FOTÓK: SZABÓ PÉTER PÁL
Szurkolói rovatunk mai vendégét, Horváth Andrást annak idején egy táncteremben ismertük meg a feleségemmel, ahol rögtön az első tanfolyam alkalmával kiderült, a stadionban együtt DAC-olunk. Hogy végül megtanultam-e táncolni, az ebből a riportból ugyan nem derül ki, András szurkolói múltjára viszont tételesen kitérünk. Gyermekkorától napjainkig.
Szervusz András, köszönöm, hogy elfogadtad a felkérésünket. Jöjjön is az első kérdés: hogy kerültél annak idején a DAC-stadionba? Én ugye már tudom, de az olvasók minden bizonnyal nem.
Legelőször talán nagyapám, Horváth József által, mivel ő volt a DAC-stadion úgymond első hangja, ő volt tehát annak idején a bemondó. Aztán amire már úgy, ahogy emlékszem – hisz’ kicsi gyerek voltam még –, az az, hogy akkorra a Bíró Tomi lett a szpíker, és nagyapám csak segédkezik neki. Nálunk a családban a DAC minden héten vagy kéthetente kötelező program volt. A régi időkből valójában alig maradt meg valami sztori a fejemben, talán 4-5 éves lehettem. Egy darabig ki is esett a történet, viszont emlékszem az önálló szlovák bajnokságban a kilencvenes évek közepére: amikor az idősebbik Weiss – a Slovan jelenlegi trénere – is nálunk futballozott. Az ő kortársai voltak szememben a nagy játékosok.
Majd, amikor nagyapám elhunyt, nem nagyon jártam a stadionba. Édesapámat hébe-hóba elkísértem, mivel ő egy meccset sem hagyott volna ki.
Igazából akkor tértem vissza a stadionba, amikor a saját korosztályom, barátaim, ismerőseim is elkezdtek focizni a DAC -ban: Egri Tibivel kezdődött az a korszak, s tart a mai napig. Németh András „Csikó”, nyugodjék Kosár Dávid stb.
A kétezres évek közepén járunk, második ligát játszott a DAC, majd egy szezonra visszakerültünk a legjobbak közé, de menten ki is estünk, sajnos. Radványi Mikiék, Gőgh Árpi, ők voltak a mi csillagaink anno!
Hát igen. A DAC-szurkoló mindig is a saját „fajtájával” tudott a legjobban azonosulni.
Ha légióst hoznak, az legyen százszázalékos. Volt ilyen a DAC történelmében, a Kweuke például. Emlékezetes mérkőzés marad 2008-ból az a bizonyos DAC-Rózsahegy zártkapus találkozó, amikor a stadion mögött szurkoltunk, és Kweuke két gólt is szerzett. Brutális élmény, az egyik legnagyobb eddig. Vagy amikor 2014-ben a Nagyszombat ellen az utolsó előtti fordulóban Szabó Otti óriási szabadrúgásgólja döntött arról, hogy bennmaradtunk a ligában. Mekkora ünnepély volt, te jó ég! Őszintén szólva nem emlékszem, hogy az új stadionban átéltünk volna valami hasonlót. Innentől kezdődött gyakorlatilag a Világi-éra. Előtte még a Nyitra elleni meccs, szakadó esőben, az első Nélküled énekléssel.
2004-ből eljutottunk 2014-be, gyakorlatilag minden hazai mérkőzést nyomon követtem a helyszínen. A lakótelepen, ahol laktam, a szomszédom volt Szarka Ákos, aki egy kis kitérővel került a DAC-ba. Sokaknak nem tetszett, hogy megjárta a Slovant, meg a Ligetfalut, de aztán mennyi gólt szerzett a sárga-kék színekben. Egy szinten laktunk, együtt nőttünk fel, úgy gondolom, ő tényleg letette a névjegyét a DAC-ban.
Sajnos ott tartunk, hogy jelenleg nincsenek hazaiak a DAC-ban. Aki lehetett volna, pl. Bari Krisztián, őt tényleg szívesen megnéztem volna a DAC-ban. Elment vagy elküldték? Mostanra alapembere a zsolnai kezdőcsapatnak, ahogy Domonkos Kristóf a Rózsahegynek.
Sokszor elgondolkodom, minek nekünk akadémia, ha idényenként legalább 1-2 fiatal nem kerül be a csapatba. Oké, hogy az ország minden pontjáról összeválogatjuk a tehetségeket, de egy hazai fiatal mégis nagyobb szívvel játszana, mint az idegenlégiósaink. Megnézem a korosztályos csapataink keretét, és elvétve találok köztük magyar hangzású neveket. Ilyen szempontból nekem a zsolnai akadémia szimpatikusabb, ott tényleg a környékbeli srácok azok, aki előnyt élveznek.
Lebontották az öreg stadiont, felépült az új… De visszatérnék a megismerkedésünk elejére is, oda a táncterembe, ahol a feleségeddel, Katussal együtt tartottátok az órákat. Ő is elkísért már DAC-meccsre?
Megmondom őszintén, az öreg stadion jobban tetszett. Az atmoszféra teljesen más volt. Örök életben lent álltunk a B-közép alsó soraiban, a cápótól nagyjából öt méterre. Nem kellett sem szék, sem semmi, abszolút tökéletes volt így. Idegenbe, amikor tudtunk, mentünk. A DAC inkább amolyan férfias program nálam, haverok, kollégák, sör, jó hangulat, kikapcsolódás. A társaság gerincét egyébként a McCarter-os kollégák és barátok alkották és alkotják. Persze, a feleségem is volt velem focin, de már az új arénában. Emlékszem az első mérkőzésre, DAC-Trencsén szakadó esőben – mi meg bálba készültünk. Meg is kaptam otthon: ilyenkor kell meccsre menned, amikor tudod, hogy bálba megyünk?! A lefújás után szakadó esőben rohantam haza. Olyan voltam, mint az ázott veréb, gyors zuhany és irány a bál.
