Képek: Soós Bertalan és a szerző archívuma. Videó: Soós Bertalan
Alapította 1946-ban Lindo Zanini. Ahogy minden vállalatnak, az egykor épületelem-gyártásáról híres dunaszerdahelyi Prefának is megvan a maga egyedi története. Hol rejtélyes, hol már-már egzotikus. Gyerekkoromban egybeforrt a kertünkben felhalmozott terrazzo csempével, ami időtálló, hiszen megfelelő technológiával lerakva szinte törhetetlen járófelületet biztosít. A terrazzo eleve maga a történelem, eredete az ókorra nyúlik vissza, viszont a modern, cementkötésű formáját az itáliai Velencében a reneszánsz idején fejlesztették tökélyre mészből és kődarabokból készülő padlóburkolatok újrahasznosításával.
A terrazzo elnevezés az olasz „terrazza”, magyarul „terasz” szóból ered. S bár a vállalat profiljában a terrazzo csempe csupán egyetlen elem volt a sok közül, nem véletlen az olasz vonal! Dunaszerdahely első épületelem-gyárát ugyanis 1946-ban az olasz származású Lindo Zanini alapította, majd a vállalat 1948-as államosítása után évekig, sőt évtizedekig a vezetője, igazgatója maradt. „Hol rejtélyes, hol már-már egzotikus” – erre utaltam a bevezetőmben, mert hát mi ez, ha nem rejtély és egzotikum? Egy olasz úriember Dunaszerdahelyen, aki megtanult magyarul és szlovákul, miközben mindvégig olasz állampolgár maradt. Egy olasz úriember, akit a ’48-as kommunista hatalomátvétel (avagy puccs) után Zanini elvtársnak szólítottak, aki nemcsak vállalata vezető pozícióját töltötte be, hanem egyben a város sportéletében is aktív szerepet vállalt.
„Tud valaki több hírt a Zanini családról? Apám is ott dolgozott és nagyon jóban volt Lindóval” – állt évekkel ezelőtt a közösségi oldalamon egy hozzászólásban.
A bejegyzés témája természetesen akkor is a Prefa volt, s mit ne mondjak, ezen a ponton jómagam szintén kíváncsi lettem. Márcsak azért is, mivel a hely, ahová születtem – egyébként egy nyolcemeletes panelház a Fő utcán –, a Prefa nemzeti vállalat által patronált, tehát építtetett blokk volt. Szüleim rendszeresen a nagylévárdi Prefának címezték a lakbért, s bőven akadt prefás alkalmazott is a szomszédunkban. „Néger” Pali bácsi például, ám a jelzőt senki se értse pejoratívan, őt mindenki így ismerte.
Abban az időben tudniillik nem számított, ki honnan jött és hová tart, csak a darabszám meglegyen.
De vajon honnan jött Lindo Zanini? – erre az ÚjSzó korabeli cikkében találtam választ, amelyben Zanini többek közt arról mesél, hogy mintegy két évtized múltán, az 1965-ös választások kapcsán látogatott el ismét szülőhazájába. Beszámol arról is, hogy meglátogatta rokonait, akik elképedve hallgatták őt a csehszlovák viszonyokról, kiemelve, mennyire jobbak a feltételek hazánkban! Persze a nyomdafesték sok mindent elbírt akkoriban is:
„Lindo Zanini elvtárs, az üzem igazgatója. Bár már húsz esztendeje egyfolytában hazánkban tartózkodik, még most is olasz állampolgár. Lindo Zanini Észak-Olaszországban, Pocenie községben született. Apja a harmincas években vándorolt Csehszlovákiába, s munkát keresett. Miután Bratislavában álláshoz jutott, akkor 15 éves fia is csakhamar követte. Lindo Zanini bevonulásáig itt élt apjával, majd 1943-ban megszökött a fasiszta olasz hadseregből és ismét Szlovákia fővárosában talált menedéket. Azóta nem mozdult országunkból, családot alapított…
Rokonaim, ismerőseim egyébként érdekes kérdéseket tettek fel nekem: „Milyen szabadság az, ha nem lehet sztrájkolni?” – kérdezték többek közt. Megmagyaráztam nekik, hogy nálunk miért nincs szükség sztrájkra. Építhetek-e házat? – kíváncsiskodtak tovább. „Már építettem” – válaszoltam, s mikor azt is elmondtam, hogy olasz állampolgár létemre üzemvezető vagyok, és hogy gyermekeim főiskolára járnak, meg hogy gyomorfekélyem miatt ingyenes gyógykezelésre utaltak be Karlovy Varyba, nem győztek csodálkozni. Az az érzésem, hogy nagyon keveset tudnak a mi viszonyainkról, hogy a valóságot sokszor kiforgatják előttük…” – ÚjSzó, 1963. 05. 15
Mielőtt visszatérnénk epizódunk témájához, álljon itt egy másik korabeli írás, amiből megtudhatjuk, hogy az olasz calcion nevelkedett Zanini a dunaszerdahelyi DŠO Slavoj sportegyesület, illetve futballklub (a DAC jogelődje 1953 és 1965 között) pénztárosa volt. A csapat, amely akkor mindössze a Pozsony-vidéki I. A. osztályban szerénykedett, nagyon gyengén szerepelve, csupán négy pontot gyűjtve a táblázat utolsó helyén kullogott. Ennek okairól kérdezték az újságírók a csapat vezetőit:
„Miből tartják fenn az egyesületet? Megszerveztük a tagszerzést – válaszolja Lindo Zanini, a Slavoj pénztárosa. Célunk az, hogy az év végéig 400 fizető tagot toborozzunk, ily módon reméljük az egyesület anyagi ügyeit rendbehozni, no meg reméljük, hogy a mérkőzések látogatottsága is növekedik…” – Új Ifjúság, 1957. 05. 28.
