Nyitókép forrása: ©UEFA
Az utolsó negyeddöntőt Dunaszerdahely rendezhette, és szinte biztosan ki lehet jelenteni, hogy itt volt idáig a legnagyobb dráma. Utolsó percben lőtt egyenlítő gól, piros lapok és több mint 120 perc játékidő.
A mérkőzés elején mindkét csapat kifejezetten gyengén kezdett. Rengeteg pontatlanság jellemezte mindkét csapatot.
A német csapat 4-1-1-4-ben építkezett. Reitz volt aki mélyebbre húzódott, míg Martel egy sorral magasabbra húzódott. Az olaszok erre 4-4-2-ben próbáltak meg letámadni. A jobb szélsőhátvéd fellépett a középpályára, ezen akkor változtattak az olaszok, amikor Nebel teljesen a vonal mellé mozgott ki, akkor már visszaálltak a klasszikus 5-2-3-as rendszerükbe.
A felállt védelem ellen nehezen tudott mit kezdeni mindkét csapat. Az olaszoknál Koleosho egyéni villanásai tudták gyakran megbontani a német védelmet.
A félterületben kevesebb labdát kapott, vagy háttal a kapunak kaphatta és a németek nyomás alá helyezték. Ez akkor fordult meg, amikor teljesen a vonal mellé húzódott ki, így egy kis területhez jutott és robbanékonyságát és technikáját parádésan használta ki.
A német válogatott Woltemade pozíciójával próbált meg emberelőnyt kiharcolni a bal oldalon. A csatár és a szélső is a bal oldalra tolódott, ezzel kialakítva egy 3-2-es emberelőnyt. Eleinte a jobb félterületben mozgott, de nagyon kevés labdát kapott, ebben a pozícióban néhol a jobb szélsővédő tűnt fel, vagy éppen a jobb oldalon játszó szélső.
Egy játékost ki kell emelnem a német oldalról, most nem Woltemade, akinek tegnap is nagy hozzáadott értéke volt a csapat támadóharmadában és jól teljesített.
Rocco Reitz. A játékos, aki a meccs minden fázisában kimagasló volt és kivette a részét mindenből. A labdakihozatalokban, támadásépítésben, pontrúgásokban és a védekezésben is kulcsszerepet játszott. Nem véletlen, hogy a Bundesligában is stabilan játszik. A válogatottban viszont nagyobb szabadságot és szerepet kap az utolsó fázisban, ő pedig ezt rendkívül élvezi. Számomra ő volt a meccs játékosa.
Az első félidő eseménytelenre sikeredett, ezt viszont korántsem lehet elmondani a második félidőről, ahol az olaszok szereztek vezetést. Koleosho a szélen kapott nagy területen labdát és jól oldotta meg a rávezetést és 16 méterről pontosan lőtt.
A németeknek viszonylag gyorsan sikerült válaszolni Woltemade fejesével. Ezután a meccs ismét kiegyenlítődött, egészen Gnonto piros lapjáig. A fiatal olasz támadó teljesen összetört és a vigasztaló csapattársak kísérték le a pályáról. A németek a 87. percben vezetést szereztek és úgy ünnepeltek,mintha megnyerték volna a meccset… A mérkőzés 90. percében érkezett Zanotti teljesen felesleges kirohanása, aki egy perc alatt kapott kettő sárgát, hasonlóan, mint Zeljković a DAC ellen. A második kiállítás után néhányan hazaindultak, de ez a szám nagyon alacsony volt…
A végén pedig érkezett a csattanó. A ráadás utolsó percében megítélt szabadrúgást Ambrosino tökéletesen rúgta meg, és ezzel kiegyenlített Olaszország. Kevesen tudnak kettős emberhátrányban egyenlíteni, márpedig az olaszoknak ez sikerült. Erre a gólra már Buffon és Gattuso is állva tapsolt,
akik élőben tekintették meg a mérkőzést. Mellettük még a német focilegenda, Rudi Völler is tiszteletét tette a Mol Arénában.
A hosszabbításban mindent kiadtak magukból az olaszok, hősiesen védekeztek. A kilátogató nézők ezt nagyon díjazták és az egész stadion „Italia” kiáltással biztatta az olasz válogatottat. Libabőrös pillanatok voltak.
A 117. percben viszont érkezett Röhl átlövése, ezzel beállítva a végeredményt és Olaszország óriásit harcolva búcsúzott az Eb-től.
A tegnapi meccset úgy jellemeztem, hogy az volt a legminőségesebb mérkőzés. A mai meccsre viszont a legérzelemdúsabb jelző illik. A kettős kiállítás után igazán megérdemelték volna az olaszok, hogy tizenegyesekig kihúzzák. A labdarúgás viszont nem kívánságműsor. A németek nehezen, de kivívták a továbbjutást és Kassán folytathatják a francia csapat ellen. A Mol Aréna igazán stílusosan búcsúzott. Nagyon örülök, hogy ilyen minőséges csapatokat és meccseket láthattunk Dunaszerdahelyen!