Szóval, DAC-meccsre nem a feleségemmel járok, kell egy kis kikapcsolódás mindenkinek. Otthon és a táncteremben is együtt voltunk-vagyunk, ha ő szeretne elmenni a barátnőivel valahová, az is teljesen természetes. Miután jött a Covid és a szigorítások, a táncterem kihasználatlanság miatt nem működik – jelenleg is a Fit Clubban tartjuk az óráinkat. Meccsre is csak akkor mentem, ha éppen sikerült bejutom, limitálva volt a nézőszám. Aztán jöttek a feloldások, egy ideig nem is volt bérletem. Majd következett a Slovan elleni mérkőzés, ahová hirtelen betódult a sok nép. A jegyvásárlással picit bealudtunk, végül csak a D szektorba kaptunk belépőjegyet. Na, az is egy jó sztori, mert mi szokás szerint állva maradtunk a Nélküled után. Szotyi, sör a kézben, egyszercsak hátulról megkocogtatták a vállamat: fiatalember, nem akar leülni? Ja, hogy itt ülni kell?! Hova mi jöttünk? – nagyon furcsa volt.
Jöjjön végezetül a szokásos kérdés. Mit jelent neked a DAC, mi az, amit hozott az életedben?
A szív és a rengeteg élmény. Ami ott van, az az atmoszféra. Néha az idegenbeli mérkőzések alkalmával sokkal inkább megmutatkozik a DAC-szív. Odahaza nagy a széthúzás, talán a sok szurkolói csoport miatt is. De ha elmegyünk egy kinti mérkőzésre, ott összeállunk, összetartunk. Oda nem azért járnak az emberek, mert van bérletük és muszáj menni, hogy fel tudjanak tenni egy képet a közösségi oldalukra. Kint a 95%-a teli torokból szurkol. Illetve, ha leutazunk 300 kilométert, hallassuk már a hangunkat. Rózsahegy ilyen hely, talán a legtöbbször Rózsahegyen voltam idegenbeli mérkőzésen. Autópályán könnyen eljutsz, ha megnézzük, gyakorlatilag Nagymihályon kívül mindenhová autópályán mész. Dóvalon pedig alap, hogy megállunk ebédelni.
Szerencsés helyzetben vagyunk, mert nekünk helyben van a DAC. Mennyien járnak viszont messzebbről, mellettünk egy állandó ipolysági társaság áll. Vagy sokszor erdélyiek, anyaországiak.
Csatlakoztak hozzánk múltkor a félidőben, és sörözés közben mutatja ám az egyikük, hogy neki bérlete van. Nyolcszáz kilométert leutazik hétvégenként a DAC miatt! Ki merem jelenteni, hogy Dunaszerdahely a magyarság központja lett. Szeretném megélni, hogy egyszer bajnok lesz a DAC! – igaz, még fiatal vagyok.
Tavaly közel álltunk hozzá. Biztosan akadnak olyanok, akik jóval többet átéltek, mint én, bár az sem kevés, ahány éve én a DAC-nak szurkolok. Megérdemelnénk! Amikor Guľa lett az edzőnk, megmondom őszintén, örültem neki. Attól függetlenül, hogy szlovák, úgy gondoltam, a szlovák ligában pont egy ilyen szakember kell nekünk. Mert jó szakember, ügyesen dolgozik a fiatalokkal, aztán idővel valahogy mégis elkezdett süllyedni a színvonal. Mintha kezdene kicsúszni minden a kezei közül.
Valami nincs rendben a klubnál, annyi bizonyos. Nem tisztázott, pontosan miért is ment el Kalmár? Miért nem lehetett itt tartani Davist? – abszolút kedvencem volt a mostani érában. Ha rajtam múlik, nálunk fejezi be a karrierjét. Lakást vett, autót, ő itt akart maradni. Végső soron Blackman is miatta távozott, ha Davisnek menni kellett, ő sem marad – gondolhatta. A Slovan elleni meccsen kifütyülték őt a nézők. Nem tetszett neki a dolog, mert nem jókedvében ment el tőlünk. Mekkora haló volt a Krstović körül is, holott ő az én szememben minden volt, csak csapatjátékos nem. Sok tehetséget eltapsoltunk, elmartuk őket tőlünk. Másutt megfelelnek, nekünk nem kellettek.
Viszont zárjuk le azzal, amiről szívesebben beszél az ember. Pozsonyban, a cégnél gyakran tartunk ún. team buildinget. Körbeüljük az asztalt, én a fehér krakkói on tour-os pólómban, a Slovan-szurkoló kollégám a saját szurkolói pólójukban. Egymást ugratjuk, hecceljük. Szintén kollégám volt Andy Pernecký, aki egykor a DAC-ban kapuskodott a Polaček mellett. Neki viszont azzal húzták az agyát, hogy a DAC-ban focizott. Mire én rákontráztam: dehogy focizott, Andy csak kapus volt nálunk. Igen jó srác, mondanom sem kell, akárhányszor találkoztunk, a DAC mindig szóba került köztünk…
Valóban kellemesebb ilyen tónusban lezárni ezt a – szerintem – kiváló interjút. Köszönöm szépen a beszélgetést, András. Hajrá, DAC!
EDDIGI RÉSZEK:
Bemutatkoznék, DAC-szurkoló vagyok…