Gyerekkoromban a dunaszerdahelyi Prefa a nagylévárdi Prefa nemzeti vállalat helyi üzemeként működött. Egy cég a Karcsai úton, ahol folyton „porolnak” valamivel. Előbb azonban kezdjük magával az elnevezéssel, aztán jöhet a sztori is.
A Prefa gyakorlatilag a „prefabrikát” szóból eredeztethető, ami előre elkészített (előre gyártott) épületelemet jelent.
Ezt a tevékenységet végezte a Prefa egy időben a belvárosban, majd a Karcsai úton, a Járási Építőipari Vállalat (OSP) után. És igen, terrazzo csempét is gyártottak, igaz, én akkoriban úgy ismertem: „terazolcsempe”. Kezeket fel, ki még? A terrazzo csempével vagy járólappal kb. mindent is lehet burkolni, a kertünkben pl. mi is járólapként használtuk. Tavasszal leraktuk, ősszel felszedtük. Közben hol nyugodjék fater, hol én „hagytam közte” az ujjam, mert ha a terrazzo csempe közé rakod a praclid, azt bizony megérzed! Na, de bontakozzunk ki végre!
1946-ban Lindo Zanini olasz származású üzletember épületelem-gyártó céget alapított Dunaszerdahelyen.
A gyár 40 munkást foglalkoztatott, betonszerkezeteket, lépcsőket, emlékműveket, terrazzo lapokat – vagy ahogy mondtam, „terazolcsempéket” – stb. gyártottak. A gyárat 1948-ban államosították, de Zanini maradt a vezetője, az alkalmazottak száma pedig megduplázódott. A termékszerkezetet is bővítették: rövid betonlapokat, útszegély lapokat gyártottak – az meg lenne az „útpadka”, ugyebár? 1951-ben a gyáregységet az úszori Prefához csatolták, a gyártási programot ismét bővíttették, de a termelés továbbra is manufakturális jellegű maradt.
„A dunaszerdahelyi vasútállomás holtvágányán sorban állnak az üres és megrakott vagonok. Vasárnap van, de a vasúti teherforgalom azért nem szünetel. Többek közt a PREFA-üzem dolgozói építkezési anyagot rakodnak…” – Újszó, 1954. március 13.
Hogy mire kellhetett akkortájt az építkezési anyag a városban? Például a nemrég átadott, de folyamatosan tovább csinosított új dunaszerdahelyi sportstadion lépcsőihez – merthogy korábban a Rózsaligetben volt a Vermes-féle pálya.
„A Sportstadion építésénél is nagyméretű társadalmi munka folyt. Ebből főként a sportkedvelők vették ki részüket, köztük a helybeli PREFA-üzem dolgozói is…” – Szabad Földműves, 1956. november 4.
Vagy éppen a járási kórház építéséhez – amelyet 1960. április 1-én mint az ország egyik legmodernebb kórházát adtak át „Okresný ústav národného zdravia” néven – amelyhez szintén hozzájárultak. Ráadásul: „A dunaszerdahelyi Prefa-üzem dolgozói vállalták, hogy az általuk gyártott építkezési anyagokat a kórház részére határidő előtt és a legjobb minőségben készítik el” – ÚjSzó, 1955. 12. 08.
