FOTÓK: SZABÓ PÉTER PÁL
Szeretett Csallóközünk évtizedekkel ezelőtt az állattenyésztéséről és a növénytermesztéséről volt híres: faluhelyen mindenkinek volt háztájiban sertés, baromfi – az emberek önellátóak voltak. Mára ez már teljesen megváltozott – nagyon kevés helyen találunk haszonállatot. Ami viszont reneszánszát éli, az a kisállatok tartása. A házikedvencek életéről mindenkinek van egy sztorija, akár saját kútfőből, a családból vagy a szomszédságból. De akik igazán ismerik jelenlegi világunknak az állatokhoz fűződő viszonyát, azok az állatorvosok. Mai beszélgetőtársam az immár húszéves nagymadi állatklinika vezetője, Nagy Szabolcs doktor úr, aki Kornél öccsével közösen talán a Csallóköz legnagyobb ilyen jellegű rendelőjét működteti.
Szervusz doktor úr, nagyon köszönöm, hogy elfogadtad a meghívást!
Szia! Köszönöm a meghívást.
Nagyon érdekes a történetetek, mert aki átutazik Nagymad községen, az láthat egy kiterjedt állatorvosi rendelői hálózatot, ahol éppen egy oroszlán jön ki a garázskapun – legalább is így néz ki kívülről. A történet édesapátokkal kezdődik: az orvosi hivatás nálatok generációról generációra száll. Hogyan emlékszel vissza a kezdetekre? Mi, nyékvárkonyiak „madi dokinak” hívtuk az édesapádat, mert Nyékvárkonyba is ő járt át az állatokat gyógyítani.
Az öcsémmel mindketten állatorvosok vagyunk és édesapám is állatorvosként dolgozott, míg az egészsége engedte. Húsz éve dolgozom a madi állatorvosi rendelőben, azt megelőzően néhány évet külföldi, pontosabban magyarországi klinikákon töltöttem. Sőt, a kezdetekkor párhuzamosan dolgoztam, tehát itthon praktizáltam, és jártam ki külföldre is. Miután Kornél öcsém elvégezte a főiskolát, vegyes praxist csináltunk. Voltak termelőszövetkezetek, ahova kijártunk, sőt az öcsém a mai napig csinál nagyállatos dolgokat, én pedig már csak a kisállatokkal foglalkozom.
Honnan kezdődik a nagyállat és hol fejeződik be a kicsi?
A kedvtelésből tartott állatok általában a kisállatok közé tartoznak: a kutya, a macska, a hörcsög, a nyúl, a gyík és a kígyó tartozik többek között ide. Azt szoktam mondani, hogy bármi jöhet, ami befér a rendelő ajtaján.
Mi volt a legnagyobb állat, amit hoztak?
Volt egyszer egy ló, de azt az udvaron vizsgáltuk meg, mert nem fért be a rendelőbe. Vannak óriási méretű, száz kiló feletti kutyusok.
Az általad említett szövetkezetek többsége bezárt vagy magánkézbe került. Jól látom, hogy visszaszorulóban van az állattenyésztés?
Igen, nagyon visszaesett. Annak idején, mikor elvégeztem a főiskolát, a falukban – például Nyékvárkonyban – több száz anyadisznó volt, amik háztájiban voltak az embereknél. Mai viszonylatban ez faluszinten mindössze pár darabra szorult vissza. A mi körzetünk Nyékvárkony, Mad, Kis- és Nagyudvarnok. Nagyállati szinten Kornél látja el a feladatokat, a kisállatoknál már tágabb a vonzásterünk, nem csak ezekből a falvakból jönnek hozzánk.
Videóinterjú
Menyhárt Dodi vendége Nagy Szabolcs | Magunk között
Édesapád állatorvos és gondolom, befolyással volt arra, hogy Te és az öcséd is ezt a szakmát választottátok. Volt ilyesfajta elvárás a család részéről felétek?
Ez így sosem lett kimondva, de az állatok szeretete már gyerekkorunk óta bennünk volt. Ebben nőttünk fel, otthon is mindig nagyon sok állat volt, így logikus választásként adta magát az állatorvosi pálya.
Azt olvastam rólatok, hogy nemcsak gyógyítotok, hanem kutyatenyésztéssel is foglalkoztok.
