Ne bámuljatok, fiúk!

A férfi bámulásnak két típusa van. Van, amelyik szinte még hízelgő is számunkra, kissé zavarbaejtő, de semmiképp sem tolakodó. Azonban túlnyomórészt a férfitársaink nem igazán tudják kordában tartani tekintetüket.

Az erőteljes bámulás, miközben szabályosan érzed, hogy a veled szemben álló fantáziájával már a ruhád alatt kutakodik, egyenesen taszító! Az autóból majd kieső, esetleg még füttyentő, kiabáló férfi sem tartozik a nők álmai közé. Személyes „kedvencem”, amikor beszélgetnék valakivel, azonban

sajnos nem sikerül megtalálnom vele a szemkontaktust, mivel ő azt kicsit lejjebb keresi… Uraim, a pofátlan bámulás visszataszító!

 

Na és persze ott vannak a viccesnek szánt beszólások, melyek igazából cseppet sem a vicces, sokkal inkább a bántó kategóriába tartoznak. Ha szoknyát és harisnyát húzunk, nem azért tesszük, hogy kiessen férfitársaink szeme. Egyszerűen csak csinosak szeretnénk lenni. S ha ezt egy kedves mosoly kíséri, biztosan díjazza minden nő.

Hangsúlyozom, egy kedves mosoly, s nem pedig kaján vigyor… Mondják, mindent a szemnek, semmit a kéznek. Azért ezt nem kell szó szerint venni. Ezzel is túlzásba lehet esni.

Egyenesen idegesítő úgy végigsétálni egy teremben, vagy épp az utcán, hogy közben tudjuk, több szempár is erőteljesen ránk szegeződik.

 

Bármily hihetetlen, a lépcsőn felfelé menet sem azért mi megyünk elsőnek, hogy tökéletes kilátást biztosítsunk hátsó felünkre, hanem, hogy baj esetén a mögöttünk haladó férfi segítséget tudjon nyújtani. Sokszor úgy kezelnek bennünket, mint egy kirakati babát, ami megalázó és sértő. Azért megjegyzem, erről olykor a lányok is tehetnek…

Ez a webhegy sütiket hassznál, hogy javítani tudjon a felhasználói élményen. Elfogadás Tovább