FOTÓK, DRÓNVIDEÓ: SZABÓ PÉTER PÁL
A dunaszerdahelyi Neratovicei lakótelep talán az első olyan városnegyed, amelynek létrejöttét az elejétől a végéig figyelemmel kísérhettem. Sőt, emlékszem azokra az időkre is, amikor a lakótelep helyén, tehát Komárom felé vezető főút jobb oldalán még végig családi házak és boltok álltak. Közülük is a cipőüzlet, ami kedves lett számomra, hiszen édesanyámtól minden egyes vásárlás alkalmával kikönyörögtem azt a pár filléres színes, latex borítású szivacslabdát, melyet javarészt csak az ilyen „Batyákban” árultak. Nem volt valami hosszú élettartamú játékszer, de mégis, mi kellhetett abban az időben egy magamfajta óvodáskorú gyermeknek?
1982 környékén elkezdődött az említett házsor bontása, a régi víztoronytól egészen a Pódafai úti letérőig, illetve a régi víztoronytól a mai Bősi út irányába is. Egy komplett városrész, az ún. Fürdőgyolcs tűnt el a föld színéről, hogy részben átadja a helyét az oda tervezett, kb. 350 lakásegységgel bíró lakótelepnek. Továbbá annak a négysávos útnak, ami a Vajanský utcai bevásárlóközpont mellett halad el. A lakótelep, mely akkor még a „Közép” fantázianevet kapta, lényegében az egykori legendás Grundom szomszédságában kezdődik és – ahogy az imént említettem – a Pódafai úti körforgalomig, keskeny sávban húzódik. Mindösszesen öt darab hétszintes Qutinor-féle blokkról van szó a Fő utca és a kertvárosi jellegű Zöldfasor között. A Zöldfasor sem csak a Zöldfa utca, de talán nincs ember a földkerekségen, aki másképp hívná ezt a már nem is oly’ fiatal városnegyedet.
A bontás gyorsan végbement, mert hisz’ rombolni mindenkor sokkal egyszerűbb művelet, mint építeni.
Ami felettébb érdekes, hogy a város keleti részére vonatkozó, hetvenes évekbeli területrendezési tervek a Neratovicei lakóteleppel még nem számoltak. Ez a tervdokumentáció tartalmazta egyébként a Városháza teret, a mai adóhivatal és a református templom közti térség rendezését, valamint a Keleti lakótelep egészét a Malom utcáig. A Neratovicei tér helyén viszont továbbra is többek között a Drutechna autójavító szövetkezet műhelyei szerepeltek… 1985-ben végül a Közép lakótelep néven létrehozandó negyed nagy ünnepség keretében a Neratovicei tér nevet kapta. A Prágától alig harmincöt kilométerre fekvő Neratovice városka hírnevét a második világháború utáni években az Elba partján levő vegyipari üzem, a Spolana alapozta meg.
Az ötvenes években csupán kétezer lakosú község addigra már tizennyolcezer lélekszámú, korszerű várossá fejlődött. Neratovice Dunaszerdahely testvérvárosa volt.
A két település sportegyesületének tagjai anno együtt szerepeltek az országos Spartakiád főpróbáin. A neratoviceiek a szerdahelyiek jóvoltából alkalomadtán a csallóközi ízekkel is megismerkedhettek. A knédli-hús-káposzta mestereinek pedig ugyancsak ízlett a magyar kolbász. Bár ezt a testvérvárosi barátságot napjainkban már nem ápolják, a lakótelep megtartotta a közép-csehországi városka nevét. Valamint azt az 1985-ben felavatott márványtáblát, ami ma is ott díszeleg az egyik blokk oldalfalán. Almási Róbert szobrászművész tervei alapján készítette Kommunális üzem kőfaragóműhelye. Az avatás dátuma nagyjából azt is elárulja, mikor költözhettek az első lakók a lakótelepre, bár voltak olyan blokkok, melyek csak a következő évben készültek el teljesen.
A Neratovicei lakótelep egyetlen kiegészítő objektuma az 1986-ban átadott, eredetileg 60 férőhelyes óvoda és 35 férőhelyes bölcsőde volt. Napjainkban szakközépiskolaként működik.