Kiállítási kutyákat tenyésztünk, mopszot és francia bulldogot. Ezek nem azok a fajta kutyusok, akiket ki lehet tenni az udvarra és csak úgy elvannak, inkább konkrétan túlnemesítetteknek mondanám őket.
Az életképtelenség felé nemesített kutyák?
Sajnos valamilyen szinten ezt is lehet rájuk mondani. A bulldog nem arról híres, hogy be tudná tölteni a nagybetűs kutya szerepét.
Megváltozott az állatállomány és az embereknek az állatokhoz való viszonya is. Gyerekkoromban az állat haszonállatként volt jelen, volt kutyánk és macskánk is, de nagyon ritka volt, hogy a kutya bent legyen. Most pedig az a ritka, ha kint van…
Megváltozott a világ, megváltoztak a törvények. Azelőtt, ha a szomszédban születtek kiskutyák, valaki hazavitt egyet. Ha beteg volt, akkor azt mondták, majd meggyógyul. Ha elpusztult, lett helyette másik. Évről évre változtak a dolgok és szerintem még fognak is.
Régebben a keverékkutya volt a gyakori, a fajtiszta ritkaságszámba ment. Jelenleg ez a trend is megfordult, az a ritka, ha valakinek nem nemesített és nem törzskönyvezett kutyája van. Azt is tapasztalom az emberek és az állatok viszonyában, hogy egy házikedvenc gyakran nagyobb becsben van tartva, mint egy rokon.
Valóban, sajnos ilyen is előfordul. Az emberek közötti kapcsolatok mindenképpen megváltoztak és ezért talán jobban nyitottak az állatok felé.
Ha bejön hozzád valaki és hozza az állatot, a gazdiról is sok mindent le tudsz olvasni. Azt is olvastam, hogy gyakorta nemcsak az állatot, hanem az embert is orvosoljátok…
Ez egy összetett dolog. Sok mindent mondanak a gazdik, de ha behoznak egy kutyát, látom, mennyire gondozott, tudom, igazat mond-e.
Ha látod, hogy egy elhagyatott kutyusról van szó, akkor ti ezt megszóljátok?
Nem igazán, sokan nem vennék jó néven. Viszont megpróbáljuk a lehető legtöbbet kihozni az adott helyzetből.
Nektek ez a munka egyfajta missziót is jelent, mivel éveken keresztül éjszakai műszakot is vállaltál.
Igen, tizenöt évig hét napból héten dolgoztunk, méghozzá éjjel-nappal, de utána eljött egy pont, amelynél azt mondtuk, hogy ezt már nem lehet tovább csinálni. Éjjelente két-három alkalommal is felkeltem, majd reggeltől kezdődött a munka. Fizikailag még bírtam volna, de előjöttek olyan egészségügyi problémák, amelyek megálljt parancsoltak.
Jelenleg hat napot dolgozunk és aki normális időben, este tíz óráig jelentkezik, azt elfogadjuk, de azt követően kikapcsoljuk a telefont.
Az este tíz óra még normális idő a számotokra? Ez elég ritka…
Az még igen.
Hogy néz ki egy napod?
Mivel vannak saját kutyáim, az ébredés és a kávé után megyek kutyázni. Ha vannak kiskutyák, akkor azokat is megnézegetem, ellátom. Tizenöten-húszan vannak. Ezt követően tíz órától jön a rendelés egyig. Viszont vannak, akik hamarabb akarnak jönni vagy éppen nem érkeznek egyig, tehát nagyon ritka, hogy egy órakor befejezzük a rendelést. Van egy kis szünet és négytől hétig van a normál nyitva tartás. Ekkor vannak a tervezett műtétek és a rendelések. Az egyikünk operál, a másikunk pedig rendel.
Volt olyan dolog, amire azt mondtátok, hogy ezt nem vállaljátok be?
Természetesen vannak olyan műtétek, amelyekkel nem foglalkozunk, mint például a térd- vagy hátgerincműtétek. Ilyenkor egy másik kollégához irányítom a pácienst. Azt szoktam mondani, hogy csak azért nem műtök, hogy műtsek. Ha már operálok, akkor azt szeretném mondani a tűfogó letétele után, hogy mindent megtettem. Nem kísérletezek.
Maximalista embernek tartod magad?
Olyan szempontból igen, hogy minden egyes állatért igyekszem a lehető legtöbbet tenni.
Milyen az öcséddel való együttműködés?
