyidőben…
...Beindítani ma egy szállodát, borzasztóan nehéz dolog. Azt hiszem, nem szentségtörés, ha kimondom, válságban van a szállodaipar és a vendéglátás. Kevés a valóban jó szakember, nincs utánpótlás. A konyhai munkaerő a vendéglátóipar legfájóbb pontja. Volt úgy, hogy szombaton és vasárnap én jöttem be, vagy a helyettesem, hogy főzzünk. Sőt, ma is megfogom a fakanalat, ha kell, mert a személyi állomány még mindig nincs teljesen feltöltve. Örültem, ha háztartásbeli asszonyok jelentkeztek szobaasszonynak vagy a konyhába, kisegítésre. Sajnos, legtöbbjük nem maradt sokáig. Ennek ellenére igyekszünk úgy tenni a dolgunkat, hogy a vendég mindebből semmit sem vegyen észre. Talán nem is vett észre, mert eddig általában mindenki elégedett volt. Pedig legalább felerészben külföldiek, NDK-beli, lengyel és magyar turisták szálltak meg nálunk, és természetesen csehek nagy számban. Elégedettségükre vall, hogy sokan már jövőre foglaltak maguknak szobát. A helyfoglalással kezdetben némi baj volt. A Tatratour általában egy-két napra biztosított nekünk átutazóvendégeket, s ez számunkra nem előnyös. Később más utazási irodákkal is kapcsolatba léptünk, egyhetes turnusokban váltották egymást a vendégek. Jövőre már kéthetes turnusokat is szervezünk. Szeretnénk több fürdővendéget biztosítani a téli hónapokra is, elvégre a termálfürdő az egész évben üzemel. Talán másoknak, a városnak is jobb propagandát kellene kifejtenie a termálfürdő népszerűsítése érdekében. Nekünk a legjobb reklám a jó konyha, az előzékeny felszolgálás, a hibátlan gondoskodás. Tudjuk, szolgáltatásainkkal nemcsak magunkat, hanem a várost, a járást és az egész Csallóközt is reprezentáljuk. Ennek megfelelően igyekszünk például a táj jellegének megfelelően magyarosan főzni” – Újszó, 1989. 11. 10.
A szálloda konyháját Alföldi István főszakács indította be, aki 1970-ben, még egészen fiatalon a Bihari borozó konyháját is irányította, majd 1971-ben a Kulacs borozóba „igazolt”, onnét pedig 1983-ban a dunaszerdahelyi kultúrház „Nappali bárjába”. Ezúttal mindössze egy hónapot vállalt, majd az egy hónap letelte után Weisz Mihályt követte Bécsbe, a Misi bácsi által vezetett előkelő Stadtkrug étterembe. „A Biharinak jól felszerelt, modern konyhája volt” – mesélte találkozásunkkor. Alföldi úr távozását követően Mórocz Ferenc lett a Bihari szálló éttermének főszakácsa.
Amelynek konyhája és II. árkategóriájú étterme rövid időn belül jó hírnevet vívott ki magának.
A híres cigányprímásról elnevezett hotel mindössze egy csillagot kapott abban a történelmi utcában, amely – bármily hihetetlen – egykor Szerdahely főutcáját kötötte össze a templomtérrel, de mára csupán zsákutca lett. 1992-ben még a Jednota égisze alatt hirdették, több más a fogyasztási szövetkezethez köthető üzemegységekkel egyetemben. S mire a régi rendszer is a történelemkönyvekbe került, új arculattal mint Bihari Kft. folytatta tovább kalandjait a szálloda, a kávéház, az étterem és a borozó.
A privatizáció tehát a Biharit sem kerülhette el.
1996-ban „Színvonal – megfizethető áron” címmel jelent meg egy írás az ÚjSzóban az újjáalakított Bihari borozóról. Végh György társtulajdonos és Jozef Cerovský ügyvezető igazgató ezzel a hangulatos létesítménnyel tovább bővítette a Bihari szálló és étterem szolgáltatásainak a körét:
„Színvonal, megfizethető áron – üzleti filozófiájuknak ez a vezérgondolata. s ennek megfelelően üzemi étkeztetést is kínálnak, gasztrojegyekre is, a törzsvendégeket és az alkalmi látogatókat pedig különféle specialitásokkal várják. Családi és más társas rendezvények szervezéséhez több szalon áll rendelkezésre. Üzletemberek tárgyalásaihoz is vannak jól felszerelt helyiségek. A hangulatos borozóban – amely naponta éjfélig tart nyitva – csütörtöktől vasárnapig a Vontszemű–Neumann duó muzsikál…” – Újszó, 1996. 4. 16.
