Reklám
Azt hiszem, manapság szinte lehetetlen nem foglalkozni azzal, hogy a mesterséges intelligencia hogy nyúl bele, és a nem is oly távoli jövőben még ettől is mennyivel erősebben fog belenyúlni a mindennapi életünkbe. A technológiával kapcsolatban mindenki kénytelen állást foglalni, de hogy ki mennyire bízik abban, hogy jól sülnek majd el a dolgok, az persze egyénenként nagyon is eltérő. Nekem a magam részéről vannak fenntartásaim, és úgy gondolom, ha nem vigyázunk, könnyen egy disztópiában találhatjuk magunkat, de ne legyen igazam. MIndenesetre az alábbi verssel hangot adok a kétségeimnek.
Sipos Janka: ImpotencIA
Kérded, miben segíthetsz?
Baj éppenséggel volna, de
egy megszerkesztett képtől,
egy megzenésített kommenttől,
nem javul meg, ami csorba.
Nem tudom, hogy belőled mennyire lehet hasznom,
ellopnád s használnád mindenesetre az arcom,
a hangom, a nyelvem, a munkám
megintcsak kellene féltsem.
Azt pedig, hogy hogy működsz,
megnehezítik, hogy értsem.
Magabiztosan állítasz bárminemű hülyeséget,
a terabájtzuhatagban úgyis elsiklik a lényeg,
s megfoghatatlan a lényed.
Számon se kéri senki,
hogy lett félrevezetve,
s kettő plusz kettő mennyi.
Szétbogozhatatlan lett a deepfake és a valóság,
de kit érdekel, ha a filter
mindenestül illik rád.
Kit izgat, ha a szórakozásnak
a de(kon)strukció az ára?
Ha a gondolkodás hanyatlik,
a demokrácia olvad,
a tőlünk tanuló modellnek
mikor dől le a kártyavára?
