FOTÓK: SZABÓ PÉTER PÁL
Fapiac, Gabonapiac, Tyúkpiac, Halpiac… [Duna-]Szerdahely egykori piacozó helyei, terei, ahol helyi vagy környékbeli árusok kínálták portékájukat. A piac sokak fejében amolyan falusi dolognak számít, pedig a piacozó helyek valójában évezredek óta a városokhoz kötődnek. A szerdahelyiek is a piacokon juthattak hozzá a vidéken megtermelt (vagy éppen kifogott) javakhoz, míg a falusiak itt vehették meg a munkához és a hétköznapi élethez szükséges dolgokat.
S bár az egykori Dunaszerdahely, vagy még korábban Szerdahely, valamint a vele majdan összevont Újfalu, Nemesszeg és Előtejed mai léptekkel mérve csupán apró községeknek számítottak, a szerdahelyi piacok és a vásárok egyben a szórakozás, az információáramlás, sőt időnként a párválasztás helyszíneivé is válhattak. Köztudott, a város neve a szerdai vásárokra utal, egy korabeli visszaemlékezés szerint viszont a halpiac péntekenként volt „nyitva”.
[Duna-]Szerdahelyen külön-külön helyeken létesült a gabonapiac, a fapiac, a zöldségpiac, illetve a tyúk- és a halpiac. Gyerekkoromban a piac kifejezést gyakorta „piarcnak” hallottam, mondtam. Sosem tudtam meg, hogy ez szerdahelyi szleng, vagy csupán beszédhibás vagyok?
Ezek a piacok gyakorlatilag az utca szélén leállított, mozgatható „standokat” vagy lovasszekereket jelentettek. Halat az egykori Vámbéry – „Lefutós” – utca alsó vége utáni téren árultak, nem messze az öreg víztoronytól. Ez hozzávetőlegesen a mai Duna utca – Vajanský utca közötti térséget jelenti, amely terület kb. az 1960-as évektől a Szabadság tér nevet viselte. A környék az Óváros-panelprojekt megvalósítása után a felismerhetetlenségig megváltozott.
Hogy a hajdani Halpiacnak mi köze lehet a mai – onnét pár száz méterre, északkeletre lévő – Halpiac térhez, ahol egy halpikkely nem sok, annyit sem fogsz találni?
Nyugodt szívvel kijelenthetjük, hogy semmi! A dunaszerdahelyi Keleti lakótelep egyik negyedének rendszerváltás utáni elnevezése mindössze utalás Dunaszerdahely eme történelmi helyszínére… A legtöbb embernek a piaci kofa hallatán leginkább a pletykás asszonyok jutnak az eszébe. Pedig a kofák, a piacokon árusító emberek tisztes foglalkozást űztek. Szerdahelyen egyébként is javarészt férfiemberek árultak, a férfiak pedig köztudottan sosem pletykálkodnak! 😉
Miért éppen Halpiac? Volt az az amerikai televíziós sorozat, a „Miért éppen Alaszka?” Na, ott nem emlékszem, hogy miért éppen…
Aki most azt gondolja, valamiféle történelemórát tartok, az téved is, meg nem is. A Halpiac tér „magyarázata” ugyanis nemrég egy munkahelyi beszélgetés tárgya volt köztem és egy, a város múltját kevésbé ismerő kollégám között:
– Te Robi, mondd meg már nekem, miért Halpiac tér, ha nem árulnak ott halat?
– Fogd meg a kávém, és már mondom is…
Kb. azok a gondolatok hangzottak el, amelyeket fentebb leírtam. Most következnek azok, amit akkor nem tartottam annyira fontosnak.
Az egykori dunaszerdahelyi „munkásszálló”, valamint a 2008-ban elkészült impozáns Duna Palota mögötti Halpiac tér, az 1970-es évek második felében átadott Keleti lakótelep városhoz közelebb eső része.
A rendszerváltás előtt a Balasov tér nevet viselte. Alapiskolás koromban szokás volt „leckét mutatni”, vagyis, ha beteg volt valamelyik osztálytársam – vagy netán én –, elmentünk egymáshoz bemutatni az aznapi tananyagot. Ha „szerencsénk” volt, bacilusokat is cseréltünk! – bár abban az időben még nem ették olyan forrón a kását.
– Hová mész fiam? – kérdezte édesanyám.
– Ide a Balasov térre a Lacihoz. Beteg, „viszem neki a leckét”.
– Vigyázz, el ne kapd tőle! – intett óvatosságra a mutter, de melyik anya nem aggódik a gyerekéért?
Balasov egykor szovjet, ma oroszországi város Szaratov megyében. Dunaszerdahely és Balasov barátságát egy 1980 októberében felavatott fémből készült emlékmű őrizte. Almási Róbert festőművész alkotása nagyjából a Halpiac téri játszótér helyén állt. „Pierre” barátom többször figyelmeztetett, hogy nyugodjék Almásit gyakorta mint szobrászművész említem, holott ő festőművész volt, aki mellesleg szobrokat is készített! Mea culpa! – a festményekre nem izgulok, köztéri szobrait viszont szinte mind ismerem. A Halpiac téri családot ábrázoló szoborcsoportot biztosan nem ő „követte el”. De vajon ki?
Ha pedig a „lecke bemutatása” egyben a már említett „bacilusok cseréjével” is párosult, a Balasov téren rögtön kigyógyították.
A Halpiac tér két nyolcemeletes panelháza és a lakótelep kazánháza közötti épület amolyan „társadalmi központként” épült. Gyerekkoromban itt rendelt a lakóhelyem szerinti gyermekorvosomat helyettesítő „doktornéni”. Ha antibiotikum, akkor Penicillin, lázcsillapítónak Acylpyrin. Tudtommal más nem is létezett, ahogy probiotikum egyáltalán. S hogy mennyit fejlődött azóta az orvostudomány, arról a minap bizonyosodtam meg. Nem kamu, gyerekorvos mondta: „A kezeletlen nátha általában hét napig tart, a gyógyszerekkel kezelt pedig egy hétig…”
MÉG TÖBB FOTÓ A HALPIAC TÉRRŐL
ELŐZŐ RÉSZEK:
DS – Az én utcám, a te utcád