„Amilyen kicsinek és jelentéktelennek tűnik kívülről a dunaszerdahelyi PREFA nemzeti vállalat, belülről olyan serényen folyik a munka. Ügyeskezű munkások hajlítják a vasat, keverik a betont. Készítik a modern épületek építésénél szűkséges lépcsőket, ablakdeszkákat és teraszrészeket. Az üzemnek jó híre van az építőipari vállalatoknál. Nem csoda, minden készítménye szép és kitűnő minőségű. Az üzem azonban nemcsak a jó minőségi tervet teljesíti, hanem a mennyiségit is… Ezt a szép eredményt – mondja Lindo Zanini, a gyártásvezető, a kis gépesítés bevezetésével és a munkaidő jó kihasználásával értük el. Munkásaink a szó szoros értelmében úgy néznek az üzemre, mint a sajátjukra és úgy is dolgoznak… A terv idő előtti teljesítése mellett javukra kell még írni azt is, hogy a dunaszerdahelyi kórház építésénél értékes kötelezettséget vállaltak. Vállalták, hogy a kórház építéséhez szükséges lépcsőket, ablakdeszkákat és teraszrészeket ingyenes brigádmunkával készítik el…” – Új Ifjúság, 1957. december 1.
Merthogy egészen az 1960-as évek végéig, amikor a kommunista városvezetés város- és területrendezés címén elhatározta, hogy a korábbi mezővárosi jellegű Dunaszerdahely helyett felépít egy modern szocialista kirakatvárost, az épületelem-gyártó vállalat (egyik?) üzemegysége a Szent György katolikus templom mellett működött! 1963-ban a dunaszerdahelyi Prefa önálló üzemmé vált, 1965-ben új géprendszert szerelnek be a padlócsempék gyártására. Ugyanebben az évben a nagylévárdi Prefa új üzemrészleg építését kezdte el Dunaszerdahelyen a Karcsai úton, amelynek kivitelezése kissé elhúzódott:
„Folyamatban van az új Prefa építőelemkészítő üzem építése Dunaszerdahelyen. Ebbe az új üzembe lesz átcsoportosítva a termelés a város belterületéről, ahol a termelés szétaprózódott, és a munkakörülmények is mostohák voltak. Az új üzemben összehasonlíthatatlanul jobbak lesznek a munkakörülmények és emelkedik a foglalkoztatottak száma is” – 1969. 04. 05., Szabad Földműves
Az indoklás szerint a nagylévárdi Prefa üzem korábban csak az anyagigények felét tudta kielégíteni, ezért határozták el egy új üzemrészleg építését Dunaszerdahelyen. „Ezt a munkát négy éve kezdte el az építkezési vállalat, de még ma sem fejezte be” – írta az ÚjSzó, 1969. 11. 03-án.
A dunaszerdahelyi Prefa tehát mint a nagylévárdi nemzeti vállalat fióküzeme folytatta tovább a termelést: „PREFA národný podnik, Veľké Leváre, závod Dunajská Streda” néven. Az új részleg 1970-ben készült el, gyártási programjával főként lakásépítési szükségleteket elégített ki, ugyanis a lakásépítések ebben az időszakban gyors fejlődésnek indultak a járásban. Tetőelemeket is gyártottak, viszont fő profiljuk továbbra is a csempegyártás maradt. Az új üzemegység megnyitásával az összes addigi manufaktúrájuk átköltözött a Karcsai útra, többek között a Vámbéry téri (akkor Dukla tér) is a templom mellől. A Prefa új üzemegységet az egy esztendővel korábban elkészült cukorgyár látta el árammal:
„A hatalmas gépház nemcsak a cukorgyárat látja el árammal, hanem a szomszédos PREFA üzemen kívül még az állami hálózatba is juttatnak belőle…” – Szabad Földműves, 1970. november 14.
A Prefa által gyártott betonelemekből építették egyebek mellett a szövetkezetek számára a silógödröket is. Betongyűrűket, betoncsöveket, épületelemként pedig panelrendszereket is gyártottak, amiért a Magasépítő Vállalathoz hasonlóan gyakorta házgyárként vagy panelgyárként emlegették a vállalatot.