Történt ugyanis, hogy a kétezres évek első felében a városatyák a költséghatékonyság jegyében megszüntettek két óvodát a városban – hivatalosan összevonásról volt szó. Az egyik a sikabonyi kisdedóvó, a másik pedig éppen ez a Neratovicei téren lévő intézmény volt. A történethez hozzátartozik, hogy az épületkomplexum nem állt sokáig üresen. A Dunaszerdahelyi Magyar Tannyelvű Magán Szakközépiskola vette azt csakhamar birtokba, s építette ki ott azóta legendás hotelakadémiáját, melyet a város lakossága, de főként a diákok egyszerűen csak „Nerat”-nak kezdtek el hívni. Az egykori óvodát kibővítették, udvarán cukrászda épült, valamint sportolásra alkalmas teret is biztosítottak. Múltbéli óvodai jellegére utalt sokáig az a csiga-szobor, amit az óvoda anno magának dédelgetett. Talán még mindig megvan? – rég jártam arrafelé. Hadd lám Peti drónfelvételét…
A lakótelep a játszóteret is részben az óvodától örökölte, illetve az egyik üzletlánc szintén építtetett hintákat, csúszdát, libikókát – a város lakosainak szavazati buzgóságából.
Érdemes kitérnem arra a jelenségre, ahogy a Neratovicei tér kiépült. Mint afféle közelben játszadozó gyermeksereg figyeltük a toronydaruk „táncát”, és a gyakran füstölgő, félig kész panelblokkokat. Meglehet, nem pontosak az információim, de anno azt beszélték, hogy a panelelemek illesztéseit öntötték be szurokkal, szigetelés gyanánt. Ez okozta azt a jellegzetes, olykor koromfekete füstöt. Napjainkban, a környezetvédelmi harcosok szemében bizonyára nem lenne szívesen látott ez a fajta technológia!?
A lakótelep építésének idején készült el a város legnagyobb, s abban az időben egyben legmodernebb közúti szemaforos csomópontja is.
Amikor a Bős és Galánta felé vezető utakat megépítették, keresztezve a Fő utcát, egy jelzőlámpákkal ellátott, kétszer két sávos útkereszteződés épült meg. Gyakoriak voltak a balesetek, mivel nagyon frekventált helynek számított, ami a szélrózsa keleti-nyugati, illetve északi-déli irányának találkozópontja lett. Jelentős kamionforgalommal is, hiszen a várost elkerülő körgyűrű még csak tervek szintjén létezett. Azóta az útkereszteződés helyén körforgalom épült, amit nemrég ismét átépítettek. A várost elkerülő körgyűrű kilométereit ugyan réges-rég róják a gépjárművek, de a körforgalmi csomópont még mindig az idegek harca. Néha az az érzésem, hogy sosem dolgoznak az emberek, mivel hétközben csak lépésben járható.
Az egykor egyhangúan szürke, hétemeletes Neratovicei blokkokat a hőszigetelési hajsza új köntösbe bújtatta az idők során.
A három lépcsőházas társasházak jellemzője, hogy hosszanti homlokzatuk mindkét oldaláról bejárati ajtókkal rendelkeznek. A lakótelepre, több helyütt sorgarázsok kerültek, majd a negyed átadását követő években a Dunaszerdahelyi Földműves Szövetkezet jóvoltából élelmiszerüzlet is létesült a városközponthoz közelebb eső sarkán. Ez a sarok volt a legközelebb a Grundhoz, és évekig parlagon hevert. A helyenként nálamnál is magasabb gazban járatokat alakítottunk ki, az építkezésből ottfelejtett betonelemek pedig nagyszerű ülőalkalmatosságnak bizonyultak. Gyakorlatilag a földi paradicsom volt nekünk, paneltöltelékeknek, ahol a „háború” minden csínyját-bínját művelhettük.
Az sem volt ritka eset, hogy átcipeltük a gombfocipályát és senkitől sem zavartatva pöckölgettük nagyanyáink kabátgombjait. Akkoriban még egyikünk sem volt allergiás a parlagfűre…
Aztán felépült az az ormótlan kocka alakú objektum, ahol az említett élelmiszerüzleten kívül az EFSz irodái is helyet kaptak. Majd a rendszerváltás után autószalonná lett, az emeleten kínai „sustyáki” üzlettel. Napjainkban pedig már burgerező… A lakótelep keleti felében élelmiszerüzletté alakítottak át egy a bontástól „megmenekült” családi házat, melyet később talponállóval bővített a tulaj. A boltban kapható többek között az legendás kenyér is, amiről Gábor, a kincstári humorú cimborám ódákat szokott zengeni…