Kedd reggel a legtöbben általában fellélegzünk a hétfői stresszes hétkezdés után. Örülünk neki, hogy végre vége a hétfőnek, így megkönnyebbülve kezdhetünk bele újra a hétköznapokba, és ha sereghajtóként is, de mi is felzárkózhatunk a hétfői aktív stréber punkok mögé.
Nem mindig tudunk akkora lendületet venni, hogy mindjárt az első napon azonnal bekebelezzük a teendőinket, nem igaz? Sőt, sokan és sokszor inkább elsunnyogjuk a hétfőt és inkább nem csinálunk semmit, vagy csak a lehető legkevesebbet, amit nagyon muszáj, hogy erőt gyűjtsünk másnapra, aztán a következőre, aztán a következőre és a követ… Khm, hát igen. Sokszor így megy ez.
De a kedd, az egy remek lehetőség, egy kiérdemelt második lehetőség, egy kiskapu a hétfőhöz, még egy plusz esély, hogy a hét eleji fontos teendőinket elvégezhessük, hogy felvegyük a lendületet, hogy újra besoroljunk a megszokott napirendbe.
A kedd általában csendesen indul. De ez a csend nem a béke reményteljes csendje, hanem inkább amolyan vihar előtti csend. Nem tudjuk még előre, hogy mit hoz a hét, az inkább szerdán kezd el végérvényesen kirajzolódni. A kedd inkább olyan, mint egy öblös visszhang, a hétfő utózöngéje, amiben nincs sem több, sem kevesebb a hétkezdeti történéseknél. Ha ezen a napon mégis várna is ránk valami konkrét, valami kézzelfogható, az is biztosan az elmúlt hetek hozománya, egy lefoglalt időpont, vagy egy előre egyeztetett megbeszélés.
Azt biztosan elmondhatjuk, hogy a legtöbben szeretik a keddet. Talán azért, mert kicsit csendesebb és szerényebb, nem tolakodik, csak szépen megbújik a hétfő és a szerda közt – utolsó mentsvárat nyújtva a hétfői lazsálóknak.