Most következne a hetvenes évek vége, valamint a nyolcvanas évek, vagyis a gyerekkorom. Meg a terrazzo „csempe-effektus”, ami megintcsak hiányos információ, hiszen a terrazzo-féle eljárás egyáltalán nem csak a csempét jelenti, hanem járólapokat és helyben öntött, majd csiszolt felületeket. Dunaszerdahelyen szinte minden „szocialista” lakótelep lépcsőháza ezzel az eljárással készült, egyebek mellett a lépcsők, a lépcsőfordulók és belső terek padlózata. Ha most kedvet kapott kifutni a lépcsőházba, rögtön mutatom, mit is keressen, de előbb még néhány szó magáról az eljárásról, ami nem mellesleg komoly szakértelmet és precizitást igényel.
A terrazzo egy összetett anyag. Az ilyen járólap gyártása ún. műkő technológia, amely cementhez, kvarc és egyéb ásványi adalékokhoz – pl. mészkő, márvány zúzalék – természetes vagy mesterséges pigmenteket keverve, speciális szuperfolyósítókkal és szálakkal erősítve készül.
Ezt öntik formába kisebb elemekként, csempék vagy járólapok esetében, illetve helyszíni öntéssel. A megszilárdult felületeket ezután a jellegzetes megjelenés eléréséhez fényesre csiszolják A kvarc és a cement strapabíró keveréke révén rendkívül tartós burkolatot eredményez, pl.: lépcsőházakban, üzletekben, vasútállomásokon, iskolákban stb. A napjainkban használt kötőanyagokból, főként epoxigyantából és cementből tartós és esztétikus megjelenésű terrazzo lapok készülnek. Ezek ugyanúgy felhasználhatóak, mint a mészkő vagy a márvány zúzalék és áruk jelentősen olcsóbb. Nem tudom, Önök hogy vannak vele, de nekem a terrazzo még ezután is az ikonikus csempét jelenti majd.
Ha ilyesmit talált odahaza a lépcsőházban, biztos lehet benne, hogy anno Önnél is jártak a Prefa szakemberei. Nők és férfiak egyaránt, merthogy a Munkaérdemrenddel kitüntetett dunaszerdahelyi épületelem-gyárban ugyancsak emancipáció uralkodott:
„A Veľké Leváre-i PREFA nemzeti vállalat dunaszerdahelyi üzeme azonnali belépéssel felvesz: darukezelőnőket, nődolgozókat talajcsempe gyártásához. Bővebb felvilágosítást az üzem személyzeti osztálya nyújt az alábbi címen: PREFA, národný podnik, nositeľ Radu práce, 929 01 Dunajská Streda, závod Dunajská Streda” – apróhirdetés, ÚjSzó, 1983. 09. 15.
A Prefa nemzeti vállalatból Prefa állami vállalat lett.
1989-ben aztán a Prefát szintén utolérte a változás szele – kitalálhatnék végre valami jobb szöveget is ide, de nincs jobb szöveg! Rendszerváltás, privatizáció, „demokráció” ez? Na szóval, a Prefa nemzeti vállalatból előbb állami vállalat lett, majd a privatizáció után részvénytársaság.
„A Veľké Leváre-i Prefa állami vállalat dunaszerdahelyi üzemének szerelőcsarnokában födémpaneleket, lépcsőket, lépcsőpihenőket és burkolóanyagokat gyártanak, amelyek iránt nagyon nagy a kereslet. Az építőipar egyre több ilyen építőanyagot igényel. Az üzem dolgozói erőfeszítéseket tesznek feladataik teljesítésére, de kevesen vannak. Éppen ezért nagyra becsülik a Csehszlovák Néphadseregtől kapott segítséget… A katonák nélkül nehezen teljesítenék a tervet. Nagyon elégedettek egyenruhás munkatársaikkal és ha további 5-10 katona segítene üzemükben, azonnal elbocsájtanának néhányat a laza munkafegyelmű alkalmazottak közül. A katonák az év elejétől dolgoznak a Prefában, az eltelt idő elég volt ahhoz, hogy a kollektíva befogadja őket…” – Újszó, 1989. 11. 24.
Hogy pontosan mit takar a laza munkafegyelem, arra nem tért ki a lap munkatársa, de azt tudom, hogy a kőműves joghurt nem feltétlen tejterméket jelent. A haverom mondta!
1991-ben a dunaszerdahelyi Prefa állami vállalat födémpaneleket, kerítéselemeket, lépcsőkarokat, teraszburkolatokat, és naná, hogy terazzo-csempéket, valamint egyéb talajcsempéket is gyártott. Aztán a Prefából a vagyonjegyes (kuponos) privatizáció során Terapref néven részvénytársaság lett.
1992-től 2010-ig Terapref néven részvénytársaság.
