Fotó: Pixabay.com
Felépítettünk magunknak egy remekbe szabott társadalmat. Büszkék vagyunk európaiságunkra, kultúránk bölcsőjére, kikerekítve, körberajzolva határainkat ringunk benne, már-már hipnotikus állapotban, amiből már nem ismerjük fel, hol is járunk pontosan. Merre tartunk? Mit várhatunk? S ha ilyen jó is nekünk itt, Európa közepén, miért a becsületes ember húzza mindig a rövidebbet és miért a csalfák nyertesek?
Valóban hiszünk ebben a rendszerben, vagy csak reflexszerűen tettetjük ezt? Van egy részünk, ami feltétel nélkül elfogadja az uralkodó hatalmat és létezik egy rész, ami a mimikri alatt valós összefüggéseket, okokat, célokat keres? Vajon akarattal élünk két világ közt és a túlélés tényleg csak a libikókázás ügyességétől függ?
Hány szférában és ott is mennyi dimenzióban kell megfelelnünk a mindennapokban? Gyerekként, szülőként, tanulóként, tanítóként, munkásként, nevelőként, barátként, pénzkeresőként, stb. és mindeközben jó emberként is. Egyáltalán van olyan, aki nem csömörlik meg ettől? Aki soha nem is tette fel magának a kérdést: vajon jó-e ez így? Ha már meg kell kérdezned, nem biztos, hogy jó. S hogy tovább gurjuljon a szekér, újabb és újabb energiák, áldozatok, befektetések kellenek. Mikor lesz elég az, ami van? Mikor lesz az a pont, amikor már nem akarunk a másikról még több bőrt lehúzni?
Az életből éppen az élet tisztelete hiányzik. A másik élőlény életének a tisztelete. Az „élni hagyni”, abban a világban, amikor egymást tépve és marcangolva próbálunk előre jutni, teljesen figyelmen kívül hagyva, hogy közben kit és mit taposunk el.
Csoda, ha két arcot mutatunk a világ felé, vagy akár többet? Ha hiszünk és bízunk is, mégis mi tart vissza másokat attól, hogy mi is koncként, mások áldozataiként, feláldozható veszteségként végezzük? Szeretném azt hinni, hogy a sok kicsi sokra megy. De ez csak a malacperselybe dobott apróra igaz. Az ember tömegben lealjasul, egy ösztönösen vonagló masszává válik, aminek a manipulációjához nem kell sok. Talán ezért is van az, hogy minket, egyéneket nem emberkért, hanem e ragacsos massza részeként kezelnek. Hát nem ijesztő?