Bemutatkoznék, DAC-szurkoló vagyok – Nagy Laci (kis Pék)
FOTÓK: SZABÓ PÉTER PÁL
Ha alcímet kéne adnom ennek a riportnak, bizonyosan valami ilyesmi lenne: „Egy srác a szomszéd Grundról”. Annak idején teljesen normális volt, hogy a fiúk, amint megtanultak járni, már rúgták is a bőrt Dunaszerdahely valamelyik parkjában vagy lakótelepén. A Városháza térről több korombeli srácot ismerek, egyikük Nagy Laci, akivel nemrég a DAC-ról beszélgettünk, és persze nem lehetett kihagyni a Grund történetét sem. Még nekem is újdonság volt, hogy a gimi udvarának, ahová a fiúk focizni jártak, neve is volt. A riportból ez is kiderül majd, de főleg egy hamisítatlan és egyedi DAC-os sztorit követhet végig a tisztelt olvasó.
Szia Laci, kezdjük az elején, mi jut eszedbe először a DAC-ról?
Blokkos gyerek vagyok – vagyis már csak voltam -, és a vasárnapok arról szóltak, hogy időben elkészült az ebéd, aztán 11 óra felé irány a stadion. Már nem emlékszem pontosan, talán a 85/86-os idényben vitt ki apum először magával. 86-ban játszottunk egy nagy meccset a prágai Spartával, 1:3 volt az állás, mikor nyugodjék Medgyes Józsi pályára lépett, majd öt perc alatt kiegyenlített.
1987-ben már minden meccsen ott voltam, édesapám szoktatott rá a DAC-ra, így indult az egész. Kezdetben a főtribün szélén ültünk, majd átmentünk a keleti lelátóra, vagy B tribünre, kinek hogy tetszik.
Akkor még csak az alsó fele volt kész, később építették csak hozzá a felső, ülő részt. Apu rendező volt a stadionban, én labdaszedő. Együtt volt a Radničnés party, a Cseh-testvérek, Horváth Pista, meg én. Két nővérem van, fiú létemre hova járhattam volna, csakis DAC-meccsre! Egy csallóközi gyereknek ez alap!
Megéltünk együtt jót is, rosszat is. A kilencvenes évek elején három fordulóval a vége előtt vezettük a Csehszlovák Ligát, végül csak a negyedikek lettünk. A Spartával ismét játszottunk egy 3:3-at, de itt mi vezettünk, aztán nem jött össze a dolog. A Spartát sosem tudtuk legyőzni, egyedül a kupatöntőben.
A műsorfüzeteket elraktam, szép kis sálgyűjteményem is van otthon, DAC-mezek, egész szekrényre való. Volt, amit elajándékoztam, volt, amit meg is vettek volna, de nem eladó. Két olyan ereklyém van, amitől sosem válnék meg, régebbi DAC-sálak. Magyarországon egy vagyont is kínáltak érte, de „amíg a halál el nem választ”, aztán megörökli a DAC-múzeum egyszer…
Én magam is fociztam Kisudvarnokban, ezeket az éveket sem szabad elfelejteni. De ha ugyanakkor játszott a DAC, mikor mi, szégyen nem szégyen, mi DAC-meccsre mentünk. Apósomat – aki egyben az edzőm is volt – meg az infarktus kerülgette, mert nem volt kapus. Ez úgy jött, hogy a szerdahelyi gimi udvarán volt a placc, ahova focizni jártunk a Radničnéről fiúk. Az volt a Grund, piros szalagnak hívtuk, mert pirosra volt festve a kerítés. Itt találtuk ki, hogy benevezünk a járási 3. osztályba. Kisudvarnokban találtunk pályát, a László Rózsika, majd a Nagy László (az apósom) volt az edzőnk.
Igen ám, csak nem volt öltözőnk, így Madban játszottuk a hazai meccseinket, míg nem lett oldva a probléma. Korábban egyikünk sem focizott versenyszinten, tíz gólokat kaptunk, majd összeszedtük magunkat és feljebb léptünk.
Közben maradt a DAC. A szlovák kupadöntő 95-ben Máriatölgyesen. Már ünnepeltük a győzelmet, mikor az Inter az utolsó percben fejesgóllal kiegyenlített. Jöttek a tizenegyesek és elvesztettük a meccset.
Kiestünk a ligából, akkor rukkoltam be Nyitrára katonának. Kaptam eleget magyar gyerekként ott, aztán visszakerültünk a ligába, de mire leszereltem volna, megint kiesett a DAC.
