FOTÓK: A SZERZŐ ARCHÍVUMA, SZABÓ PÉTER PÁL, THERMALPARK.SK
A nagy melegre való tekintettel sorozatunk első harmadát a dunaszerdahelyi termálfürdőben, pontosabban az 1982-ben megnyitott és a Jednota által üzemeltetett egykori Termál étteremben zárjuk. Előételek, levesek és főételek – eme három „pszeudokódra” osztottam fel a rovatot, s ha pár évvel ezelőtt íródik a Szerdahelyi falatok, a Termál étterem még „ment volna a levesbe”, hiszen bár nem üzemelő, de még létező helyként tárgyaltam volna. Történt ugyanis, hogy nemrég felépült helyére a termálfürdő kempingjének tekintélyes méretű négycsillagos apartmanszállodája. A korábban elkészült Thermalpark panzió az idei turistaszezontól immár jelentősen kibővítve és felújítva a Thermal Hotel Campino**** nevet kapta.
Az egykori Termál étterem annak idején teljes egészében a dunaszerdahelyi Jednota Fogyasztási Szövetkezet beruházásaként jött létre a város termálfürdőjének hátsó részében – jobban mondva, akkoriban ez a terület számított a fürdő elejének. Ahogy azt a korszak jellemzőjeként már megszokhattuk, a hiánypótló vendéglátóhely tervezésétől az átadásáig nem kevés turistaszezon telt el a termálfürdőben, amely 2023-ban fennállásának 50. évfordulóját ünnepelte. A vendéglátóhely története szorosan egybeforrt a dunaszerdahelyi termálfürdő történetével, ezért a két sztorit párhuzamosan, időrendi sorrendben próbáltam összerakni, egészen az első hévízkút fúrásától. Ugyanakkor nem ez és nem itt volt a város első strandja.
Dunaszerdahely első strandfürdőjét 1930-ban létesítette a Karcsai úton a Dunaszerdahelyi Strandfürdő Vállalat. Két állandó, nem termálvizes medencéje kizárólag a nyári idényben, egészen az 1960-as évekig működött, majd megszűnt.
A dunaszerdahelyi termálfürdő története csak ezután kezdett el íródni, tulajdonképpen véletlenszerűen, eleinte nem gondolva a termálvíz turizmust éltető előnyeire. Tudvalévő, hogy a zöldség- és gyümölcskereskedelem ősidők óta jó üzletnek számított. Vélhetően ez a megfontolás játszott közre 1969-ben a dunaszerdahelyi Agrofrigor üzemközi mezőgazdasági vállalat létrehozásában is. Az Agrofrigor a vele együttműködő mezőgazdasági üzemek által kitermelt gyümölcs- és zöldség tárolásával, feldolgozásával és értékesítésével foglalkozott. A tekintélyesen fejlődő nagyüzemnek pár év alatt 18 dunaszerdahelyi járásbeli szövetkezet és hét Állami Gazdaság, továbbá a pozsonyi Liko nemzeti vállalat lett a tagja. Az üzemközi vállalat helyiségeit, csarnokait és üvegházait egyrészt hűteni, másrészt fűteni kellett, ami rengeteg energiát s persze pénzt emésztett volna fel.
Mi lenne, ha az üvegházainkat egyenesen a földből feltörő hévízzel fűtenénk? – gondolták a vállalat vezetői. Ötletük egyáltalán nem volt légből kapott!
A hatvanas évek második felében ugyanis újra időszerűvé vált a földalatti „meleg tenger” hasznosíthatóságának ügye. Az ötletet a csallóközi szövetkezetek magyarországi cserekapcsolatai adták, hiszen a Duna túlsó partján újabb és újabb hévízkutakat fúrtak, s több tekintetben nagyszerűen tudták hasznosítani a felszínre hozott meleg vizet. Ha ott van hévíz, úgy nálunk is lehetne – gondolták. S hogy miért nevezik hévíznek? Állítólag, mert a muki, aki először megkísérelt melegvizet nyerni a földből, amikor meglátta, hogy a hirtelen feltört s mindenhova spriccelni kezdett a gőzölgő cucc, elkiáltotta magát: hé, víz! Nyilván csak viccelek.