A Bihari a demokrácia hajnalán is jólmenő helynek számított. A turizmust kielégítendő szolgáltatásai mellett a helyi lakosság, de akár a politikai elit egyik találkozóhelye, valamint rendszeres bálok és szilveszteri mulatságok színhelye lett. De pl. 1997 szeptemberében a Magyarok Világszövetsége a Bihari Szállóban tartotta soros elnökségi ülését, melynek napirendjén a kárpát-medencei magyar anyanyelvoktatás kérdései kaptak elsődlegesen szót. Aztán valami mégis megváltozott. Az események gyors egymásutánban követték egymást. Előbb reklám, aztán rögtön bérbeadási szándék. Majd a szálló felújítását követően néhány hónap múlva, 2003 februárjában újra kinyitott:
„Bihari szálló, Dunaszerdahely, nyitva hétfőtől vasárnapig, 7:00–22:00 között. A belvárosi, 70 fős pince éttermünkben kellemes környezetben széles étel- és italválasztékkal várjuk kedves vendégeinket. Termeink alkalmasak rendezvények, fogadások és lakodalmak lebonyolítására” – Újszó, 2002. 11. 8.
„Bérbe adó a Bihari Szálloda szálló része, valamint az alagsorban található étterem” – ÚjSzó, 2002. 11. 26.
„Tisztelettel értesítjük, hogy újra megnyitottuk az átalakított Bihari szállodát és az alagsorban található éttermet. Új ízekkel és kedvező árakkal várjuk kedves vendégeinket.” – Újszó, 2003. 2. 6.
A borozóból vadászétterem lett, a hotel viszont hamar megüresedett, míg végül a múlt kapuja után a jövője is bezárult.
Hogy az idők során hányszor újították már fel, magam sem tudom. Külsőleg nemrég ismét új, és a Hübsch-házzal együtt egységes színtervet kapott. Az egyik vállalkozás (a sok közül) kedvéért az épület sarkán bejáratot létesítettek. Itt üzemelt a „Retro Music Pub”, majd egy kaszinó, aztán még egy. A hotel eredeti főbejárata mellett pedig rehabilitációs központ. Hogy maga a hotel végül mikor zárt be pontosan? Az az igazság, hogy a korábbi sztorikat sokkal egyszerűbb felkutatni, mint a közelmúlt és jelen kor történéseit. Mintha a múlt rendszer büszkébb lett volna erre a patinás épületegyüttesre? A mi feladatunk ugyanakkor az lenne, hogy visszaadjuk a Bihari becsületét!
A Bihari szálló bezárását követően a szemközti épületben időközben megnyílt a hasonló nevű Bihari panzió.
A szintén Dunaszerdahely történelméhez tartozó sarki ház egykor dr. Csernyei Gyula fogász tulajdonában volt, aki 1911-től praktizált a városban. Csernyei doktor az 1908-ban alapított Dunaszerdahelyi Társaskör titkára volt, ugyanakkor a dunaszerdahelyi sportegylet életében is aktívan részt vett, mint vezetőségi tag. Sőt egy 1926-os kép tanulsága szerint, mint az 1920-tól DAC-ra keresztelt egyesület elnöke! A ház sarkán működött a bevezetőben már említett Kucsera-féle gyógyszertár, napjainkban pedig kávéház, de korábban pl. a Volksbank nevű pénzintézet.
A Grand Coffee Club, majd Sazon kávéházak terasza mintegy lezárja – és kissé el is torzítja – a Posta utca Fő utca felőli részét.
Bár már jóval korábban oszlopokat helyeztek az utca végébe – inkább elejébe –, ami által a Posta utca zsákutca lett, én még bizony emlékszem, hogy ide autóval is behajthattunk egykor. A Bihari panzió a környéken megszállni vágyók egyik kedvelt vendégháza lett, hiszen a Bihari szállóhoz hasonlóan, a város szívében fogadja a nagyérdeműt. S hogy milyen jövőt szánnak az egykori Bihari szállónak, úgy vélem ezt is hamarosan megtudhatjuk…