FOTÓ: dac1904.sk – Fekete Nándor
Csallóközi derbi messze a Csallóköztől. Én egy kicsit másképp képzelném el. Teltház és frenetikus élőképek a bevonulásnál, pirotechnikai elemek arzenálja mindkét oldalon. Csillogó szemek, szenvedélyes rigmusok és tapsvihar. Aztán a két tábor együtt énekeli el a Himnuszt, jókedvvel, bőséggel. Őszintén szólva nem tudom, hogy alakultak annak idején a tárgyalások a DAC és a KFC között, ám néhány komáromi ismerősöm szerint a lila-fehérek szívesen rendezték volna a hazai mérkőzéseiket Dunaszerdahelyen, míg el nem készül a stadionjuk.
Végül nem lett semmi a dologból, s így Radványi Miki gárdája már a második idényét játssza Aranyosmaróton. Hallottam érveket pro és kontra, de lényeg a lényeg, ha a két klub anno dűlőre jut, ezt a meccset feltehetően Dunaszerdahelyen rendezték volna meg és nem a „senki földjén”. Persze ezek csak feltevések, meg aztán hogy fért volna el a sárga-kék szurkolósereg a dunaszerdahelyi MOL Aréna vendégszektorában? Esetleg megnyitnák nekünk a teljes D-szektort?
Nos, ha a csapat így képzeli el a bizonyítást, az a D-szektor előbb-utóbb elég is lesz a dunaszerdahelyi nagyérdeműnek.
Karakter, megfelelő reakció és eltökéltség – ezek a kifejezések hangzottak el a Slovan elleni hazai 0:3 után, a komáromi bajnokira készülve. Vasárnap délután, kétgólos DAC vezetésnél 50-es szorzó volt a KFC győzelmére! Félóra játékidő után nem láttuk jelét annak, hogy ezt a mérkőzést akár el is bukhatjuk, aztán a szünetben az öltözőben maradt a karakter. A játékosoké, a stábé, kivéve talán Bélát, a masszőrt, meg a csapatorvost. Tudvalévő, a hippokratészi eskü kötelez! Szó mi szó, kiváló szakembernek tartom Radványi Mikit, kellő időben képes hatni a játékosaira, de még ő sem tudja úgy megváltoztatni a játék képét, hogy két ennyire ellentétes félidőt lássunk. Ehhez bizony a DAC is „kellett”, játékosaink passzivitása és naivitása! Nem utolsósorban pedig a karakterük.
Már sokadik éve küzdünk a felismeréssel: minket DAC-szurkolókat folyamatosan palira vesznek.
Legtöbbünk meglehet szégyelli kimondani, kihunyt benne a tűz, vagy épp csak parázslik? Persze ugyanúgy óhajtaná a sikert, mint régen, de elege lett a hitegetésekből. A nagy szavakból! Akik ez ellen tehetnének valamit, lám egy biztosnak tűnő mérkőzést is képesek oly módon elrontani, hogy az embernek a maradék akaratereje is elszálljon. Kimenjek legközelebb is meccsre, vagy találjak valami értelmesebb elfoglaltságot magamnak? Aztán eljön a hétvége, és mégis felülkerekedik benne a vágy. Hiszen még mindig a második helyen állunk, még mindig lehetünk bajnokok. Hiszen azt ígérték. A Slovan is megbotlott. Mit fognak szólni a haverok, ha meglátják az üres székemet? – az a fránya lelkiismeret, igaz?
„Föl, föl vitézek a csatára, a szent szabadság oltalmára! Édes hazánkért hősi vérünk ontjuk, hullajtjuk nagy bátran míg élünk…”
Tudjátok, mi ez? A Klapka induló első versszaka. A Klapka-induló a KFC bevonuló zenéje. Ott sem értik, vagy alig egynéhányan, mégis ezt nyomatják. Tradíció, a mai napig benne van a komáromi magyarok DNS-ében. Ez szólt Aranyosmaróton is a metsző hideg szélben. 640 néző a helyszínen, abból közel száz DAC-drukker. Ilyen egy csallóközi derbi a honi bajnokság legfelső osztályában. A foci ünnepe kéne, hogy legyen, de nem az. S nem azért, mert nekünk nincs Klapka indulónk, hisz megteszi a Nélküled is. Előadja már boldog-boldogtalan, de oké, legyen. Ez a vasárnap délután azért nem a foci ünnepéről szólt, mert minden volt, csak foci nem. Méghogy feledtetni a Slovan elleni fiaskót? Ne nézzetek már madárnak!
A foci igazából csak ürügy, hogy az emberek összejöhessenek, és jól érezhessék magukat, de ha hiányzik a sava-borsa, majd beszélnek az üres székek?
„Futbal je len zámienka” – emlékeztek még a Slovan huligánok drapijára? A futball csak ürügy. Hogy ez nem csak egy üres frázis lehet, most elmesélek egy történetet. Annak idején sokat jártunk a cégtől focizni, aztán ha nyertünk, ha nem, leültünk enni és persze inni, szórakozni. Meglehet, ádáz csatákat vívtunk a „szomszéd várakkal”, s ott valóban érvényesült a Klapka-induló, hiszen vér is folyt, csont is tört, térd is ugrott ki – ahogy illik. Volt, aki hetekig, hónapokig táppénzen tengődött egy-egy torna után. Egy nap mindezt megelégelve a főnök azt javasolta, járjunk inkább csak enni és inni, a focit jobb lenne hanyagolni. Egy ideig működött, aztán maradtak a szép emlékek, mert már nem volt ürügy, amiért érdemes lenne összeülnünk.
Szóval nem kellenek a nagy szavak, focizzatok végre. Jó lenne tudatosítani, hogy a dunaszerdahelyi a foci miliőjében, többé-kevésbé már csak a bajnoki cím tenné valóban boldoggá a közönséget.
De semmiképpen sem a táblázat hátsó fertályában tanyázó csapatok elleni bukdácsolás. Tehát mi történt Aranyosmaróton a szünetben? Mert az ilyen második félidőket jobb, ha elfelejtünk! Ha csinálsz valamit, csináld rendesen. Ha ígérsz valamit, tartasd is be! Ne azért legyen majd tízezer ember a stadionban, mert a Slovan jött, hanem mert a dunaszerdahelyi csapat focizik. Mostantól pedig nagyon vigyázzunk azzal a kifejezéssel, hogy ki a divatdrukker és ki nem, mert ha már a Tar Miki barátom is azt írja ki a közösségi hálóra, hogy eddig és netovább, ott k**va nagy bajok vannak! S nem a Mikinél! Szedjétek össze magatokat, és ígéretek helyett valóban bizonyítsatok is! Szombat délután, a tökutolsó Szakolca ellen menni fog? Hajrá, DAC! – hogy maradjon ürügy…
KOMÁROM–DAC 1904 2:2 (0:2)
Gólszerzőink: Djukanović és Tuboly
DAC: Bartels – Kapanadze, Kacharaba, Nemanič, Modesto – Gruber (73. Gueye), Tuboly, Ouro (46. Udvaros) – Djukanović (90. Corr), Kukovec (73. Sylla), Ramadan.