FOTÓK: UGRÓCZKY ISTVÁN
2009. január elsején, 30,1260-os átváltási árfolyam mellett vezették be Szlovákiában az eurót. Bizonyára sokunk már jóval korábban megismerkedett az egységes európai fizetőeszközzel, viszont ekkor lett végérvényesen a mindennapjaink része. Egy csomó információs brosúrát adtak ki ez idő tájt, melyek a lakosság zökkenőmentes átállását voltak hivatottak megkönnyíteni. Egyébként mindet elraktam emlékbe, egy emberöltő alatt nem fordul elő ugyanis túl gyakran, hogy országa fizetőeszközt cserél – bár a csehszlovák koronáról is tudnék mesélni egy s mást, különösen a bivalyerős, zöld színű csehszlovák „százasról”…
De ugye tetszenek emlékezni, arra a speciális számológépre is, ami fix átváltási árfolyamon dolgozott? Csak beütöttük a kívánt összeget, és máris megtudtuk, mi mennyibe kerül immár euróban, vagy éppen fordítva: mennyi korona lenne az, amit már euróban kínálnak. Miután véget ért a duális ár kötelező feltüntetése a boltokban, sokunk még mindig képtelen volt kizárólag csak euróban gondolkodni. Bizony, pár év elteltével még koronában számoltunk – sőt, bevallom őszintén, olykor a mai napig is:
– Három euró az étolaj, szóval kilencven korona. Te jó ég, hova jutottunk!
Nyilván teljesen feleslegesen cukkoljuk fel magunkat, hiszen a pénzünk értéke napjainkban megközelítőleg sem annyi, mint 2009-ben, és az a rengeteg „fitying” [é.i. az egy- és kétcentes], ami csak a zsebünket nyomja, önmagában semmit sem ér. Persze ez többé-kevésbé az euró bevezetése idején is világos volt mindnyájunknak:
– Tele van a pénztárcám ezzel a sok apróval, egycentes, kétcentes, annyi van belőlük, mint lisztben a zsizsik. Sehol sem veszik át, senki sem szereti, csak a gond van vele. De jaj, ha csak 1 centem is hiányzik a boltban, mert bezzeg akkor még kiflit se tudok venni! – ismerős történet, igaz?
2009-ben annyi féle-fajta eurós pénztárca, meg speciális tároló lepte el a boltok polcait, hogy Dunát lehetett volna rekeszteni velük.
Minden egyes érmefajtának külön zseb, külön retesz – aztán valahogy azoknak a bizonyos „fityingeknek” sosem akadt elég hely, csak egyre gyűltek a fiókok mélyén meg a malacperselyekben. A bankok ráadásul olyan magas kezelési költség mellett váltották be, hogy gyakorlatilag ráfizetéses volt az effajta spórolás. Pedig ha belegondolok, korábban még gyűjtöttem is az euróérméket és centeket külön országok szerint, sőt a 2 eurós emlékérméket is. Izgalmasnak tűnt, hogy országonként más-más hátlappal adják ki, melyeket időről-időre cserélgetnek is. Na jó, ez már inkább numizmatikai sztori, ami nem feltétlenül elengedhetetlen a mindennapi életünkben. Valójában csak addig tartott ez a hobbim, amíg egy alkalommal a hónap végén bekövetkezett családi költségvetési hiány rá nem ébresztett, „mekkora luxus” pénzérméket gyűjteni.
Több mint tizenhárom évig tűrtük meg, július elsejével viszont elköszönünk odahaza az egy- és kétcentes érméktől.
Ezáltal búcsút inthetünk a vastag pénztárcáknak is, hiszen fizikailag az ötcentes marad a legkisebb címletünk. Az intézkedés következtében vásárlásaink végösszegét kerekítik majd, amennyiben azt készpénzben fizetjük. Ha viszont az egész vásárlást bankkártyával térítjük, abban az esetben nem vonatkozik ránk az összegkerekítés. Ugyanakkor nem egyedi lépésről van szó, hiszen Európa több országában már korábban korlátozták a legkisebb értékű eurócentek használatát, ergo száműzték az egy- és kétcentes érméket. Ismét lesz tehát mit tanulnunk:
Ha a vásárlás értékének végösszege egy-, illetve kétcentesre végződik, a végeredményt lefelé kerekítik. Amennyiben a végösszeg három-, négy-, öt-, hat-, vagy hétcentesre végződik, öt centre kerekítenek. Ha a végösszeg nyolc-, illetve kilenccentesre végződik, azt felfelé kerekítik.
Ahogy azt már említettem, ezek a végösszeg-kerekítésére vonatkozó szabályok csak a készpénzzel történő fizetés esetén érvényesek, kártyás fizetésnél nem. De például a munkáltatóktól kapott gasztrojegyekkel való fizetés során szintén csak azt az összeget kerekítik majd, amit a gasztrojegyekhez készpénzben hozzáfizetünk. Hogy ez most jó vagy rossz nekünk vásárlóknak, azt majd a gyakorlat hivatott eldönteni. Nekem csupán az infláció árnyékában való időzítéssel van gondom, na de ez legyen az én problémám. Annyi viszont bizonyos, hogy az üzlettulajdonosok kiadásai csökkennek azon összeggel, melyet bankköltségként számoltak fel nekik eddig az egy- és kétcentes érmék beváltásáért.
Mivel továbbra is lesznek olyan országok, ahol az egy- és kétcentes érmék forgalomban maradnak, ezután is hivatalos fizetőeszköznek minősülnek, csupán odahaza már nem találkozhatunk velük.
Amennyiben tehát nincs szándékunkban olyan országba utazni, ahol még elfogadják azokat a vásárlásnál, de akad otthon pár kilónyi „fityinggyűjteményünk”, a Szlovák Nemzeti Bank korlátlan ideig díjmentesen becseréli majd nekünk. Persze az más kérdés, hogy megéri-e vesződnünk vele és csak ez miatt felutazni Pozsonyba? Vagy elrakjuk őket emlékbe, ahogy azt tettük egykor a szlovák, illetve a csehszlovák korona- és fillérérmék esetében, aztán pár évtized múlva:
– Látod kisunokám, ilyen volt a csehszlovák egykoronás, ezen tíz nyalókát vásárolhattál magadnak, a szlovák egykoronáson már csak kettőt… Na és itt van végül ebben a befőttesüvegben az a sok egy- és kétcentes…
– És ezekből mennyi nyalóka jött ki papa?
– Ezekből? ????