Fotók: a szerkesztő archívuma
1987/1988-as idény. A kupagyőztes DAC csapata a nyári Intertotó Kupában való szerepléssel készült fel az új idényre. Megoszlanak a vélemények, vajon a napjainkban már nem létező, anno a nyári holtidényt kitölteni hivatott Intertotó kupa teljes értékű európai kupának számított-e avagy sem? A klasszikus Európa-kupák a BEK, a KEK és az UEFA-kupa voltak, létezett azonban ezek „kistestvére”, amit ugyanúgy az Európai Labdarúgó Szövetség irányított, mégsem jegyzik egy polcon a többivel. Szerintetek?
Egy valamire azonban biztosan jó volt ez az évenként ismétlődő sorozat. Mégpedig kipróbálni az új szerzeményeinket, akik közt az idők során szép számban akadtak az ifiből éppen kiöregedett hazai nevelések is. Így fordulhatott elő az a paradox helyzet, hogy több olyan DAC-nevelés, akik a bajnokságban sosem jutottak szóhoz vagy csak statisztaszerepet játszottak, egy-egy nemzetközi Interkupa mérkőzés mégiscsak ott szerepelt a nevük mellett. 1987 nyarán a sárga-kékek első európai bemutatkozása a svájci Bellinzona együttese ellen sima hazai győzelmet hozott. Hamar kiderült azonban, hogy ez marad az első s egyben egyetlen győzelmünk a Tatabánya, Naestved, Bellinzona, DAC kvartettben.
Nyári átigazolásként ugyanekkor Simon Gyula (Losonc), Szaban Tibor (Lok. Kassa, Martin Kulich (Gyetva) Pavol Kapko (TTS Trencsén) és a kapus Milan Mana (Slovan) érkezett, valamint a katonai szolgálat letelte után visszatért Dunaszerdahelyre Nagy Jaroslav is.
Bár abszolút újfiúként jöttek, közülük két nevet biztosan megjegyeztünk az elmúlt évtizedekben. Mégpedig Simon Gyulaét és Szaban Tiborét, akik ekkor kezdték bontogatni szárnyaikat a DAC-ban, hogy aztán méltán kerülhessenek klublegendáink közé. Nem mellesleg ők ketten a nagy elődök szokásait is követték, akiket Dunaszerdahelyre nemcsak a foci hívott, hanem az élet is. Végül mindketten köztünk és velünk maradtak! Ebben a szellemben természetesen illik megemlítenünk a DAC-ba visszatérő Nagy Jarót is… Álljon itt azok névsora is, akik viszont 1987 nyarán végleg vagy egy időre távoztak a csapatból: Fieber Péter (Inter – kölcsönjáték után, viszont Peti 1988 tavaszán visszatért), Karol Krištof (Ausztria, alacsonyabb osztályba) és Horváth József (Nagymagyar).
Simon Gyula
A losonci születésű középpályás katonai szolgálata letelte után érkezett a DAC-hoz, s a csapatba való beilleszkedését követően klubunk aranykorának részese lett. Az első idényben mindössze négy mérkőzésen kapott lehetőséget, majd a következő szezonban kiharcolja helyét a kezdőcsapatban, ahol nemcsak a középpálya, de az egész csapat egyik kulcsemberévé vált. Mindkét Bayern München elleni UEFA-kupa mérkőzésen pályára lépett. Simon a játékszervező és játékmester, aki nem csupán a klubot érezte magáénak, hanem a várost is, amelyet második otthonául választott: Dunaszerdahelyi lakos lett. A DAC színeiben a föderális ligán kívül még a szlovák legfelső és második ligában is pályára lépett. Mérlege néhány kitérő közben 170 mérkőzés, 30 gól… 1993-ban előbb az 1. FC Kassa (1993-1995) csábította el, majd a nagyszombati Spartakban szerepelt (1995-1997), aztán a bécsi Austria (1997/98) és a szintén osztrák SV Ried (1999) következett. Ezután visszatért a DAC-hoz, hogy karrierje Ligetfalun (2000), illetve újfent Ausztriában folytatódjon. Majd ismét – a második ligás – DAC következett. Később még Szencen (2004/2005) próbált szerencsét, illetve 2010-ig alacsonyabb osztályú osztrák kluboknál. Hazatérése után játékosedzőként megjárta a Dunaszerdahelyi járás több egyesületét, s két alkalommal a DAC-nál is vállalt segédedzői munkát. Simon Gyula karrierje csúcsan 23 alkalommal szerepelt szlovák válogatottban!