A hévíz meleg-, illetve forróvíz, amely természetes forrásból, vagy fúrt kútból fakad, és rendszerint gyógyhatása van. A fúrófej első ízben 1971-ben fedezett fel termálvizet, ami az eredeti elképzelés szerint tehát az Agrofrigor üvegházainak fűtésére szolgált volna, de ezt a kincset nem illett kizárólag a zöldségek istápolására felhasználni.
A feljegyzések szerint 1971 tavaszán próbafúrásokat végeztek a város délnyugati határában. A próbafúrásokat az egyes szövetkezetek rendelték meg az Agrofrigor közbenjárásával azzal a céllal, hogy hőforrást nyerjenek. A munkafolyamattal az Új Ifjúság c. folyóirat korabeli számában tallózva ismerkedhetünk meg:
„Kikanyarodunk Dunaszerdahelyről; jobbra nyári strand, balra pedig pár szemnyi ház, s mögöttük a gabonatáblák között valami gőzölög. Közelebb megyünk. Lábszárnyi vastagságú csőből kis szünetekkel, hangos kedvvel, gurgulázva ömlik a gőzölgő víz. A víz kis szüneteket tart, aztán kicsit haragosan hirtelen kiömlik vagy negyven-ötven liter egyszerre. És ez így megy állandóan. Szemügyre vesszük azt helyet, ahonnan ered: messziről csak valami földhányás és egy modern fémszoborszerû alakzat Iátható. Közelebbről nézve: a földhányás a fúrás után megmaradt földkupac, és az az ember alakú szoborszerűség pedig a kút. Másodpercenként minden beavatkozás, energiabefektetés nélkül tizenöt liter 82-88 fokos vizet lövell ki magából. A csőre erősített hőmérő most 84 Celsius-fokot mutat. A kíváncsiság tovább visz. A legközelebb eső épületek felé tartunk. Ezek az épületek az Agrofrigor elnevezésű szövetkezeti társas üzem részlegei – akik hat hektáron üvegházat építenek és a fúrással nyert hévízzel akarják fűteni az üvegházaikat. A kút 2500 m mély, s 2169 és 2774 m közötti mélységekben nyitották meg, azaz perforálták. A további rétegek perforálásával még bővíteni fogják a kút vízhozamát…” – Új Ifjúság, 1971. 6. 15.
Mint utóbb kiderült, a felszínre juttatott termálvíz nem csupán az üvegházak fűtésére alkalmas, hanem gyógyhatásának köszönhetően Dunaszerdahely városa egy jövőbeli turistacsalogató létesítménnyel is gazdagodott. A mélyről feltörő, jó minőségű termálvíz jódot, brómot és egyéb ásványi anyagokat tartalmazott, ami egyben lefektette a napjainkban is ismert dunaszerdahelyi termálfürdő alapjait. Hamarosan elkészült a fürdő építésének távlati terve is.
„Dunaszerdahely város nemzeti bizottsága hivatalosan felkérte pöstyéni Balneológiai Kutatóintézetet – mondta Gyurcsik József a VNB elnöke – hogy a kútból kiömlő hévizet vessék alá laboratóriumi vizsgálatnak. Van pénzünk, de nem akarjuk fölöslegesen kidobni. Ha gyógyforrásnak bizonyul ez a hévízkút, a Csehszlovák Állami Fürdők az országos egészségügyi szervekkel közösen látnának az építkezéshez. Ha a laboratóriumi vizsgálat nem minősíti gyógyforrásnak, akkor saját erőnkből három különböző nagyságú hévízű medencét építünk az Agrofrigor által már nem hasznosítható fokra lehűlt hévíz kihasználására” – Új Ifjúság, 1971. 6. 15.