A vállalat korábbi szolgáltatásait jelentősen kibővítve garázsok és garázsházak építésében látta a jövőt. De többek közt családi házak kulcsrakész építését is vállalták, benzinkutat építettek, illetve egy igazi gyöngyszemet: a Terapref Részvénytársaság kivitelezte ugyanis a nagybodaki sírkertben lévő katolikus templomot. Tudniillik, Nagybodaknak korábban nem volt saját temploma. A szentmiséket Felbáron mutatták be a bodaki híveknek, aztán 1990-ben Nagybodak önálló település lett, csakhogy a bősi felvízcsatorna elzárta az emberek elől a vasárnapi harangszót. Nekifogtak hát saját templomot építeni a helyi temetőben, amit 1995-ben „nagyszámú hívő részvételével” szenteltek fel. Egyetlen rejtély maradt: a Prefa 1997-ben, a Vasárnapi ÚjSzóban megjelent PR-cikkében a nagybodaki templomot toronnyal ábrázolják. Csakhogy a nagybodaki templomnak tudtommal napjainkban nincs tornya!
„Terapref Rt. Garázsházak a Csallóközben. Részvényeinek 97 százalékát kínálta fel a vagyonjegyes privatizáció keretében a dunaszerdahelyi Terapref Rt. (korábbi nevén Prefa). Ezek 52 százalékát kisbefektetők, 45 százalékát pedig befektetési alapok szerezték meg. Az utóbbiak közül legnagyobb részesedése a zsolnai Drevofondnak, az Első Szlovák Befektetési Alapnak és a besztercebányai Veselnek van. Varga István igazgató, akit a június 30-i első közgyűlés után az igazgatótanács elnökének is megválasztottak, érdeklődésünkre elmondta, hogy az új tulajdonosok egyelőre nem igyekeztek beavatkozni a vállalat irányításába, vagyis továbbra is maguknak kell megoldaniuk problémáikat. Gondjaik főleg abból adódnak, hogy az egykori Prefa termelésének több mint kétharmadát az előregyártott betonelemek tették ki, ezért a tömeges panelházépítés leállítása alapjaiban rendítette meg a vállalatot. Ennek következtében 1990-ben dolgozóik létszámát a felére, 76-ra kellett csökkenteniük. A túlélés érdekében napjainkban terrazzo csempéken kívül előregyártott elemekből készült garázsokat, illetve utólagos hőszigeteléssel ellátott családi házakat kínálnak. Az átállás nem könnyű, amit az is bizonyít, hogy tavaly sikerült nyereséggel zárniuk, az idei év első kilenc hónapjában viszont 800 ezer koronás veszteségük alakult ki. Varga István azonban reméli, hogy a jelenleg tervezett akcióik kisegítik őket a bajból, sőt újabb embereket is felvehetnek. Elsőként Budapesten építenek 15 garázst, majd pedig a Csallóköz városaiban emeletes garázsházakat. Komáromban ez önálló beruházásként valósul meg (már megnyerték a pályázatot), Somorįán részletfizetéssel az érdeklődők adják össze a pénzt, harmadikként pedig Dunaszerdahelyen terveznek egy ilyen létesítményt” – Újszó, 1993. 10. 27.
Ami biztos, hogy a dunaszerdahelyi Keleti lakótelep folytatásaként épült Malom lakótelepen a garázsház 1995-ben elkészült: „Ilyen létesítményt fejeztek be a közelmúltban Dunaszerdahelyen, amelynek köszönhetően remélhetőleg enyhülnek a város legfiatalabb lakótelepének gondjai. A helybeli Terapref vállalat fél év alatt építette fel a garázsházat, amelyben öt szinten összesen 146 különálló, a hagyományos garázsokról ismert ajtóval záródó box kapott helyet” – írta az ÚjSzó, 1995. 09. 20-án.
