Amikor az első hírek megjelentek arról, hogy Oroszország megtámadta Ukrajnát, az első reakcióm az őszinte döbbenet volt. Nem mintha nem lettek volna előjelei a dolognak, vagy ne lehetett volna hasonlóra számítani, de valahogy mégis nehezemre esett elhinni, hogy ilyen a huszonegyedik századi Európában megtörténhet. Nyilván nem mind egyezünk meg abban, ahogy az egészről gondolkodunk, de azt hiszem, az mindegyikünknél közös, hogy ez az alapjaiban ingatta meg a biztonságérzetünket, s talán sok szélsőséges reakció is éppen ezzel magyarázható.
A Költőtoll áprilisi epizódjának témája ekképp sajnos adta magát, ahogy versem írása közben a fókusz is. Az érdekelt, ahogy a háború embertelenségével az emberre hat, a térkép két különböző pontján: ott, ahol a harcok épp folynak, és itt, a viszonylagos biztonságban, miközben ez a két pont vészesen közel van egymáshoz.
Sipos Janka: Földrajz
itt: pattanásig feszülő ideg
ott: ablaktalan lakásod jéghideg
itt: csatamezők az online terek
ott: törmelék és bombakráterek
itt: segélycsomag, konzervek, imák
ott: életeddel tömött hátizsák
itt: náci, migráns, olyan, mint te vagy én
ott: se benzin, se kenyér, se lámpafény
itt: irodaszék töri a seggedet
ott: anya, gyerek, erőltetett menet
itt: véleménycikkek és híradás
ott: pofonvágna a realitás