A dunaszerdahelyi termálfürdőt 1972 őszén kezdték építeni, az első, 25×50 méteres nagymedencét 1973. július 28-án adták át. Egy év múlva elkészült az olaszmedence és a gyermekmedence, majd 1975-ben a gyógymedence is.
Ha nem lenne a csallóközi termálvíz ásványi anyagokban roppant gazdag, akár még a lakások fűtésére is használhatnánk – ahogy erre létezik is példa szerte a világban. A gond csak az, hogy megfelelő eljárás híján a magas ásványi anyagok lerakódása miatt szezononként cserélhetnénk a radiátorokat, csöveket, csapszerelvényeket. Eleinte így járt az Agrofrigor is. Ami Dunaszerdahely környékének áldást, a vállalatnak további tortúrát hozott, hiszen a termálvízzel való fűtésre technológiailag nem voltak felkészülve. Osvald Frigyes, az Agrofrigor igazgatója így emlékezett vissza erre az időszakra:
„Amennyi gondot, idegességet, kiadást okozott ez nekünk, azt el sem lehet mondani. De ha már megvan, úgy éreztük, kötelességünk a lehető leggazdaságosabban üzemeltetni a kutat. 1972-ben kezdődött a kálváriajárás. Először a műszaki berendezést kellett elkészítenünk. Elkészítenünk? Kitalálnunk, próbálgatnunk, kombinálnunk. Mert új dolog volt, sem a tervezők, sem az ipar nem foglalkozott ilyen berendezések gyártásával! Amikor végre sikerült, akkor meg kezdtek eldugulni a csövek. Olyan mértékű volt a lerakódás bennük rövid idő alatt, hogy nem győztük cserélni a csöveket. Hiába futottunk fűhöz-fához, nem tudott segíteni senki. Ez így ment egészen 1980-ig. Ekkor tudomásunkra jutott, hogy külföldön létezik olyan inhibitor – vegyi folyamatok lefolyását gátló anyag –, amelyet termálvizekbe használnak, és nem képződik lerakódás, illetve az ember bőrére sem ártalmas” – Nő, 1985. 4. 30.
A hévíz persze nem csupán dunaszerdahelyi kiváltság volt. Nagymegyer 1974-ben, míg Nyárasd 1981-ben nyitotta meg saját furatából táplált termálfürdőjét. A dunaszerdahelyi a megnyitást követően évről évre egyre több vendéget vonzott. 1977-ben a mintegy 20 hektárnyi, a tájba szépen beilleszkedő területen hatszáz fa nyújtott árnyékot, ezer bokor és rózsatő tette tetszetősebbé a környezetet. Elszállásolási lehetőségek azonban nem voltak és egyelőre nem is számoltak vele. Csúcsforgalmi napokon a kilenc ideiglenes elárusítóhely és a két különálló kioszk – amelyekben üdítőitalokon kívül hideg és meleg ételek is kaphatóak voltak – nem bizonyult elegendőnek.
A fürdő vezetősége a Jednota Fogyasztási Szövetkezet napi 600 ebéd kapacitású nyári éttermében látta a megoldást, amelyet 1977-ben kezdtek építeni. Mint utóbb kiderült, összesen öt év telt el az első kapavágástól a megnyitásig!
