FOTÓK: UGRÓCZKY ISTVÁN
Pszichológus, szakíró, egyetemi oktató. Szakterülete a szexuálpszichológia és az etnopszichológia. Az egykori Jugoszláviában, a mai Szerbia területén született, Bácskossutfalván, de 1978 óta Dunaszerdahelyen él. Harminc évig dolgozott gyakorló pszichológusként, tizenöt éve viszont az oktatásnak és a kutatásnak szenteli a mindennapjai javarészét. Civil a pályán rovatunk e havi vendége Bordás Sándor, akitől egyebek mellett azt is megkérdeztük, miként kapcsolódhat össze a pszichológia a sporttal.
Akárcsak a pszichológusok szokták kérni a pácienseiktől, én is azt kérem, menjünk kicsit vissza az Ön gyermekkorába, fiatal éveibe. Sokat mozgó kamaszként emlékszik vissza magára?
Erre egyértelműen igennel kell válaszolnom. A serdülőkor elvont világában kezdtünk foglalkozni a befelé forduló, introvertált gyakorlatokkal, mint például a jóga és a meditáció, utána pedig a karate. Ez utóbbiban magasabb szintre is eljutottam, de ma már sajnos nem tudnék elszámolni japánul tízig, pedig abban az időben még rövidebb mondatokat is meg kellett tanulnom az edzéseken.
A karaténál is meghatározóbb szerepe volt akkortájt az életemben az úszásnak. Versenyszerűen űztem ezt a sportot még az egyetemi éveim alatt is.
Ép testben ép lélek – feltételezem, erre egy pszichológus még nagyobb figyelmet fordít.
Minden bizonnyal van ebben valami. Egyetemistaként különböző csapatsportokat is játszottam, kézilabdáztam és kosaraztam is. Újvidéken fél évet jártam egyetemre, hogy ne vigyenek el katonának. Ott egy karateklubban jártam edzésekre és versenyeztem is. Utána felvettek az ELTÉ-re, ahol másodikban kötelező volt a torna. Az úszást választottam, és jegyre ment minden. Reggel ötkor keltünk, hogy a Margitszigeten úszhassunk. Télen kiúsztunk a gőzből, úgyhogy ez egy nagyon izgalmas időszak volt. Szintén az ELTÉ-n szerettem meg a teniszt. Két szemesztert játszottam végig, azt is nagyon élveztem. A Szentkirályi utcában volt az egyetemi sportcsarnok, oda jártunk órákra. Aztán jött a tízhónapos katonaság, ahol ezeknek a sportoknak mind hasznát vettem.
Ezek szerint mégsem sikerült elkerülni a behívót.
Ameddig csak lehetett, húztam. Miután megcsináltam a doktorimat, már nem volt menekvés. 1979. december 13-án tíz hónapra berukkoltam, Zágrábban. A légielhárítókhoz kerültem, előfordult, hogy két hétig kint aludtunk a -15 fokos hidegben. Ekkor bizony hasznát vettem az egyetemi órákon szerzett kondinak. Emlékszem, májusban levittek bennünket hadgyakorlatra, Pulába. Akkor még ott elég hideg a tenger, de szerencsére nem okozott különösebb gondot, hogy belemenjek.
Megedződtünk, és ha másért nem, a szabályrendszer, valamint a fizikai és szellemi kondíció megszerzése miatt sem lenne rossz a mai fiatal srácok számára pár hónapnyi szolgálat.
A katonaságnál a különböző egységek közti versenyekre még beneveztem, de a leszerelés után már ehhez hasonló megmérettetéseken nem vettem részt.
Mi az, amit még ma is űz az említett sportok közül?
A tanulmányaim lezártával a tenisz teljesen abbamaradt, viszont a tévében ma is nagyon szívesen megnézek egy meccset, mert izgalmas és érdekel a játék. A Kodolányi János Egyetemen korábban volt egy időszak, amikor pár tanárral együtt kosaraztunk. Az úszás mellett viszont végig megmaradtam. Természetesen, már nem versenyszerűen, de úszni továbbra is nagyon szeretek. Sőt, régóta már, hogy a felszíni búvárkodással is megpróbálkoztam. Egy búvárszemüveggel és egy pipával képes voltam akár hét-nyolc méteres mélységig is alámerülni. A horvát és a szlovén tengerpartot nagyon szeretem. Az elmúlt két évtizedben nem volt olyan év, hogy legalább kétszer ne mentünk volna le a tengerhez.
Milyen kondiban érzi most magát?
Korábban eljártam úszni meg szaunázni, de az utóbbi négy-öt évben ez valahogy elmaradt. Érzem is a hiányát. A párommal nagy sétákkal igyekszünk pótolni a lemaradást, de az az igazság, hogy nagyon sokat autózom, és nem mindig tudom rávenni magam a mozgásra.
Előadok Budapesten és Székesfehérváron is, van olyan hónap, hogy 1500-1600 kilométert levezetek. Ezek együtt a mentálhigiénés és a fizikai állapotomat is igénybe veszik,
és olyankor már azt mondom, hogy nem akarok sportolni. Az utóbbi években egy ilyen passzív vonal mellett haladok. Egy Churchillhez kötött mondás maradt meg bennem, aki a „No sport” – elvet vallotta, de ezzel csak alibit keresek magamnak. A szlovén tengerparton szoktam némi kondit összegyűjteni, télen pedig a tiroli vagy svájci rokonlátogatások alkalmával mozgatom meg kicsit a csontjaimat.
