FOTÓ: dac1904.sk – Fekete Nándor
Kisebb településeken a helyi falunap vagy templomi búcsú idején lejátszott futballmérkőzés mindenkor kiemelt esemény. Ilyenkor a hazai közönség előtt, az ünnepi hangulatban szinte kötelező a siker. Márpedig Dunaszerdahely Szent György-napja alkalmából öt nap ünnepet tervezett. Városunk védőszentjének ünnepe, a hagyományos búcsúk ideje és településünk egyesülésének évfordulója jó okot adhatott erre – 1854-ben közigazgatási egységgé vonták össze Előtejedet, Nemesszeget, Újfalut és Szerdahely mezővárost, Duna-Szerdahely néven.
Rohanó világunkban hajlamosak vagyunk megfeledkezni szellemi-, kulturális- és vallási értékeink őrzéséről. A templombúcsú annak idején a rokonság találkozóhelye volt, amikor a távolabbi családtagok is hazalátogattak. S bár évről évre egyre inkább igyekszünk visszahozni a köztudatba ennek a hagyománynak a jelentőségét, az utóbbi időben a közösségi összetartozást inkább csak a foci testesítette meg. S valljuk be, mostanság az sem okozott túl sok örömöt számunkra. Talán nagyok az elvárásaink, talán mi magunk sem vagyunk képesek tudatosítani, hogy egy közösséget nemcsak fenntartani, folyamatosan építeni is kell!
Azon a helyen, ahol anno tízezer ember ünnepelt, a fele sem jön össze.
Még a hét közben az ünnepségsorozat keretében hálaadó szentmisét tartottak a MOL Arénában, amelynek során vallási elöljáróink megáldották a játékteret és Szent György „újkori harcosait”. Mi egy felújított tűzoltószekér ünnepélyes leleplezésén és megáldásán vettünk részt, amire a sikabonyi tűzoltóünnep adott jó alkalmat. Mindössze az ott elhangzott elgondolkodtató mondat miatt tértem ki erre az eseményre, ami bár egyáltalán nem köthető a focihoz, mégis lehet némi párhuzam: „A tűzoltó az az ember, aki oda megy, ahonnan más menekül!”
Képzeljük el, hogy a zsolnaiak legyőzése nemcsak egy egyszerű győzelem volt, hanem valami újnak, jobban mondva a régi hagyományok folytatásának kezdete lesz.
Szép játék és látványos gólok aranyozták be a szombat estét, s ami a legfontosabb: újabb három ponttal erősítettük meg második helyünket. Szép volt, fiúk! – már régen írhattam le ezt őszintén. A Szent György-napi búcsú idején azt a Zsolnát fogadtuk, akik ellen mindig is tudtunk játszani, de ebben az idényben a két csapat párharcából nem sok babér termett számunkra. Talán felesleges volt abban ringatni magunkat, hogy a „Sosonok” majd a közelgő kupadöntőre tartalékolnak, hiszen a DAC sem léphet jó ideje pályára a legerősebb összeállításában, és ezt csak tovább fokozta újabb két játékosunk sérülése és Tuboly eltiltása.
Különösen Ouro kiválása érintette gárdánkat érzékenyen, aki korábban középpályánk mozgatórugója volt.
Élénk iramban kezdődött a mérkőzés, Popović kapus rögtön az elején két ziccert hárított, ami lélektanilag rendezte sorainkat, majd fokozatosan sikerült átvennünk a mérkőzés feletti irányítást. Szimpatikus próbálkozásaink a 36. percben értek góllá, amikor Gagua mesterien varázsolta Gruber fejére a labdát, aki közelről nem hibázott – 1:0. Amilyen esetlen mozdulattal próbált hárítani a vendégek kapusa, az mutatta leginkább, mekkora esélye maradt hárítani a magasröptű átadás utáni fejest. A gól, ha lehet, még jobban megfogta a zsolnaiakat, a DAC-nak pedig szárnyat adott.
Hogy mégsem vonulhattunk felhőtlen örömmel az öltözőbe, az a vendégek egyenlítő találata miatt lehetett a félidő ráadásában, gyakorlatilag a semmiből – 1:1.
A második játékrész cserék nélkül és újabb DAC helyzetekkel kezdődött. Tulajdonképpen csak idő kérdése volt, mikor szerzünk ismét vezetést. A 63. percben Mendez erős lövését a vendégek kapusa még kiütötte, de a támadás végén Sylla mellre véve a labdát, mintegy 13 méterről gyönyörű lövéssel talált a hálóba – 2:1. A sárga-kékek továbbra is sziporkáztak, a tavasz során első ízben kiszolgálva a nagyérdeműt. És a közönségnek ez kell, erre éhezik, s amikor megkapja finom falatjait, sosem hálátlan. A folytatásban is nálunk maradt a labda, a „Sosonok” mindössze egy ízben veszélyeztették Popović kapuját.
A hajrához közeledve a 84. percben a csereként beállt Kukovec döntötte el a mérkőzést, aki a gólvonal mögé juttatta a játékszert – 3:1.
Bár a találatot hosszasan vizsgálta a VAR, végül érvényesnek bizonyult. A hátralevő percekben tovább növelhettük volna az előnyünket, a közönség pedig állva ünnepelt. A DAC 3:1 arányban megérdemelten győzte le a zsolnaiakat. Ez nemcsak a kötelező három pont begyűjtése volt búcsú napján, hanem egyben a futball ünnepe is. Hogy mit hoz az elkövetkező három forduló, az még a jövő zenéje, de meggyőződésem, hogy az alaphangot megadtuk hozzá. Legközelebb Pozsonyban, a Slovan otthonában vendégeskedünk, ahol eldőlhet a bajnoki cím sorsa. Most ünnepeljünk, hogy jövő héten ünneprontók lehessünk! Hajrá, DAC!
DAC 1904 – ZSOLNA 3:1 (1:1)
Gólszerzőink: Gruber, Sylla és Kukovec
DAC: Popović – Kmeť (59. Gueye), Kacharaba, Nemanič, Mendez – Blažek – Gruber (59. Kapanadze), Bationo, Diongue (79. Kukovec), Sylla (74. Modesto) – Gagua.