A századik évé taposó Sir David Attenborough írt egy szuper tanulságos könyvet a világ máig legkevésbé ismert életteréről, az óceánokról. Hogy miért tudunk róluk még mindig viszonylag keveset, mégis hogy tudunk meg napról napra egyre…
Ahhoz képest, hogy a kolumbiai énekesnő mennyi mindent megélt az elmúlt időszakban, hét év alatt öt albumot adott ki, ebből hármat az elmúlt három évben.
Ezt a verset főleg az AI által generált tartalmakra hegyeztem ki – minőségi és etikai kérdéseket ugyanis bőven felvet e technológiák széles körben történő elterjedése.
Azt hiszem, manapság szinte lehetetlen nem foglalkozni azzal, hogy a mesterséges intelligencia hogy nyúl bele, és a nem is oly távoli jövőben még ettől is mennyivel erősebben fog belenyúlni a mindennapi életünkbe.