Ez azt jelenti, hogy sílécre áll, és nekiveselkedik a lejtőknek?
Ma már nem. Noha a Tátrában megtanultam síelni, és nagyon ügyesnek is éreztem magam ebben a sportban, mintegy húsz éve nem volt a lábamon síléc. Egyszer ráhajtottam egy hó alól kikandikáló fűcsomóra, leragadt a lábam, és buktam egy hatalmasat. Szerencsére nem sérültem meg, de azóta nem próbálkoztam a sível. Ez persze nem azt jelenti, hogy ne szeretném a telet. A túrázást a hóban nagyon élvezem. A hegyekben – akárcsak a tenger mellet – mindig feltöltődöm.
Említette, hogy teniszmeccset szokott nézni a tévében. Mi a helyzet a többi sporttal, ill. milyen szurkolónak vallja magát?
A tenisz valóban a kedvencem ebből a szempontból. Djokovicsnak nem szurkolok soha, mert ismerem a szerb mentalitást. A kosárközvetítésekkel is így voltam régen, amikor még nagyon erősnek számítottak a jugoszláv csapatok. Vajdasági magyarként mindig jobban elfogadtuk a katolikus horvátokat, mint a pravoszláv szerbeket. Ha arra kíváncsi, hogy nézek-e mondjuk futballmeccseket, akkor azt kell felelnem, hogy nem jellemző.
A foci sosem fogott meg igazán. Az Eb-k és vébék alkalmával azért természetesen követem az utolsó tíz-tizenöt mérkőzést.
Három éve épp Franciaországban kirándultunk, amikor ott rendezték meg a kontinensbajnokságot, és minden alkalommal megálltunk valahol, hogy a magyar válogatottat megnézhessük a tévében. Volt, hogy csak mi szurkoltunk a magyaroknak, és mindenki furán nézett ránk, amikor a góloknál ujjongtunk. Ilyenkor ösztönszerűen is előtör az emberből a szurkolás. A DAC viszont nem nagyon hoz lázba. Legutóbb a szocializmus ideje alatt voltam kint két-három meccsen, amikor még Weisz Misi bácsi volt a főnök a klubban.
Nagyon gyors válaszra kérem. Ki a kedvenc sportolója?
Kapásból most erre azt mondom, hogy Szilágyi Áron kardvívó. Kétszeres olimpiai, világ- és Európa-bajnok, kiváló sportember. Akárcsak Kemény Dénes és az általa irányított magyar vízlabda-válogatott tagjai, akik zsinórban három olimpián értek fel a csúcsra. Ezek az eredmények mindig megdobogtatják a szívem. Talán közrejátszik ebben az is, hogy Szabadkán, középiskolásként egy rövid ideig magam is próbálkoztam a vízipólóval.
Szakterülete a szexuálpszichlógia. Mégis volt-e a praxisa során olyan esete, amikor a sporttal kapcsolatban vagy sportolónak nyújtott tanácsot?
Egy ilyen idevágó esetre emlékszem, amikor az egyik pesti barátom, aki egy női röplabdacsapatnak volt a menedzsere a csapatépítéssel kapcsolatban fordult hozzám segítségért. Arra volt kíváncsi, hogy miként lehet összekovácsolni a csapatszellemet. Mivel jóvágású férfi volt, később felszínre jöttek az olyan problémák, mint az érzelmi kapcsolatok kialakulása közte és a lányok között.
Azt javasoltam neki, hogy ezt ne tegye, mert több mint tíz lány van a csapatban, ha valamelyikkel összeszűri a levet, akkor automatikusan beindul egy csapatbomlasztó hatás.
A lányok felől voltak felé próbálkozások, de nagyon értelmes srác volt, és ezeket a tanácsomra visszautasította. Még ma is ezt a munkát végzi, igaz már a senior kategóriában, egy kissé megőszült halántékkal.
Szakemberként jó dolognak tartja, ha pszichológus is foglalkozik egy csapattal?
Maximálisan. Létezik egy olyan szociológiai ág, hogy szociometria, amely az emberi kapcsolatok felmérésével foglalkozik. Ezt egy edző lehet, hogy sejti, de nem tudja megmérni. Egy pszichológus viszont megméri. Pontos szociogramot tud készíteni a csapat szerkezetéről. Hogy ki kihez kötődik, ki a sztár a klubon belül, ki szorult a perifériára, kit nem akarnak elfogadni a többiek. Ha egy csapat együtt van pár hónapja, akkor ezt a pszichológus akár egy-két nap alatt fel tudja mérni, és információt tud adni a trénernek arról, hogy kéne kezelnie ezeket a helyzeteket. Előfordulhatnak a játékosok környezetében traumák, válás, haláleset, olyan stresszállapotok, amelyeket nem lehet előre látni. Ezeknek a veszteségeknek a feldolgozásában egy szakember sokat tud segíteni.