Fotó: Pixabay
Hazafelé tartottam a kocsival, amikor megszólalt egy dal, mégpedig a következő refrénnel:
„Mert ő minden, ami én nem vagyok.” (lazán fordítva angolról)
Egyedül ültem az autóban, a gyerekülés üresen kongott, hideg este volt, sötét is, a vezetés pedig álmosított. Nem is tudtam igazán a dalra koncentrálni a monoton vezetés mellett. Azon gondolkodtam csak, hogy írója most megy bele a depibe, vagy épp kijön belőle.
„Mert ő minden, ami én nem vagyok. Mert ő minden, ami én nem vagyok…” visszhangzott a fejemben még később is – ahogy most is. Az a szituáció jut eszembe, amikor elhagyunk valakit azért, amilyen, és egy másikat választunk azért, mert ő mindaz, ami az előző nem volt.
Akkor talán még nehezebb ez, ha minket hagynak ott épp ezzel az indokkal, mert idővel megváltoztunk, de az a másik jobb, szebb, fiatalabb, tapasztaltabb, mit-tudom-én… Egy mondattal kifejezve: mindaz, ami én nem vagyok.
És én is olyan jó, szép, okos, ilyen és olyan akarok lenni, mint az a másik?! Vagyok én is olyan jó mint más!
Valóban azért kapnak meg mások valakit, mert olyanok, amilyenek? Tényleg olyan tökéletesek, mint amilyennek mutatják magukat? Senki nem lehet olyan csúcsszuper, nincs mindig jó napja, kifogyhatatlan energiatartalékai, örökké türelmes szíve, stb.!
Azt hiszem, hogy ez is könnyen visszavezethető arra, hogy mennyire ismerjük magunkat, a saját természetünket, igényeinket, elveinket és képesek vagyunk-e ezekhez hűen viselkedni, valóban önazonosak lenni.
Tehát, amikor arra gondolsz, hogy az a másik nő/pasi mindaz, ami Te nem vagy, egyazon gondolatmenettel el is felejtheted, mert ez egyszerűen nevetséges. Hogy miért?
Mert mindenki szép, okos, rátermett és vagány a maga egyedi módján! Éppen olyan, amilyennek lennie kell. Ennek a felismerése viszont teljesen Tőled függ.
Ismerd fel, hogy milyen szép vagy!
Ismerd fel, hogy milyen okos vagy!
Ismerd fel, hogy nagyon is szerethető vagy!
Ismerd fel, hogy még annyi, de annyi lehetőséged van jobban csinálni mindent, akármit, bármit!
…és ismerd fel azt is, hogy nem vagy egyedül ezekkel a kérdésekkel. Mind küszködünk valami miatt. Számtalanszor felfaltak, megemésztettek, majd kiköptek a saját önző álmaink, legmélyebb vágyaink. Ha nem állítjuk le ezt a körforgást, egyszer csak azt vesszük majd észre, hogy nem tudjuk többé felölteni ugyanazt az alakot, ugyanazt a lelki beállítódást, hogy csakis az a sok „akarom” tart minket egyben. S hogy kik voltunk, mire törekedtünk és miért is tettük mindezt, már régen elfelejtettük.
Egyikünk sem több a másiknál, egyszerűen csak az alakunk más, az anyagunk ugyanaz.