Közös öltözők, kabinok és higiéniai berendezések ugyan már voltak, jóllehet egy részük csak provizórium és hiányzott a melegvízű zuhany is. Ennek ellenére a termálfürdő közkedvelt volt és távolabbi vidékekről is felkeresték. Évente 110-140 ezer látogatóval számoltak. Ján Činčura, a VNB alelnöke az ÚjSzó vasárnapi kiadásának adott nyilatkozatból megtudhattuk, hogy:
„Tervbe vették a termálfürdő melletti nagy felületű mesterséges tó felhasználását vízi sportokra. Az idén megkezdik a balneoterápia, a fürdőgyógykezelési épület építését, s a legfontosabb: előzetes számítások szerint 1979-ben már üzemelni fog a győrihez hasonló termálvízű medence, amelyben idény után, vagy akár télen is fürödni lehet majd. Ez a medence ugyan nem lesz fedett, viszont öltözőjéből fedett folyosón lesz majd elérhető, s a vízből felszálló gőz a fürdőzőket megvédi a meghűléstől” – Vasárnapi Újszó, 1977. 4. 24.
1977-ben mindössze egyéves voltam, mire a Termál étterem felépült, már első osztályos kisdiák lettem. Mindeközben 1980 környékén a járási párt- és közigazgatási szervek igyekeztek nagy figyelmet fordítani arra, hogy az egyre növekvő turistaforgalommal összefüggő szolgáltatások mennyiségben és minőségben is lépést tartsanak az igényekkel. Ezeket az igényeket voltak hivatottak kiszolgálni a dunaszerdahelyi Duna Szálló, és további szövetkezeti vendéglátóipari, illetve üdülési létesítmények. Ugyanakkor a termálfürdő közvetlen környezete még mindig nem szolgált szállási lehetőségekkel, és az 1981-re tervezett, kb. 1,9 millió korona költséggel épülő Termál étterem megnyitását is halasztani kellett.
„A szépen karbantartott fürdő melletti kemping építése még csak terv, így a fürdő látogatóinak zöme a közvetlen környékről és Pozsonyból érkezik. A fürdő további építése – építőipari kapacitás híján – az utóbbi időben lelassult. Pedig különösen a forgalmas napokban már jól jönne a Jednota épülő 600 személyes étterme. A fürdő melletti tó vízisportokra való kihasználása is „elaludt” pedig, mint Szabó Béla a fürdő vezetője elmondta, a vízibiciklik és a vízisík már megvannak, csupán a tópart rendezését kellene meggyorsítani” – Vasárnapi Újszó, 1980. 8. 17.
1981-re befejeződött a balneoterápiai épület és a szezon utáni kiúszós medence kivitelezése. 1982-ben Dunaszerdahely termálfürdője már rég kiterjesztette „hatósugarát” a városon, sőt a járáson túlra. A termálvízzel telített négy medence, a napozók, a kiváló pázsit, a sport és a folyamatos ellátás messzebbről idecsalogatta a lubickolásra vágyó embereket. Ha jó az időjárás, a látogatók száma meghaladta a napi négyezret, és nem ritkán lehetett hallani cseh vagy német szót is. Az 1982-es szezonban végre újabb létesítménnyel bővült a fürdő:
Megnyitották a Termál éttermet, így a frissítők, a sült hal és a lángos mellett immár gazdag ételkínálatból válogathatott az „éhes” közönség – írta az Új Ifjúság, 1982. 7. 27-én.
Az 1980-as években az „áldásos és üdítő hatású” termálvíz a nyári turistaszezon idején hat medencében állt az érdeklődők rendelkezésére, de a látogatók használhatták a sportpályákat, a röplabda- és teniszpályát, a minigolf-pályát, vagy a gyermekek számára kialakított pályákat és a füves területeket. Folyamatosan bővültek a szolgáltatások is, már ekkoriban ott szerepel a kínálatban a finn szauna és a masszázs. Az évi 210–230 ezer látogatót 24 állandó dolgozó és 46 „brigádista”, vagyis idénymunkás szolgálta ki.
1983-ban mint környékünk legnagyobb alapterületű fürdőhelyéről számolt be A Hét c. magazin, amely már az újabb termálfuratból érkező, 98 °C-os termálvíz felhasználásával kezdte meg a szezont.
