Reklám
FOTÓK: SZABÓ PÉTER PÁL
Szurkolói rovatunk mai vendége a dunaszerdahelyi Fónod Gábor, a B-közép egyik fiatal tagja, aki „civilben” jelenleg a Budapesti Gazdaságtudományi Egyetem hallgatója, s akivel tavaly a Klikk Out és a DAC általi közös rendezésű Dunaszerdahelyi Habos Napok rendezvényen mint stábtaggal is találkozhatott a tisztelt nagyérdemű. Gábor fiatal kora ellenére komoly szurkolói múlttal rendelkezik, amit nem csupán Dunaszerdahelyen, de a magyar labdarúgó-válogatott mérkőzésein is kamatoztathat.
Szervusz Gábor, köszönöm, hogy elfogadtad a felkérésünket. Mikor és hogyan ismerkedtél meg a DAC-cal? Mi az amiért magával ragadott a stadion, a foci, a hangulat?
Az egész történet 2014-ben, kilencéves koromban a DAC Kassa elleni meccsén kezdődött. A jegyem már akkor is a szurkolók közé szólt, azonnal magával ragadott az ottani magyar légkör, az a fergeteges hangulat, ami egy új ingerként ért és azóta is az életem része. Tisztán emlékszem az első gólörömre, a stadion hátlapján lévő pléhek püfölésére, az első találkozásomra a füstbombák illatával és arra az önfeledti mámorra, amit akkor éreztem. Számtalan meccset végigszurkoltam a régi stadionban, második meccsem után már az összes rigmust fejből fújtam – ha a bírót kellett szidni, hát szidtam, ha a magyarságunkért kellett kiállni, én kiálltam. Vitt a tömeg magával.
Az új stadion mégépülését követően egy új korszak kezdődött. Meccsnapokon lázban égett a város, a szurkolók már a meccs kezdetét megelőző pár órában hangoltak, egészen elképesztő volt. Régi szép idők.
Melyik volt a legemlékezetesebb mérkőzésed, illetve ki volt a kedvenc játékosod ezidő alatt?
Schäfer Andrást szeretném kiemelni az itt eltöltött ideje alatt. Nemcsak a pályán, de emberileg is bizonyított. Ideérkezésekor egy kihívás elé állítottam: ha a beszélgetésünk képernyőfotójára összegyűlik ötszáz kedvelés és hozzászólás, akkor a Nyitra elleni hazai meccs után odaadja a mezét. Kedvelések számában az ezret is túlléptük, amit innen is szereték megköszönni mindenkinek, aki a segítségemre volt. Meccs után találkoztam Andrással, mai napig nagy becsben őrzöm a tőle kapott mezem.
Két meccset szeretnék kihangsúlyozni mind élmenybeli, mind kimeneteli szempontból.
Az egyik legemlékezetesebb meccs számomra az a Slovan elleni, mikor az egész stadion állva tapsolt, Davis beívelte, és az utolsó pillanatban Šafranko a hálóba bólintotta a labdát. Az utána következő képsorok leírhatatlanok.
Egyszerre robbant fel az egész stadion és borultunk egymás nyakába. Mai napig libabőr. Másik is egy olyan Slovan elleni mérkőzés volt, amire ha visszagondolok, elkap a nosztalgia. Egy darab üres hely nem volt, a B szektor zengett a helyi, magyarországi és az erdélyi fanatikusoktól. A meccs vége 2:1 lett, Kalmár állította be a végeredményt, gyúltak a görögtüzek, repültek a söröspoharak az égbe, szólt a Ria Ria, gyönyörű emlék marad.
Milyennek érzed most a klub helyzetét? Mi az, amiben változott jó vagy rossz irányban?
Sajnos ezek már csak emlékek. A mostani helyzet nem túl fényes. Nem az eredményekre gondolok, hiszen tíz évvel ezelőtt gondolkodás nélkül aláírtuk volna, hogy rendszerint megkaparintjuk a dobogós helyek egyikét, ami hatalmas büszkeséggel tölt el. Vannak hibák, amiket illene orvosolni, de helyette átnézünk felettük. Több volt a baki és annál kevesebb a bocsánat. Véleményem szerint a hanyatlás mangalacival kezdődött, követte az új címer, amivel kapcsolatban sok szurkoló a nemtetszését fejezte ki. Én úgy érzem, hogy nem megfelelő a komunikáció a klub és a szurkolók közt. Játékosok szempontjából az az érzésem, hogy átjáróház vagyunk, lehet az én hibám, de a jelenlegi gárdából tíz futballistát nem tudnék felsorolni, és szerintem ezzel nem vagyok egyedül. Az i-re a pontot az idei Konferencia-ligából való kizárás tette fel. Eltűnt a tűz, a meccsjegyeket lassan ingyen osztogatják. Sajnos, mindezt nagyon jól tükrözi a jelenlegi nézőszám, és mind nagyon jól tudjuk, hogy ezek nem mi vagyunk. Valami elromlott, amit helyre kell hozni!
Mit adott neked a DAC? Érzelmileg, sport téren, a magyarság megélése terén egyaránt. Illetve hogy tekintesz a jövőre?
Én bizakodva állok a jövőhöz, bár nem tudom minden meccsen a jelenlétemmel és hangommal a csapatot biztatni, hiszen Budapesten tanulok, ahol szintén nincs hiány fociélményekből. Mivel a bérletem az ultraszektorba szól, így minden hazai válogatott meccsen ott vagyok és buzdítom a nemzeti tizenegyet.
Én hiszem, hogy egy nap az a két bizonyos kupa hazatér az arénába, és újra futballlázban fog égni az egész Csallóköz és büszke lesz ránk egész Kárpát- medence!
Nemcsak a jövőre nézve, de több szempontból is tökéletesre sikeredett a végszó. Köszönöm szépen a beszélgetést, Gábor. Hajrá, DAC! Hajrá, magyarok!
EDDIGI RÉSZEK:
Bemutatkoznék, DAC-szurkoló vagyok…
Reklám