Szaban Tibor
Simon Gyulával együtt érkezett 1987 nyarán a DAC-hoz a rozsnyói születésű Szaban Tibor, aki első Dunaszerdahelyen töltött idényében 15 alkalommal ölthette magara a sárga-kék mezt, remekül helyettesítve az Interbe ősszel visszatérő Fieber Pétert. Ennél emlékezetesebb marad egykori balszélső védőnk számára a következő szezon, amikor is gólt szerzett színeinkben. Az elsőt s egyben az egyetlen gólját, amelyet Karol Polák, a népszerű szlovák tévériporter a közvetítés során tévesen Šoltésnak „adott”. Ebben a történetben a helyszín és az ellenfél kiléte a döntő tényező, az ugyanis nem a Gödör aréna és Királyfiakarcsa volt, hanem a müncheni Olimpiai stadion, valamint a világhírű Bayern! Szaban Tibor pályafutását szülőfalujában kezdte, majd Kassán folytatta, ahol a Lokomotíva ifjúsági csapatába került. 1982 és 1987 között – a kétéves katonai szolgálat kivételével – a felnőttek között is szerepelt. Innen igazolta le őt a DAC, amelynek négy éven keresztül viselte mezét. Távozása után Malajziában, Szingapúrban és alacsonyabb osztályú osztrák bajnokságban szerepelt. Az 1999/2000-es szezonra ismét a DAC játékosa lett. Összesen 105 bajnoki mérkőzést (ebből 10-et a második ligában a 2000/01-es szezonban) játszott a DAC színeiben. Ezt követően Nádszegre került játékosedzőként, a 2002/03-as idényben 15 találkozó erejéig pedig a DAC vezetőedzője, majd másodedzője volt. Tréneri teendőit többek közt Bakán és Bősön is kamatoztatta, majd ifjúsági edzőként tért vissza a DAC-hoz, ahol napjainkig korosztályos csapatoknál vállal munkát.
Nagy Jaroslav
A Dunaújfaluról származó csupaszív és szerény középpályást talán a legkönnyebb dolgom bemutatni, hiszen Jarot – feleségével, Zsuzsával együtt – a pálya innenső oldaláról is ismerem. Ennek tanúbizonysága egy szurkolói riport is, ahol Jaro pályafutása a kezdetektől napjainkig nyomon követhető. A pozsonyi Slovan neveltjeként 1984 nyarán mint csehszlovák U21-es válogatott érkezett a DAC-hoz, majd gyakorlatilag napjainkig dunaszerdahelyi maradt. Oroszlánrészt vállalt abban, hogy a DAC a föderális ligába kerüljön – mérlege az 1. SZNL-ban 29 mérkőzés/3 gól. A legfelső osztályban töltött első két idényünkben azonban nem lehetett csapatunk tagja, mivel katonai szolgálatra vonult Besztercebányára. 1987-ben tért vissza Dunaszerdahelyre, az 1987/88-as idényben 18 bajnoki mérkőzésen kapott lehetőséget, miközben három gólt is szerzett. Két évet töltött a DAC-nál, majd 1989-ben Szencre igazolt, ahol négy évig focizott. Rövid győri kitérőt követően tizenkét esztendeig alacsonyabb osztályú osztrák bajnokságokban szerepelt. 50 éves korában még aktívan focizott, Ausztria után Nádszeg következett, majd Dióspatony, Sárosfa, Nagyabony, Nagymagyar. Volt, ahová játékosedzőként, edzőként ment, időközben ugyanis megszerezte a C-, majd a B-licenszes edzői képesítést.
1987 augusztusában kezdetét vette az 1987/1988-as idény, amikor is a DAC története során először szerepelhetett európai kupában, a napjainkban már nem létező KEK-ben.
Ahol, mivel újoncok voltunk, előselejtezőre kényszerültünk. Egy könnyed ciprusi kirándulás után, odahaza megpakoltuk ellenfelünk, az AEL Limassol hálóját. A bajnokságban megszoktam, hogy a kinti mérkőzéseket a „Zelená je tráva” című rádiós-körkapcsolásos műsorból tudhattuk meg, ezúttal azonban az esti tv-híradóra kellett várnunk: „Majoros góljával 1:0-ra győzött a DAC Cipruson” – hangzott el tömören. Odahaza 5:1-re! A nyári-őszi időszakban készült felvételek sajátosságát a félig elkészült keleti lelátó látványa adta, ekkor ugyanis csupán az állótribün volt készen. A kivitelező Agrostav mezőgazdasági építővállalat aztán olyan gyorsan felhúzta az ülőrészt is, hogy az a néhány fotó valóban kuriózumszámba megy. A Kupagyőztesek Európa Kupájának 1. fordulójában odahaza kezdtünk a svájci Young Boys Bern együttese ellen:
Dunaszerdahely, 1987. 09. 16.: DAC–Young Boys Bern 2:1 (2:1), g.: Mičinec, Kašpar. DAC: Vahala – Kapko, Liba, Šrámek, Szaban – Pavlík, Hodúr (88. Simon), Kašpar – Mičinec, Medgyes (78. Šoltés), Majoros. Edző: Pecze Károly.