Erre a fúrótoronyra már én is emlékezhettem, hiszen a nyolcadik emeleti lakásunkból is látni lehetett. A fürdő egész évben nyitva tartott, két medencéje gyógycélokat szolgált orvosi felügyelettel. A rekreációs, úszó-, ülő és gyerekmedencék összterülete több mint 3000 m² volt. Az egyes medencékben különböző hőfokú víz várta a látogatót; a legmelegebb víz 33 C° hőmérsékletű. A különböző hőfokú medencék vize minden korosztály igényeit kielégítette. Jól felszerelt sportpályák és különféle sportolási lehetőséggel kedveskedtek a látogatóknak. „Kár, hogy ez az egyébként szépen kiépített üdülőhely hosszabb tartózkodásra nem nyújt lehetőséget, mintha az építés során megfeledkeztek volna a szállodáról, táborhelyről vagy autókempingről” – A Hét c. magazin 1983. 7. 29-ei száma alapján.
1985-ben a Jednota Fogyasztási Szövetkezet korszerű étterme napi 600 adag ebédet kínált, és egy időben összesen 452 vendég tudott hellyel kínálni benti étkezőjében, illetve teraszán.
A Termál éttermen kívül két büfé és több pavilon árusított frissítőket, valamint apró toalettszereket. És persze egész nap sütötték a lángost! A fürdő színvonalát a jó ellátás és a szükséges szolgáltatások elérhetősége fémjelezte – jegyezte le a Szabad Földműves c. hetilap, 1985. 7. 27-én. Aztán a Komenský utcai alapiskolából egy osztálynyi gyerek lepte el a szerdahelyi strandot. A termálfürdő bejárata akkor még a Bősi út felől volt, így egy hosszú ösvényen, akarva-akaratlanul is a Termál étterem mellett vitt el az utunk.
Talán ötödikesek lehettünk, amikor kb. 1987-ben a kötelező úszótanfolyam keretében egy hétig a termálfürdő vendégszeretetét élveztük.
Kettéosztották az osztályunkat, egyik fele, akik tudtak úszni, a másik fele pedig akik nem. Természetesen az utóbbiakhoz kerültem, merthát a vízzel sosem álltam nagy barátságban. Pedig azt mondták, nem nagy kunszt, csak rá kell feküdni a vízre és megtart. A fejsze nyele sem merül el a víz színén, s ha mégsem jönne össze, akkor jön a B-terv, vagyis a veszett fejsze nyele. Azóta is vallom: az ember szárazföldi élőlény! 😉
A termálfürdő a rendszerváltást követően 1990. december 1-jén került vissza Dunaszerdahely város hatáskörébe.
1994-re a dunaszerdahelyi termálfürdő tíz medencéjével – köztük egy fedettel és egy részben fedettel – az utóbbi években komoly intézménnyé nőtte ki magát. A kútból felszínre hozott hévizet legkevésbé a fedett rotundában, illetve a kinti ülőmedencében hűtik – 35 fokra, a leghidegebb, 20-22 fokos víz az ötvenméteres úszómedencében várja a látogatókat. Az idei szezonra a rekreációs medence változott meg leginkább, régi csempeborítását műanyaggal cserélték fel. Ehhez kapcsolódik a dunaszerdahelyi fürdő legnagyobb újdonsága is a tobogán, vagyis az óriáscsúszda.
A 11 méter magas és 110 méter hosszú szerkezet a Csallóköz első ilyen létesítménye lett. Egyszer-kétszer volt szerencsém hozzá.
A termálfürdő 1994-es újdonságai közé tartozott még a felújított teniszpálya és minigolf, a bejáratnál pedig az a tetszetős üzletsor, amely a város arculatát is újragondoló Makovecz Imre világhírű magyar építész nevéhez kötődő Makona Slovakia tervei alapján készült el, és a korábban szerteszét elhelyezkedő bódékat váltotta fel. Még mindig hiányzik azonban a szálláslehetőség. Összesen négy szoba áll a vendégek rendelkezésére, mert tőke hiányában a tervezett kempinget sem tudták kialakítani.
