Kifejezetten örültem, amikor elhatároztuk, hogy az ellentétekről fogunk ezúttal írni. Úgy gondolom ugyanis, hogy ez hálás téma, és nagyon sok olyan helyzet, gondolat, érzés kap helyet mindennapjainkban, mely ezek ütköztetésével, kibékítésével írható le leginkább. Az élet elválaszthatatlan a haláltól, csakúgy, mint a boldogság a keserűségtől, és az ellenpólusok gyakran egymás tükrében válnak csak igazán láthatóvá, érthetővé, érzékelhetővé. Valahogy ezt a tapasztalatot szerettem volna átadni ebben a versben, mely egyúttal arról is szól, hogy milyen szülővé, anyává válni, legalábbis az én számomra.
Sipos Janka: Mag
Mint az a szívós, láthatatlan,
embertelen és mélyen emberi
kötelék, mely, akár a paplan,
tested fojtogatja és öleli –
Egyszerre lehet eredet és végpont,
béklyó és felszabadító erő,
hidegrázással támadó melegfront,
ház, melyen se ablak, se tető.
Felelősség, de számon mégsem kér.
Nem birtokolhatod, mégis tied.
Aprócska csak: a tenyeredben elfér,
de mindenestül belakja szived.
Mint fából a fagyöngy, belőled él
szétválaszthatatlan, mégis külön.
Hajléktalanságának vagy fedél,
s neked is otthont ad ez az öröm.
