Emlékszem még 1987 januárjának nagy havazására, húgom nem volt még egyéves, én tíz múltam. Dunaszerdahelyen, de szinte az egész Kárpát-medencében több mint fél méter hó hullott egy éjszaka alatt, majd napokig kemény mínuszok jöttek, hozzá erős szél is fújt, ami embermagasságú hótorlaszokat épített. A Vámbéry téren hatalmas kupacokba tolták össze a havat, sok gyerek még sosem látott ilyet, én sem. Bezárták az iskolákat, megbénult a közlekedés, üresen álltak a boltok, totális káosz uralkodott az egész országban. A sulikban egyébként minden télen volt szénszünet – nem érkezett meg a szén, nem tudtak fűteni!
Apu sem tudott munkába menni, eltartott egy kis ideig, míg úgy ahogy rendeződtek a dolgok. Elfogyott a kenyerünk, talán ez volt a legnagyobb gond, és mivel nem szállítottak a boltokba sem, a nagyi állt neki sütni otthon. Ezt manapság is praktizálni lehetne, ha a vírushelyzet miatt rákényszerülnénk. Liszt, élesztő vagy kovász… inkább nem rögtönzök, sosem gyúrtam még kenyértésztát, viszont van internet, ahol egy kattintással tízféle receptet találok fél perc alatt.
Az idei tél kissé váratott magára, már-már azt gondolhattuk, hómentesre sikeredik, aztán most ennek isszuk a levét.
Nem lett félméteres az égi áldás, jó ha tíz centi hullott két részletben, majd az eső is csatlakozott hozzá. Hallani lehetett, ahogy a hóekék dolgoznak, az a karistoló hang, ami „végigszántja” a járdát annyira jellegzetes, akár a kukáskocsié, amint éppen kukát ürít kora reggel. Az ember meghallja és azonnal tudja, mi a dörgés, az utakról és a járdákról egyaránt lehúzták a fehér „takarót”, csak a zebrákon való átkelés maradt nehézkes. Hogy mi van a belvárosban, azt nem tudom, nem járok arrafelé. Csak itt a lakótelepünken, illetve a szabályokat betartva sétálunk „három év alatti gyerekekkel, egy kilométernél a lakhelyemtől nem messzebb”.
Vagyis ez a jegyzet nem objektív, de ha nálunk a „západon”, illetve a Nagyabonyi úton „elfeledkeztek” róla, nincsenek kétségeim, másutt sem lett eltakarítva rendesen. Aztán meg odafagyott…
Régebben az ilyet kézi erővel oldották meg, nyilván most a vírushelyzetre hivatkozva nem lehetett. Én a lépcsőházunk elől szoktam elhányni a havat, amikor még a Rózsaligeten laktam, egyszer rámszóltak:
Most kell itt zörögni, mi még aludni szeretnénk!?
– reggel fél nyolc volt, akkor érkeztem haza az éjjelesből, gondoltam melós ruhában, talpig harci díszben, duzzadó akarattal segítek embertársaimon, de tévedtem…
Voltak itt havazások az elmúlt évtizedekben, és teljesen normális volt, hogy hóeltakarító brigádra jelentkeztek a városban önkéntesen az emberek, némi apró fejében. Akadt például egy tanárember, aki minden esetben lapátot ragadott. Manapság másra kellenek az önkéntesek, megbecsülendő dolog, de engem speciel zavar, hogy babakocsival képtelenség átkelni jópár zebrán. Még gyalog is nehéz. Létezik rá jogszabály, kinek hol, mi a kötelessége, olvastam arról is, vannak bizonyos „lokalitások”, melyek nem tartoznak a város hatáskörébe. Most már értem, miért lehetett régebben csak úgy lezárva az az út a „Garden town”-ban.
Értem, de mégsem értem, egy út a városon belül, ami nem a városé. Olyasmi dolog lehet, mint egyes országok nagykövetségei, ahol nem érvényesül annak az országnak a jogrendje, ahol a nagykövetség található.
Good morning kapitalizmus! Bizony sok helyütt egyszerűen hanyagságból vagy lustaságból maradt el a hóeltakarítás. Hofi Gézának van egy híres mondása erről, amit mindenki ismer, ezért feleslegesnek tartom leírni. Hatalmas családi házak, melyek előtt megmaradt a hó, ami most már jég, és gondolom sózni sem lehet az ivóvízkészletek miatt, parazsat meg csak kevés helyen „tartanak”, hogy azzal legyen felszórva.
Szerintem covidos lett az inas, aki ezeket a dolgokat csinálta eddig. Nyáron füvet nyír, kitakarítja a medencét, néha a ház „úrnőjét” is, ha unatkozik. Jöhetne már az enyhülés, mert még a covid-tesztelés helyszínére is félig korcsolyán, félig csónakon lehetett bejutni.
Emlékeznek, pár éve húsvétkor tréfált meg minket az időjárás, és a nyuszi a hó alatt vitte a tojásokat, csak a füle látszott ki szegény állatnak.
Na de viccet félretéve, mivel ez egyáltalán nem vicces, vajon hol történhetett mulasztás, vagy ez is szimplán a covid-helyzet számlájához írandó, és az ilyet ezekután meg kell majd szoknunk? Önöknél mi a helyzet, szívesen csúszkálnak a járda tükörsima jegén, vagy jókedvűen verekszik át magukat a gyalogátkelők előtti akadályokon? Arra gondoltam, még szerencse, hogy nem 1987 januárjában járunk, amikor reggelre több mint fél méter hó hullott. Remélem Holle anyót tájékoztatták, hogy kíméljen minket, elég a bajunk anélkül is! Ismét itt egy negatív hangvételű jegyzet valaki számlájára, manapság a negatív amúgy jó dolog. Hagyom is a fenébe, majd elolvad magától a jég (is)…
ELŐZŐ RÉSZEK:
Listával a kézben Szerdahelyen…