Ezt részben helyettesítik viszont a közeli kistejedi házak kertjeiben már hagyományosan üzemeltetett „Zimmer Feri”, bocsánat, Zimmer frei-jellegű maszek kempingek.
1994. augusztusában utcabált rendeztek a Termál étterem teraszán, ahol az akkor roppant népszerű magyar fiúbanda, a Manhattan lépett fel. Emlékszem, „Csokiék” nagy bulit csaptak, és néhány bugyi is berepült a rögtönzött színpadra. 18 éves voltam, szép és fiatal – hiába na, semmi sem tarthat örökké. A rendszerváltást követő esztendőkben a Jednota felhagyott az étterem működtetésével, évekkel később pedig a Dunaszerdahelyi Termálfürdő és Üdülőközpont Rt. eladásra kínálta azt:
„A Dunaszerdahelyi Termálfürdő és Üdülőközpont eladásra kínálja a TERMÁL éttermet, amely a termálfürdő területén található a 2826/12 sz. parcellán 355 m2 beépített területtel. Az épület alápincézett, lapos tetejű és szilárd fűtőanyaggal fűtött. Ár megegyezés szerint…” – többször is megjelenő hirdetés az Újszó apróhirdetései között, 1999-ben.
Ugyanitt négy évvel később 2003 nyarára a lapostetős Termál étteremre egy emelet ráhúzásával néhány manzárdszobát nyert a beruházó, üzemeltető. A felújított étterem, némileg megváltozott, „nyugati irányba nyitott” elnevezéssel ismét tárt kapukkal várta a betérő helyieket és turistákat:
„Szeretettel várja kedves vendégeit az újonnan megnyílt THERMAL étterembe, ahol családi összejövetelek, esküvők, szalagavatók megrendezését vállaljuk. Modern felszereltségű szobáink is az Önök rendelkezésére állnak” – Újszó, 2003. 7. 18.
A termálfürdőt üzemeltető dunaszerdahelyi városháza leányvállalata hamar felismerte, hogy kizárólag folyamatos fejlesztésekkel és a szállodakapacitás állandó növelésével tarthatnak lépést a világgal. Az elavult medencék eleve felújítás után kiáltottak. Ezen fejlesztéseket többek közt az ÚjSzó régi számaiban tallózva foglaltam össze:
1997-ben sikeres évet zárt a termálfürdő. Matlák Csaba igazgató elmondta, a látogatók között sok volt a külföldi, s már nemcsak cseh turisták látogattak el a Csallóközbe. A következő nyárig felújítják a medencéket, és szállodaépítés is szerepel a távlati elképzelések között.
2009 szeptemberében mintegy kéthónapos késéssel átadták a termálfürdő fedett körmedencéjét, az ún. rotundát. Andrássy Ferenc, a termálfürdőt működtető, városi tulajdonú részvénytársaság elnöke beszédében emlékeztetett, hogy a wellnessmedence másfél évvel ezelőtti megépítése előtt a fürdő inkább szezonális jelleggel működött, bevételeinek kétharmadát a nyári hónapokban termelte meg. A wellness rész átadása utáni eredmények arra ösztökélték a várost, hogy további korszerűsítésbe kezdjen, ennek egyik eredménye a felújított rotunda is.
Dunaszerdahelyi Termálfürdő és Üdülőközpont Rt. helyett Thermalpark Dunaszerdahely Rt.
