Öregedő gamerek, avagy videojátékok a kilencvenes években | Made in 1988 – Gyerekkor akkor és most
Reklám
Hosszú idő után egy komolyabb sérülés okán poroltam le a játékkonzolomat, hogy valahogy elüthessem az időt, na meg főképp hogy eltereljem a figyelmemet saját magamról. Kétgyermekes, dolgozó anyukaként ezt csak szökőévente engedhettem meg magamnak, de ha jobban belegondolok, valahol mélyen mindig is gamer girl voltam. Aki anno nem volt népszerű az alapsuliban, az jó eséllyel vagy olvasott, vagy a számítógép előtt geekeskedett. Na, én csináltam mind a kettőt. Lássuk, milyen játékokkal játszottunk, mi kis lúzerek, a kilencvenes években!
Mind édesanyám, mind édesapám az azóta megboldogult, saját maga fosszíliájává változott ZHZ-ban, azaz a volt baromfifeldolgozó üzemben dolgozott. S ha épp nem volt suli, és nem volt hová tenniük engem, hát magukkal vittek munkába. Egy percig sem unatkoztam, Misi bácsi számítógépén ugyanis fel volt installálva az Oroszlánkirály! A kicsi, majd később serdülő Simbával ugrándoztam szikláról sziklára, zsiráffejről zsiráffejre, kerülgetve büdösbogarakat és tarajos sülöket, hogy később majd leszámolhassak Zordon idióta hiénáival.
Otthon ekkoriban még nem volt számítógépünk, unaloműző gyanánt be kellett érnünk minden rendes csallóközi mellékhelyiség elmaradhatatlan tartozékával, a Tetrisszel. Merthogy már a mobiltelefonok kora előtt sem lehetett szórakoztató eszköz nélkül üríteni! Valamitől csak aranyeret kell kapni egy tisztességes embernek, ugyebár.
Mikor végre megérkezett a várva várt komputer, az lett ám az aranyélet! Lehetett próbálkozni mindjárt a windowsos játékokkal. A Solitaire-rel az az egy (de nagy) probléma volt, hogy nem lehetett csalni benne úgy, mint az analóg verzióban. Az Aknamező se volt rossz, igaz, tízből kilenc ember nem értette, mit is kell tulajdonképpen csinálni, és mik azok a számok.
Mindettől azonban jóval érdekesebbek voltak az összekalózkodott játékok, például a Prince of Persia. Tuti megvan: kétbites, végeérhetetlen labirintusokban gyakhattad le egy szál szablyával (vagy mivel) ellenfeleidet, már ha nem zuhantál bele egy feneketlen szakadékba. Ott volt még Super Mario, ez a munkaruhás-bajszos vérkapitalista, aki örökké aranytallérokra vadászott, a maga gombáival meg teknősbékáival. Erre talán nem emlékszel, de kifejezetten népszerű volt a maga korában Jazz Jackrabbit is, a zöld nyúl, illetve a piros, őrült fizimiskájú társa, akiket az Ozora fesztivál látványvilágát idéző pszichedelikus pályák során vezethetted végig.
A horror műfaj kilencvenes évekbeli királya minden kétséget kizáróan a paráztatós Resident Evil volt, a végtelenül hatásos intrójával. Igazi adrenalinlöketet adott, hogy sosem tudtad, mi lesz az ajtó mögött, amit kinyitottál, milyen izék ugranak rád mögüle. Bár mai szemmel nézve persze nagyon kezdetleges a grafika, de akkoriban valahogy hozzáadta az agyunk a szükséges pluszt, és teljes HD-t kreált belőle. Csakúgy, mint a Heroes of Might and Magic-nél, ami a saját korában tényleg gyönyörűnek számított. Pláne, hogy tele volt mitológiai és legendás lényekkel; lehetett benne több karakterrel játszani, várakat ostromolni, varázsolni, sőt még saját pályát is építhettél magadnak. De Lara Croft legendás háromszögletű mellkasa sem szúrta senkinek a szemét.
A hentelős műfaj korabeli kedvencei pedig a Doom, illetve a Duke Nukem voltak. Na, ezekben emlékeim szerint nem kellett sokat gondolkodni, semmi lélektani finomkodás! Csak bőszen neki kellett állni lelövöldözni a rádrontó, rusnyábbnál rusnyább szörnyetegek sorát. Ezeket persze egy-két elmebeteget leszámítva mindenki cheat code-okkal nyomatta végig – bizonyos billentyűkombinációk lenyomásával örök életet, és kiapadhatatlan ammuníciót biztosíthattál be magadnak. Esküszöm, mai napig emlékszem ezekre a kódokra, de hát ilyen hasznos tudást nem felejt el az ember, na.
Mára persze már sokkal szebb, komplexebb játékok állnak a rendelkezésünkre, mégis jólesik egy kicsit nosztalgiázni. Ha most egy kicsit elérzékenyültél, konzolra fel, van ám ezeknek frissebb megfelelője, rokona, leszármazotta, melegítsd meg egy kicsit azt a kontrollert!
Az előző epizód:
A kazettás magnó aranykora
