POÓR TIBOR: Valószínűleg első pillantásra a kiállítás kínálkozik a meccs fordulópontjának. Számomra azonban az első kulcsmomentum Dibusz kapus nem túl jól sikerült „bokszolása” volt szabadrúgás után. Bár Dénes végig remekül védett, éppen ez az ír szépítő gól indította el a tipikus brit hazai nyomást. Ez a nyomás egy őrült körhinta, amelynek hagyományosan a játékvezetők is bedőlnek. A tegnapi spori konkrétan tízpercenként cserélhette volna a pelenkát.
A szigeteken kívülről érkező játékvezetők az ilyen mérkőzéseket csak ritkán tudják jól levezetni, és ezen a találkozón szinte minden második ítélet hibás vagy alibista volt. Számol ezzel a vendégcsapat? Persze hogy. Más kérdés, hogy hiába számítasz rá és készülsz mindenre, a gyakorlatban ezt a nyomást – a lelátóról érkező terhelést is – hibátlanul csak a legjobbak közül is a legjobbak bírják, és ők sem mindig.
A fordulópontok tehát a gól előtti szituáció és Sallai törlesztése voltak. Addig a mieink remek teljesítménnyel tartották távol az íreket a jó eredménytől, és Szoboszlaiék erejét később három nagyszerűen megoldott kontra is jelezte, tíz emberrel is.
Fokozatosan azonban fogyott az erő, és ebből a szempontból kulcsfontosságú lesz a tökéletes regeneráció a portugálok elleni meccsre. Egy dolog ugyanis biztos – hasonló nyomás alá a legjobb válogatottak is bekerülnek. Megőrizni legalább az egy pontot számomra „emberhátrányban a szigeteken” elismerésre méltó teljesítmény.
A meccs előtt mindenki aláírta volna a döntetlent, teljes létszámban meg is lehetett volna, főleg nem egy ennyire extrém módon „bekakilt” bíróval.
Fiúk, jó regenerációt kívánok a portugálok elleni párharcra. Ezért a meccsért – annak ellenére, hogy nem sikerült megtartani a három pontot – tisztelet jár. Őrült, mentálisan és fizikailag is rendkívül megterhelő összecsapás volt!
Hajrá, Magyarország, hajrá,  Magyarok!

KOVÁCS MÁTÉ: Idegenben kezdte világbajnoki selejtezős útját a magyar válogatott. A szigetország több csapata is kellemetlen stílusú futballt játszik: nagyon fizikálisak és agresszívak, de kevésbé technikásak (tisztelet a kivételnek). Tegnap ismét ez volt tapasztalható.
A magyar válogatott gyorsan szerzett két gólt, teljesen megérdemelten. Rossi az előző összetartások során gyakran hangsúlyozta, hogy a válogatottnak cserék nélkül is több rendszerben kell tudnia játszani. Ennek jeleit szépen láthattuk a mérkőzés első felében: a hátsó játékosok sokszor váltották a pozíciójukat, nem véletlenül kezdett Nego a jobb középső védő poszton. Sokszor ő volt a szélsőhátvéd labdával, míg labda nélkül ismét középhátvédként helyezkedett. Bolla egészen magasan a szélen játszott, Szoboszlai szerepköre pedig az előző meccsekhez képest változott: most többet mozgott a középpályán, ugyanakkor gyakran lépett vissza mélyebbre irányítani. A labdakihozataloknál különösen kellett a technika és a kreativitás, főként Schäfer hiányában, aki ezekben kulcsszereplő szokott lenni.
Az írek nem nagyon tudtak mit kezdeni a magyarok felállt védelmével, a második félidő első percei azonban felülírták Rossi terveit. Bosszantó volt az elkerülhető első gól, illetve Sallai felelőtlen belépője, mégha előtte az írek részéről is akadtak megkérdőjelezhető mozzanatok.
Végül 2:2-es döntetlennel zárult a mérkőzés, aminek sokkal inkább az írek örülhetnek. A magyar csapatnak emiatt az eredmény miatt nincs oka szégyenkezni, bár több is lehetett volna benne. Kedden viszont a kisebb hibák sem férnek majd bele Portugália ellen. Hajrá, Magyarok!