A budapesti Skála Coop áruház reklámjával csapatunk mezén már a 2. percben büntetőhöz jutottunk, amit Mičinec a kapus kezébe lőtt. „Semmi baj, nem számít!” – nyugtattuk magunkat a lelátón, pedig pont az a tizenegyes hiányzott összesítésben, hogy legalább a hosszabbítást kiharcoljuk Bernben. Ott ugyanis 1:3-as vereséget szenvedtünk, s így kiestünk a KEK-ből. Így ért véget tehát a DAC első európai kalandja, miközben a hazai kupában címvédőként már az első körben búcsúzni kényszerültünk. „Semmi baj, nem számít!” – jöttek ismét a hangok. Legalább a bajnokságra koncentrálhatunk – ilyen és ehhez hasonló kijelentések számtalanszor elhangzottak már a Sport utcában. Nem mellesleg az 1987/1988-as idényben volt is némi valóságalapjuk, ugyanis az őszi idényt a második helyen zártuk!
Pedig az a föderális liga higgyétek el, csupa „Slovanból” meg „Nagyszombatból” állt, s akkor még nem szóltam a prágai Spartáról!
Emlékszem, nagyanyám egy hatalmas sárga-kék sálat kötött nekem, hogy télen se fázzak. Igaz, nem nagyon érezte az emberfia a hideget, fűtött a szenvedély. Ennek értekét csak az érzi át, aki átélte azt a korszakot, amikor gyakorlatilag semmilyen ereklyéhez nem juthattunk hozzá, egyszerűen azért, mert nem létezett marketing! Egy-egy zászlocskáért, kitűzőért madarat lehetett fogatni veled. Viszont a belépőjegyet akár elővételben is megvásárolhattad az akkori Duna szálló recepcióján a műsorfüzettel együtt. Sőt, a tavaszi idényben színes borítóval csalogatta a szurkolókat a stadionba, amelyet a helyi szolgáltatóvállalat nyomdájában készítettek. Persze nem kellett senkit sem csalogatni, mentünk mi hívószó nélkül is, hisz szinte kolbászból volt a kerítés. Ilyen volt anno a DAC aranykora! Manapság már szinte mindent megkapsz a MOL Aréna szurkolói boltjában, mégsem cserélném fel azokra az időkre.
Játékosmozgások a tavaszi idény előtt. Érkeztek: Fieber Péter (Inter), Medgyes Péter (ČH Pozsony) és a kapus Ivan Závracky (Zsolna, kölcsönjátéka leteltével). Távoztak: Vladimir Brodziansky (Inter), Peter Michalec (ČH Pozsony), Ľubomír Šrámek (Slavia Prága), Martin Kulich (katonai szolgálat).
Visszatért tehát Dunaszerdahelyre a négyes mezszámot viselő Fieber Péter, akit végleg leigazoltunk a pozsonyi Intertől, majd egészen az 1990-es labdarúgó-világbajnokságig Dunaszerdahelyen maradt. A DAC tavaszi idénye rendhagyó módon 16 fordulóból állt, de nem sikerült olyan acélosra, mint az ősz. Ezt az elmaradt téli edzőtáborozás számlájára írta Pecze Károly vezetőedző. Nincs tragédia – mondta –, de egy vérfrissítés talán jól jönne a csapatnak!