Sokszor jó, hogy ketten vizsgáljuk meg az állatot, mert volt olyan, hogy a másikunk jött rá a megoldásra. Az állat nem tudja közölni, mije fáj, így sokszor végül teljesen más a diagnózis, mint a külső jel.
Melyik az az állatfajta, amely a leggyakrabban megfordul a rendelőtökben?
Kutyák és macskák. Érdekes dolog, hogy húsz éve, amikor elkezdtünk dolgozni, a páciensek kilencvenöt százaléka kutya volt. Naponta mindössze egy-két macska jött.
Jelenleg ötven-ötven százalék a kutya-macska arány, ráadásul nyugaton az a tendencia, hogy már kilencven százalék a macska és csak tíz a kutya.
Ennek mi az oka, a könnyebb tartás?
Igen. Kényelmesebb és a macska igénytelenebb, nem kell sétáltatni, otthon lehet úgy hagyni egy napra, hogy ne szedje szét a lakást.
Legutóbb egy agáma gyógyításakor kértem a segítségeteket. Mennyre jöttek divatba a korábban extravagánsnak gondolt kígyók, hüllők, gyíkok?
Ez semmiképpen sem egy tömegkategória, de vannak. A környéken kevés állatorvos foglalkozik ezzel, így ez a misszió is ránk maradt. Elkezdtük és azóta is csináljuk, de ha olyan dologra bukkanunk, amivel nem tudunk mit kezdeni, akkor specialistákat ajánlunk. Az évek során odáig jutott az állatorvosi szakma, hogy specializációk vannak, nem pedig polihisztorként dolgozunk.
Pedig az ember azt gondolná, hogy nektek mindenhez is érteni kell…
Mindegyikünk igyekszik bizonyos irányokba képezni magát, de valójában mindennel foglalkoznunk kellene.
Kassán ösztöndíjasként végeztél, ami egy komoly és kiemelt történet volt abban az időben, a testvéred pedig Budapesten tanult. A gyakorlat mellett folyamatosan tanultok is: ez egy életfogytig tartó folyamat?
Igen. Főleg Magyarországra szoktunk járni képzésekre, de Szlovákiában is elindult ez a történet és nagyon jó képzések vannak.
Úgy gondolom, neked ez már a hivatásod, nem csak a szakmád. Mi a legnehezebb ebben?
Amikor az ember elér egy bizonyos kort és családot alapít, meg kell tudni húzni egy vonalat.
Igazából én a nap huszonnégy órájában dolgozhatnék, de azt gondolom, amit az ember ebben az időszakban elmulaszt a családjával, azt már nem tudja később bepótolni.
Nem lehet megengedni, hogy az ember egész nap ne lássa a családját. Jelenleg is vannak olyan napok, amikor már alszanak a gyerekek, mikorra befejezem a munkát és a feleségemmel is csak jó éjt kívánunk egymásnak és mi is aludni térünk. Amikor másnap felkelek, akkor meg már nincs otthon senki. Sajnos vannak ilyen napok is. Ezt hozta az élet.
Gerald Durrellnek van egy Családom és egyéb állatfajták című könyve. Nálad viszont fordítva kellene történnie a dolgoknak, félretenni az állatfajtákat és a családra is összpontosítani…
Igen, mindenképpen ez lenne az ideális.
Húsz éve elindultatok egy úton. Vannak fiatal követőitek, akik nálatok szeretnék kibontani ezt a tapasztalatcsomagot?
A húsz év alatt nagyon sok rendelő nyílt a környéken. Nem mondanám, hogy lennének követőink, mindenki a maga módján próbál érvényesülni.
Ez egy kőkemény piac vagy mindenki megél belőle a Csallóközben?
Azt gondolom, aki szívvel csinálja, az megél. Aki pedig gazdag akar lenni, az nem állatorvosnak megy.
Ez egy remek végszó, mert ti szívvel-lélekkel végzitek a munkátok. Nagyon örülök, hogy a családodra és a gyógyításra szánt időd mellett nekünk is beszéltél ezekről a dolgokról. Köszönöm, hogy elfogadtad a meghívást és azt kívánom, hogy töretlen lendülettel folytassátok a húsz éve megkezdett munkát. A családnak, Kornél öcsédnek és az édesapádnak is további jó munkakedvet kívánok.
Köszönöm szépen!