Editorial

Nem nagyon van olyan szakma, amelynek képviselőit ennél könnyebb szívatni. A tanár az, akiről a legszebbeket szokás mondani, és akiért a legkevesebbet szokás tenni.

Újabb kormánybukást kérek! Különben velünk marad ez a nyomor, és négyévente nyáron még a tábortüzekből is politikusok égő tekintete fog kirajzolódni. De sajnos idén biztos!

Egy diák olyan erővel és olyan kétségbeesetten kapaszkodik az építkezési területet záró, kibontott kerítés egyik tartórúdjába, mintha épp tornádó tépne szét körülötte egy épületet.

Amikor egyre többször hallom azt, hogy amióta a Gastro DS főz az ovikra is, azóta kevesebbet esznek a gyerekek, megáll az eszem, és keresem a válaszokat.

Tüntettek a „szobafogságomért”, azt skandálva, hogy hagyjam abba a nyafogást és béküljek ki a „szüleimmel”.

Ha nincs másod, csak az igazságod, akkor jobb lesz, ha tükörbe nézel, hogy láss még valakit, akit érdekelsz.

Életem egyik első bezzegezése következik. Amikor én gyerek voltam...

Editorialjaink célja időről időre tükröt tartani a társadalomnak, sorvezetőül szolgálni ennek a feje tetejére állt világnak az egyre nehezebb értelmezéséhez.

Ez a szeretet megnyugtat, ösztönöz, bátorít, kíváncsivá tesz. Eléri, hogy ugyanazt lássuk. A közös nevezőt, és nem az osztás utáni maradékot.

Alig több mint két hetünk marad, hogy röhögjünk azon a halálkomolyra mázolt komédián, ami itt folyik...