Medgyes Péter
Amikor a mester vérfrissítésről beszélt, talán nyugodjék Medgyes József öccse, Péter, illetve Peter Michalec történetére gondolt, hiszen átigazolásuk egy az egyben ráillik szavaira. Oké, legyen inkább vércsere? Régebben bevett szokásnak számított, hogy két klub – ebben az esetben a DAC és a pozsonyi ČH – egyszerűen kicserélt két játékost, méghozzá mindenféle anyagi vonzat nélkül. Medgyes Péter bátyjához hasonlóan szülővárosában, Komáromban kezdte pályafutását a helyi diákcsapatban. Leginkább a középpályán érezte jól magát, osztogatott, igyekezett helyzetbe hozni játékostársait. Még ifjúsági korosztályú volt, amikor a 2. SZNL-ban szereplő felnőtt csapat tagja lett. Pályafutása következő állomáshelye Frýdek-Místek, ahol az ottani katonacsapatban focizott. Ezután Bazin következett, de játékára felfigyeltek a pozsonyi katonacsapatnál, a ČH-nál, s el is csábították őt a fővárosba. Hasonló módon került a DAC-ba, minekután a sárga-kékek szakmai stábjának megtetszett a játéka a két egyesület előkészületi mérkőzésén. Innen már csak egy lépés volt a klubváltás. A „kis Medgyes” – akasztottuk rá menten a jelzőt – bátyja nyomdokaiba lépve 12 mérkőzésen kapott lehetőséget 1988 tavasszán. Két évig maradt a DAC-ban, majd 1989-ben Ógyallára igazolt. Ennél figyelemreméltóbb a további sportkarrierje, hiszen a Pécs, illetve a Csepel játékosaként jó néhány évet lehúzott a magyar NB1-ben miközben megjárta Rimaszombatot is. Aktív pályafutása befejeztével edzői teendőit látta el, többnyire alacsonyabb osztályú együtteseknél, de pl. a komáromi lila-fehérek női csapatánál is.
Hazai győzelmek, idegenbeli vereségek jellemezték a tavaszi idényt.
Aztán Prágában, a Sparta ellen beleszaladtunk egy 0:6-os vereségbe, ennek ellenére a végelszámolásnál mindössze egy helyet csúsztunk lejjebb. Célkitűzésünket végső soron teljesítettük, hiszen a föderális liga bronzérme az UEFA-kupában való nemzetközi szereplésre jogosított fel minket, valamint ismét részt vehettünk a nyári Intertotó kupában is – ezúttal több sikerrel. A lelátó is „megszólalt”, sokan a kupagyőzelem után menten a bajnoki címet is bezsebelték volna. Azt hiszem, ez régi „betegség” a Csallóközben, amiből még több évtized múltán sem sikerült kigyógyulnunk.
1987/1988 – Előttünk csak Prága.
És valóban! A bajnokságban csupán két prágai csapat végzett jobban nálunk (1. Sparta, 2. Dukla, 3. DAC), ami gyakorlatilag ismét felért egy fiktív szlovák bajnoki címmel. Üröm az örömben, hogy az idény során megintcsak egyetlenegy saját nevelésű játékos szerepelt sárga-kék mezben! Újfent nyugodjék Bertalan Gábor, aki a föderális ligában hét alkalommal kapott lehetőséget Pecze Károly vezetőedzőtől. Nevéhez mindeközben egy találatot is jegyeznek a krónikák. Bővebb keretünk tagjai voltak továbbá: Radványi Miklós, Zsákovics Tibor és Virág Ottó – szintén saját nevelésű játékosaink, nulla játékperccel a bajnokságban. Az első kettőnek viszont hamarosan beteljesedik majd az álma…
Legjobb góllövőnk Tibor Mičinec, a „Báró” tíz találatig jutott.
Az idény végére kezdetét vette az északi lelátó átépítése is, közben pedig elkészült a keleti tribün, felül ülőhelyekkel. Az a rész olyan volt számunkra, mint a templom oltára. Nem nagyon merészkedtünk oda, csak alulról szemléltük. Meg aztán ülni meccsen? Ugyan már, azt nem a mifajtánknak találták ki! A bajnokságban pályára lépő névsora így nézett ki (mérkőzés/gólok): Vahala 30/0 – Bartoš 12/3, Bertalan 7/1, Brodzianský 9/0, Fieber 16/2, Hodúr 27/1, Kapko J. 22/0, Kašpar 21/1, Kosňovský 8/0, Liba 29/5, Majoros 23/3, Medgyes J. 29/2, Medgyes P. 12/0, Mičinec 30/10, Michalec 8/0, Nagy J. 18/3, Pavlík 30/2, Szaban 15/0, Simon 4/0, Šoltés 28/6, Šrámek 9/0.
Adós maradtam még a borítóképen szereplők névsorával, íme: Felső sor, balról: Šoltés, Kašpar, Brodziansky, Radványi, Šrámek, Liba, Michalec, Kosňovský. Középső sor, balról: J. Kapko, Simon, Medgyes J., Mana, Vahala, Veselý, Zsákovics, P. Kapko, Nagy J., Simonics gyúró. Alsó sor, balról: MUDr. Gašpar orvos, Pavlík, Hodúr, Mičinec, Abrahám másodedző, Pecze edző, Majoros, Bertalan, Bartoš, Reisz csapatvezető.
ELŐZŐ RÉSZ:
Volt egyszer egy dunaszerdahelyi aranycsapat 1. rész
Volt egyszer egy dunaszerdahelyi aranycsapat 2. rész
Volt egyszer egy dunaszerdahelyi aranycsapat 3. rész