Fotók: Trencsík Pál
Trencsík Pál, a Jóvilágvan zenekar egykori kulcsfigurája, jelentős szerepet töltött be a szlovákiai pop-rock együttes életében, amely 2007-ben jött létre Párkány városában. Azonban 2018-ban útjaik elváltak: Pál elhagyta a zenekart, ezzel új fejezetet nyitva mind saját, mind a Jóvilágvan történetében… Ma pedig zenei preferenciáinak tükrében kínál betekintést személyiségének egy eddig kevésbé ismert dimenziójába….
Impresszionista vagyok, vagy hát szeretem megmutatni benyomás szintjén a dolgokat, érzéseket. Nem szeretem kidolgozni a koncepciót és irányítani a befogadót, azt szeretném, ha teret kapna a saját élménye a műsorban. Ehhez a dologhoz a zenét választottam eszközül.
Mi a zenés ősemléked?
Jó kérdés. Tisztán emlékszem Gainsbourgra és még a Desireless – Voyage Voyage-ra a rádióban. Most kikerestem és a Je t’aime Jane Birkinnel 1967-es, viszont a Voyage az 1987, én 84-ben születtem, így valid, hogy három-négy évesen is – ha ez gyakran ment – márpedig igen, én felfigyeltem rá. Mindkét daltól szorongtam, vagy ez nem pontos megfogalmazás, de valami hasonló. Gainsbourgnál gondolom fura volt, hogy sóhajtoznak, vagy inkább láthattam a felnőtteket, hogy nem tudnak mit kezdeni vele, a Voyage pedig olyan melankolikus atmoszféra, aminek akkor még a fogalmát sem érthettem meg, ahogy a nosztalgiáét, az utazás meg max. a sarki zöldségest merítette ki. Gainsbourg, Voyage ma mindkettőt imádom, Gainsbourgt sokszor hallgatok.
Van egy élményem továbbá Phil Collinsról, (Another Day in Paradise) meleg kelvintartományban, aranyszínben süt be a nap a szobába, sütés-főzés tompa zaja kíséri, délután, lágy szellő, tavasz van vagy nyár, fehér függöny és a cowboy-indián figuráimnak a szúrós larisa pokrócból hegyet akarok formázni. Ez egy nagyon komfortos idillikus emlék.
Apám otthon gregorián énekeket hallgatott, sok komolyzenét meg sramlit. A mai napig én is hallgatok gregoriánt elalváshoz. Vagy bagolyhuhogást, vagy a ‘Monks of the Abbey of Notre Dame-ot.
Ki vagy mi adta azt az inspirációt, ami által nem csak zeneszerető hallgatóvá, hanem aktív zenélővé is váltál?
Nem tudom, csak úgy kialakult. Harmadikos általánosban bementem a zenesuliba azokkal a haverjaimmal, akik jártak zenére, zeneelmélet órán megengedte a tanár, hogy ott maradjak. Aztán anyum beíratott, teljesen mindegy volt, milyen hangszerre, hegedű lett. Anno jobban szerettem a többszólamú darabokat. Érdekelt, hogyan épülnek fel, a darabokat átalakítottam, ahogy nekem tetszett. A performansz része nem érdekelt, kevés darabot dolgoztam ki, szerettem viszont a gyakorló etűdöket.
Mennyi idő jut a napjaidból manapság arra, hogy belemerülj a zenehallgatás világába, és miket hallgatsz főleg?
Ha monoton munkát végzek, akkor technót meg metált váltogatok órákig. Ha tényleg odafigyelek, akkor az általában azért van, mert felfedeztem valamilyen új hangulatot, amit nem ismerek és elemzem, miből áll, ez elég ritka – általában instrumentális vagy zajzene. Máshogy nem hallgatok zenét, csak élőben. Ez így mondhatni sok, de nem is annyira.
Térjünk a mixhez, amiben az általad szelektált tíz kedvenced szólal meg. Mi alapján válogattál?
Ezek a legfrissebb inspirációm a zene terén.