Fotó: Pixabay.com
Tegnap a szekrénytologatás közben azon gondolkodtam, hogy valójában milyen kevés kellene ahhoz, hogy megbillenjek a nagy súllyal a kezemben és jól összetörjem magam. Aztán pedig az jutott az eszembe, hogy biztosan nem fogok, hiszen ha nem húzom, nem tolom, hanem óvatosan lépkedek vele, akkor ugyan lassan, de biztosan a helyére tudom tenni. Nehéz volt, ósdi és még a lábai is sértették a patinás hajópadlót, elveszítettem a türelmem, húztam, vontam végül. Persze nem lett jobb, nem lettem ügyesebb, vagy gyorsabb és még a szép padlót is felkarcoltam.
Épp mielőtt elszakadt volna a cérnám, végiggondoltam a szekrényt. Pontosan így. A felépítését, a zsanérjait, az összeszerelési metodikáját, próbáltam kikalkulálni a súlyát, a méretét, hogy könnyebben megszelidíthessem. Ment is. Kicsiket lépkedtünk előre, egyik sarok, másik sarok. Engedelmeskedett, engedelmeskedtünk egymásnak.
Mondják, hogy jól főzök. Talán így is van. De itt sem ez a lényeg. Végül tegnap estére szépen berendeztük a szobákat, szép lett minden. De itt sem ez volt a lényeg. Az alapanyag természetének ismerete a lényeg. Levesnél a belevalóké, a bútoroknál pedig – nekem legalábbis – az, hogy tömör fából legyen. Egy finom ételbe nem feltétlenül kell sok minden, a fontos, hogy a hozzávalókat ismerjük. Tudjuk, hogy hogy viselkedik a hagyma, ha nyersen használjuk, ha kockára, vagy vékony szeletekre vágjuk, ha pirítjuk, ha ecetes, cukros vízben áztatjuk, vagy csak lesózzuk. Más és más íze lesz mindegyiktől. Így működik ez minden mással is. Valaminek a létrehozásához elengedhetetlen a alkotóelemek alapos ismerete. Különben csak lutri a végeredmény. Bár ettől még sikerülhet. Volt példa erre is arra is a konyhámban.
Abban viszont biztos vagyok, ha képes vagyok „kommunikálni” azzal, amihez nyúlok, amit épp egésszé formálok, jobban megértem a természetét. Elképzelem a belső szerkezetét, elemeinek struktúráját, súlyát, nedvességtartalmát, próbálom feltérképezni a legvégső ősegyenletet, ami őt alkotja, majd a saját nyelvén szólni hozzá. Ez köztünk, emberek közt is nagy hasznunkra válna.
Mielőtt durva módon bánnánk egymással, távolról közelítve hozzá megpróbálhatnánk megérteni a természetét, motivációit, megismerni az értékrendjét, észrevenni a véleménynyilvánítási készségét. Ezt talán rövidebben úgy mondhatnánk, hogy figyeljünk már kicsit jobban oda a másikra. Valóban! Figyeljünk végre jobban oda a másikra!