„Betonból is lehet szépet és jót építeni. A TERAPREF Részvénytársaságot bemutatja Varga István vezérigazgató: – A TERAPREF Részvénytársaság a Prefa n.v. vagyonjegyes privatizációjával 1992-ben jött létre. A gyártási program mintegy húszéves múltra tekint vissza, főleg az apróterazzo gyártása, a későbbiekben pedig a komplett lakásépítés volt a meghatározó. A 89-es változások után a lakásépítés minimálisra csökkenése már veszélyeztette a gyár jövőjét, így struktúraváltást hajtottunk végre, mégpedig úgy, hogy a meglévő technológiával új termékeket állítsunk elő, s azokkal nyerjünk piacot. Így kezdtük el a vasbeton termékek széleskörű felhasználásával szerelőcsarnokok, transzformátorállomások és legfőképp tömeggarázsok építését. Az első garázsház Dunaszerdahelyen épült, 95-ben adtuk át, 146 garázsegységet tartalmaz. A következő garázsházat Pozsonypüspökin építettük, és a napokban adtuk át. Egy pályázat megnyerésével jutottunk ehhez a munkához, melynek tervezését és a mérnöki munkákat is mi végeztük. Nem volt könnyű egy szerdahelyi cégnek Pozsonyban, de megbirkóztunk a nehézségekkel. – Mennyi idő alatt tudnak egy 120-130 férőhelyes tömeggarázst felépíteni? – Aránylag rövid idő alatt, mindössze 5-6 hónapra van szükség és átnyújtjuk a kulcsot. – A garázsházak építésében látják a TERAPREF Rt. jövőjét? – Igen, hiszen épp a napokban nyertünk meg egy újabb versenytárgyalást szintén garázsház építésére és szintén Pozsonypüspökin. Itt egy benzinkút felépítése is a mi feladatunk lesz” – Vasárnapi Újszó, 1997. 12. 31.
A nyilvános cégjegyzék szerint a Terapref Rt. 2010-ben megszűnt. Ezt követően Prefa Trend néven létezett egy kft. is a Karcsai úton, ahonnét állítólag 2013-ban jött el az utolsó munkás. Szintén a nyilvános cégjegyzék szerint a kft. ezt követően felszámolás alá került. Hát ennyi lenne a dunaszerdahelyi Prefa története. Vagyis:
Napjainkra a dunaszerdahelyi Prefa üzem egykori telephelyének csaknem egészét az AVA-Park foglalta el.
Hogy végül mi lett a vállalat sorsa? A Prefa egykori lepukkant, majd lebontott, illetve átépített telephelyén több cég és vállalat osztozott. Többek közt az AVA-Stav építőipari vállalat égisze alá tartozó AVA-Park terebélyesedett ki itt, valamint a DEK építőanyag-kereskedés. De korábban itt volt például a Parcel Servis DS forgalmazási szolgáltató vállalat központja, valamint a múltban a karcsai Aluflex, Aga Gas, később pedig Linde A.G. raktárára hívta fel a figyelmem „Darus” Zsiga barátom, aki anno sokszor megfordult errefelé:
„Termékeny és boldog idők voltak, nyugodjék Néger Pali bácsi, Olivér, Tojás, Kopecsní Jani bácsi – nagy penge volt az öreg és még sokan mások. Mosolyogva, boldogan emlékezünk vissza azokra az időkre. Ha valakit nem említettem, az nem azért van mert elhanyagolható lett volna, hanem mert ők úgy egyben voltak jó parti” – fűzte még hozzá.
Aki mostanában a Karcsai úton jár, ne lepődjön meg, hatalmas változáson esett át a környék.
Az egykori Prefa helyén kiépült az AVA Park, ami egy multifunkcionális ipari és logisztikai komplexum. Elsősorban raktár-, termelési és adminisztratív helyiségek bérbeadására összpontosít. A logisztika mellett a komplexum gasztronómiai és kiegészítő szolgáltatásokat is kínál. Így például: étkezési lehetőséget napi menü formájában, valamint hostel jelleggel szálláslehetőséget. A komplexumhoz tartozik többek közt egy élelmiszerüzlet, az AVA-Jett benzinkút, valamint autómosó is. A multifunkciós komplexum modern, felújított helyiségeket kínál vállalatok számára, beleértve tárgyalókat, teakonyhákat és szociális helyiségeket. Az AVA cégcsoporthoz tartozó AVA-Stav szintén ismerősen csenghet városunk futballszerető közönsége előtt. Igen, ők építették a MOL Arénát! Nem hiába, a dunaszerdahelyi labdarúgás sorsát már Lindo Zanini is a lelkén viselte…
ELŐZŐ RÉSZEK:
Dunaszerdahelyi cégtörténetek | Előszó
Szerda-Helytörténelem 1. | A cukorgyár
Szerda-Helytörténelem 2. | A (gőz)malom
Szerda-Helytörténelem 3. | A Slovlik
Szerda-Helytörténelem 4. | A Nyugat-szlovákiai Baromfifeldolgozó Vállat
Szerda-Helytörténelem 5. – A lengyár
Szerda-Helytörténelem 6. – Mezőgazdasági terményfelvásárló és ellátó vállalatok