NYITÓKÉP: FEKETE NÁNDOR ILLUSZTRÁCIÓS FOTÓJA
Egy gondolat bánt engemet, vagy inkább csak a kényszer? Megannyiszor történt már valami hasonló, s bár mindig más-más okból, a sztori tulajdonképpen folytonosan ismétlődik. Semmi sem jó, azt mondják, nekünk a minden is kevés lenne. Pedig új edző van a kispadon, Storck. Bernd Storck, ízlelgessük picit a helyzetet: egy hosszú, kényszerű szünet fináléjában vagyunk éppen, ismét verejtékesek a mezek, a kispadról pedig egy elismert szakember irányítana. Újra támadó foci!
Egyetlen csavar az egészben, hogy hiába az ígéretes pillanatnyi szitu, a bizonytalanság taccsra vágja az egészet. Most még. Ötszázan a 12 700-ból, vagy ezren? Az Aréna hívogató szavára megmozdulna a többi hétezer is. Tégy igazságot majd, légy bölcs és előrelátó. Szóval megint egy dilemma, hisz’ vagy mindenki kint marad, vagy… Nem, ez most nem egy bojkott, most nincs jó és rossz döntés, csak rossz és rosszabb. Kiéhezve egy pofa sörre a meccs előtt, hogy aztán ne mehess sehova? Köszönöm…
Ez a kényszer, én így biztosan nem tolakszom, még ha a kénköves mennykő csapkodná az arcom, akkor sem.
Hogy is állunk? Miután szinte mindenki elkönyvelte a szezon végét, felezve bár, de jönne a restart. Harmadik hely, öt forduló, öt aránylag húzós mérkőzés, öt lehetőség, amivel élnünk kéne. Torkon, sőt „storckon” ragadni a kupával együtt. Akkor hogy is állunk, vajon mennyit fog bírni a „bebikázott” csapatunk? Kérdések tömkelege, de mi megint apróságokon lovaglunk. Visszaeső, a profi focival köszönőviszonyban sem lévő játékossal, pitiáner sajtótájékoztatóval. Mondom, nekünk néha a minden is kevés lenne, de megértem, mert jelenleg elég szegényes a felhozatal.
Nem is, inkább igazságtalan. Érezni szeretném, ahogy reggel feljön a nap és számoljuk a perceket, aztán együtt tombolunk a győztes meccs végén! De csak tiszta szívből!
Mert az úgy egy teljesen más fíling, mint otthon ülni akár a tévé előtt. Látni, más stadionokat, ahol még a legális helyek is üresen maradnak. Persze nem célom olyannak elmagyarázni, mit jelent a szenvedély, aki még nem érezte bőrén a tömény füst illatát. Olyannak, ki még nem rekedt be focimeccsen. Nem, ezt vagy érted, vagy nem, nincs közbenső tapasztalat. Június 13., addigra talán enyhül a szabály, ahogy az élet is egyre csak olvad a fagyos hetek után. Szóval Storckkal a kispadon, talán a tavaszt is vele kezdhettük volna! Ezen is felesleges agyalnunk, az élet megteszi helyettünk.
A választ öt kör múlva megkapjuk tőle, szinte mindenre. Arra is, amire most még a kérdést sem ismerjük.
Arra is, mennyi kósza gondolatból állt végül össze a legbarátságosabb megoldás, és tisztelte-e szurkoló a szurkolót? És ha majdan kedves hangulatban találtuk a Mindenhatót, felidézhettük, ahogy tekeregnek a sálak, és a székek közt hullámzott a tömeg. Éneklő kórust, sok régi arcot. Bármilyen nehéz volt ez a pár hónap, hiányzik ez a bizsergés, amit másutt nem találok. Mindent bele Déácé! Isten hozta Dunaszerdahelyen Herr Storck…
(Roberto)
ELŐZŐ RÉSZEK:
MERRE GURULT A LABDA