2013 júliusában átadták a Thermalpark felújított olasz típusú medencéjét, melyet pezsgőfürdővel bővítettek. Ugyanezen év augusztus 16-án avatták fel a dunaszerdahelyi Kortárs Magyar Galéria új köztéri szoborparkját a termálfürdő területén: „A szobrok a fürdő mediterrán hangulatát hivatottak erősíteni”. 2013-ban rekordot ért el a látogatók száma, ám a szállóvendégek aránya még mindig alacsony, mivel kevés a férőhely. Somogyi Gábor, a Thermalpark Dunaszerdahely igazgatója elmondta, év végére a látogatók száma az egynapos és elszállásolt vendégekkel együtt átlépte a 300 ezret, ezzel a fürdő meghaladta a valaha elért legnagyobb látogatottságot.
2014-es év egyik nagy fejlesztése a kemping bővítése volt.
„Közelebb vannak a vendégek a vizes blokkhoz, az autókat a medencétől 50 méterre tudják leparkolni, ilyen lehetőség Szlovákiában kevés helyen van”. A fürdő ezévi legattraktívabb fejlesztése a hét pályatestből álló csúszdakomplexum lett. A Thermalpark Dunaszerdahely a nagymegyeri termálfürdő után immár a 7. leglátogatottabb fürdőhely Szlovákiában!
2015 májusának elején ünnepélyes keretek közt átadták a dunaszerdahelyi termálfürdő új belépőcsarnokát.
Az új épület februárban készült el, a beruházás nemcsak a város, hanem a régió szempontjából is jelentős. Az új belépőcsarnokkal nemcsak a fürdő arculata változott meg, szolgáltatásai is jobbak lettek. A csarnok 166 m², hat pénztárt és egy információs központot alakítottak ki benne, így a betérő vendégeknek már nem a szabad ég alatt kell várakozniuk. 2017 májusában került sor a felújított Hotel Thermalpark*** átadására, melyet hosszú munka előzött meg. Ennek során a fürdő főépületére szintráhúzással újabb szálláslehetőségeket nyert a vendéglatóipari intézmény. A 2017-es esztendőben a látogatók száma meghaladta a 410 ezret, a fürdő sikertörténete pedig máig töretlen, sőt az elmúlt tíz év a legeredményesebb, hiszen ebben a rövid szakaszban érte el a dunaszerdahelyi Thermalpark leglátványosabb sikereit, s vált Dél-Szlovákia egyik legkedveltebb és leglátogatottabb üdülőközpontjává. Megújult a hidegvizes úszómedence és annak környéke is, de a fürdő mellett elterülő tavat szintén bevonták a létesítmény vérkeringésébe. A soha nem látott fejlesztésekkel olyan üdülőközpont jött létre, amelyre rá sem ismerne az 1980-as, 1990-es évek embere.
Ma az üdülőközpont hat kültéri és négy beltéri medencével, szállodával, valamint a szolgáltatások bőségével várja 18 hektáros területén a látogatóit.
Kempingje túlzás nélkül európai színvonalú, miközben az ott felépített négycsillagos kempingszálló bekebelezte az egykori Termál éttermet is. Az étkezési lehetőségek száma mára, mint égen a csillag. Én viszont maradtam a lángosnál, meg a rántott sajt-hasábburgonya kombónál, mivel a bevált dolgokat továbbra sem vagyok hajlandó cifrázni. Ha az árakról kéne beszélnem, hűségkártyával néhanapján megengedheti magának az ember. Sosem vágytam messzi tájakra, nekem a Balaton tenger, a Magas-Tátra állandó bakancslista, s ha idegen szóra vágyom, arra a dunaszerdahelyi Thermalpark szintén kiváló hely. Viszont ez én vagyok, és maradok, tisztelettel:
ELŐZŐ RÉSZEK:
Szerdahelyi falatok – Az előszó morzsái
Szerdahelyi falatok 1. – A Tejbüfé
Szerdahelyi falatok 2. – Az Állj meg vándor vendéglő
Szerdahelyi falatok 3. – Az Aranykalász étterem/Partizán Hotel/Kázmér vendéglő
Szerdahelyi falatok 4. – A DAC Sporthotel
Szerdahelyi falatok 5. – A régi autóbuszállomás büféje