NYITÓKÉP: FEKETE NÁNDOR
Ne feledd, ha házat építesz, olykor előfordul, hogy egy-egy tégla nem passzol majd a sorba, és ilyenkor mérlegelned kell, hogy mindenképp azt a téglát szeretnéd bedolgozni, vagy választasz egy másikat, s amazt félreteszed. Talán nem is a tégla volt kicsit finta, hanem egyszerűen fáradt vagy, fáradt a tested, ilyenkor ötlettelenebb az elméd.
Ne csodálkozz, már hetek óta ugyanazt a házat építed, hol még csak a puszta falak látszanak, de te már látni véled az ágyad fölé függesztett aranykeretű képedet. Pontosan így láttam a maróti meccset, nem volt vele semmi gond, csak félre kellett tenni az egyik téglát, aminek tulajdonképpen semmi baja, csak a fáradtság miatt látszódott mihasznának.
Az első percek azonnal megmutatták, hogy a feszített tempó miatt nehezebb lesz megszerezni a három pontot.
Az izlandi utazás, az EL-meccs, nameg Davis utólagos eltiltása látszódott, kényszerűségből a csapat struktúráján is változtatni kellett. Emlékeznek még, hogy azzal volt magyarázva a Bari Krisztián távozása, hogy Davis posztján játszik, így kevés lehetőséget kapna. Ehhez képest, most Davis „kipontozódott” két hétre, viszont nincs egy az egyben ember a posztjára. Félre kellett tenni azt a bizonyos téglát, hogy folytatni tudjuk az építkezést, ráadásul látszódott az enerváltság a mozgásunkon. A maróti gólnál úgy nézett ki, mintha menekülnénk a labda elől.
Ha jobban belegondolok, a ViOn az egyetlen csapat a ligában, aminek egyáltalán nincs szurkolótábora, hogy egy keménymagról már ne is beszéljünk.
Ehhez képest eltelt pár perc, mire a kamera egy totálképet mutatott a lelátó sárga-kék híveiről, akik addig csak hangjukkal hívták fel magukra a figyelmet – de azt nagyon. Mert az tök normál, hogy nélkülünk itt egy színház lenne csupán, az meg pláne, hogy a DAC-drukkerek csak úgy pikpakk ott termettek a semmiből? Na mindegy, hol is tartottam, ja az „építkezésnél”. Blackman megint kétszer állt sorba munkáért, hihetetlen, mit művel az a srác a jobb szélén! Respekt! A két emberpalántánk olyan aktív volt a napokban, hogy simán bennünk van a feleségemmel is az izlandi túra oda-vissza, láttunk gejzírt, meg tűzhányót is, kettőt. [ásítok]
Magunkhoz térve a maróti vezető találat okozta fejbekoppintásból, lassan, de biztosan elkezdtük felmérni az eső áztatta terepet.
Lélektanilag fontos volt a szünet előtt egyenlítenünk, a Divković buktatásáért megítélt büntetőnél most nem volt kivel kő-papír-ollóznia Zsoltinknak. Rúgta ő, berúgta! – nem mertem kiáltani, nehogy felébredjen az aprónép, de jó’vanmá’ bentvan, gyerünk a három pontért előre. Fordulás után egy darabig még kiegyenlített játék folyt, a bedobni való törölközőhöz foggal-körömmel ragasszkodó maróti védelemmel. Pedig nincs olyan, hogy elég az egy pont, az összes kell, az ilyen „elég az egy pont”-on szokott elmenni eddig minden.
És nekünk minden kell, a házra tető, a tetőre cserép, az ajtóra kilincs, a kilincsre pedig kéz, mi kinyitja a pezsgőt!
Aztán We are the… csitt még, Divko settenkedik a szélen, lemegy Csikar-szögbe, és én síri csendben légboxolok, fülig érő vigyorral a képemen! Aludjatok még kisemberek, apátok már aranyosat álmodik.Meg a medve bőre… Addig rengeteg munka vár ránk, közben még párszor elfáradunk, és az ilyen fáradt győzelmek lesznek a legértékesebbek. Két hét szünet következik, majd megint csak ezren… De hajrá DAC! – az biztos!
(Roberto)