Fotó: Juraj Varga / Piabay
Az enyhítések után sokan sokféleképpen vontuk le a tanulságot az elmúlt időszakból. Örültünk a szabad levegőnek, a maszk nélküli sétának, az óvodák és iskolák megnyitásának. Olvasónk, Katalin pedagógusként írta le őszinte gondolatait az online oktatásról.
Hidd el, kedves olvasó, nemcsak a szülők kiáltottak fel örömükben pár héttel ezelőtt, amikor az online oktatás egyes osztályokban véget ért, hanem én is pedagógusként. Mertem reménykedni, hátha az enyhítések más osztályokat is érinteni fognak, sajnos nem így alakult.
Jó pár osztállyal, ügyes-bajos iskolai mindennapokkal a hátam mögött is azt mondom, soha ennyire még nem fáradtam bele a tanításba.
Nyilván a rendkívüli helyzet rendkívüli megoldásokat hoz magával. Senki nem volt erre felkészülve, se tanár, se diák, se szülő. A legnagyobb felelősség mégis a mi, pedagógusok vállát nyomja. Mennyi tananyagot tudtam átadni, mennyire voltam hatékony, tud-e majdan a diák erre a tudására építeni, nem fog-e hiányozni a pár hónapnyi kimaradás valamilyen formában.
Ami a tananyagot illeti, mindig is arra törekedtem, hogy minél színesebb, kreatívabb, érdekesebb formában tudjam a diákok elé vinni az új anyag tartalmát. A könyv mellé sok más eszközt is segítségül hívtam, ezen a téren, úgy érzem egész hatékony vagyok.
De pedagógiai pályafutásom egyik legnagyobb tanulságát már szinte kezdőként megtanultam: magyarázat közben csakis a diák arcát figyeljem. A rezzenések alapján tudom, mi az, ami a megfelelő célba ért, és mi az, ami még magyarázatra szorul.
Ezt az online térben nem tudom alkalmazni, ez hiányzik a legjobban, az én tanításom filozófiája ebben rejlik. Elvesztettem a diákkal való kapcsolatot, a kimondott szó hatalmát. Az online oktatás legnagyobb áldozatai azok a diákok, akik egyébként a valódi oktatásban is több segítségre szorulnak, specifikusabb magyarázat kell nekik, többszöri visszaellenőrzés. Ők igazán elvesztek ebben a mostani pár hónapos rendszerben.
Ami pedig az egész napos készenléti állapotot illeti, mindenféle online bejelentkezésekkel, sajnos volt, hogy a saját családi életem rovására ment. Ebben is határokat kellett húznom.
Én örülök nektek, diákjaim, gyertek csak vissza az iskolapadba, tanítani szeretnék, szemtől szembe veletek!