A második ligában olyan csapatok voltak, mint a Licsérd, a pozsonyi Rapid vagy a Bacsfa. Bizony „zakóztunk” néha ezektől is, de ez is hozzá tartozott. Uppasz, meg a Huli mesélhetne történeteket. Míg meg nem született a fiam, kinti meccsekre is jártam, aztán választanom kellett, család vagy a foci. Nem lehet, hogy az ember minden hétvégén elvan otthonról.
De volt az az on tour Zólyombrézón, azt sosem felejtem el, az volt a legnagyobb. Előző meccsen történt meg, odahaza kivezettették a szurkolókat. Egy busz ment, meg „millió” autó, ott volt a keménymag, a „Pitbull” Tomi is. Rendőr meglátott minket és elhajtott erősítésért.
Felmásztunk a tribünön a ketrecre, az volt a vendégszektor, a rendező meg ránk szólt, hogy le kéne mászni, mert csak előző nap heggesztették, nem fog elbírni minket.
Turčianske Teplicére is busszal mentünk ötvenen, a kocsmárosnő nem akart kiszolgálni minket, mert magyarul beszélünk. A tulaj oldotta a dolgot, nagyon feszült volt a helyzet. Sellyén ugyanez, lakókocsiból árultak, büfés mondta „po slovenský, nem tudom a magyart”. Aztán beijesztettük, mindjárt „megtanult”.
Ugye, jelenleg a MOL Aréna biztonságáért felelsz, többedmagaddal együtt. Nem akarok „hadititkokat” kérdezni, de milyen a meló?
Persze, mindenki tudja, hogy itt dolgozom, már vagy 5 éve, mikor elkezdték építeni az új stadiont. Elején még az Akadémián is voltam a régi Cukorgyár helyén. Volt egy másik munkám is, de mióta bejött a pandémia, már csak az Arénában vagyok, amott csak beugrós lettem. A külső és belső részeket figyeljük, a kamerarenszert, köt a titoktartás sok mindenben.
Szeretem a munkám, mert a hobbim is egyben. Akkor sétálok az Arénában, amikor akarok, a meccseket is látom valamilyen szinten, de más lett, mióta nincsenek nézők. Imádom a DAC-ot, apám után kaptam, én meg ugyanezt átadtam Dominik fiamnak.
A játékoskijáróban mindenki köszön nekem, testközelben vannak a játékosok. Jönnek néha emberek, meg lehet-e nézni belülről ezt-azt, ha kapok engedélyt rá, nincs akadálya. Most a pandémia alatt viszont szigorú szabályok vannak, nem jöhet be senki, meccsre is csak negatív teszttel, az újságírók például. A press bejárathoz vagyok beosztva mostanában. Negatív teszt, lázmérés, kézfertőtlenítés, jönnének be mások is, de a saját szüleimet sem engedhetem be. Mi lennénk a legboldogabbak, ha ez változna. Plázák nyitva lehetnek, a stadionok meg nem, ez kicsit igazságtalan!
Milyen volt az új Aréna, mikor nyitva lehetett és voltak nézők? Azért a lelátóról is nézed a meccset és szurkolsz is, igaz?
Világi Oszkárral új korszak kezdődött a DAC történetében, ezt mindenki tudja. Ha ő nem lenne, 3-4. ligát játszanánk. Közép-Európa legszebb stadionját építette fel Dunaszerdahelyen. Jöttek a meccsek, 2:0 a Trencsén ellen az első, Živkovič lőtte az első gólt. Sok a vadidegen körülötted, de nem nézed, ki kicsoda. Összefogta a magyarokat, az Anyaországiakat, a határon túliakat. Ez sem lehet jelen pillanatban.
Az első Európa-liga meccs a Tbiliszi ellen, a sok koreó, mikor beborítja az egész Arénát, máshol nincs ilyen. A Nélküled, ami tényleg a klub himnusza lett. Sokáig veretlenek voltunk itt, de minden véget ér egyszer.
Sokan azt gondolják, ingyen jöhetek be, de ugyanúgy bérletem van, ha „csak” szurkolóként jövök. Voltam a B szektorban, majd az óra alatt, most az AP-ben a fiammal együtt. Először sokat kellett győzködnöm, meg mi van, ha olyat is hall, amit nem kéne? Ugyanúgy hallhatja a tévében… Szóval már jön velem mindig, megfogta őt is a közeg. Most, hogy nem lehetnek nézők, igaz, kiváltságos helyzetben vagyok, de az nem ugyanaz! Sokan a hangulat miatt járnak, nekem a DAC az életem, a DAC-ról vagy jót vagy semmit! Ha kikapunk, három napig idegeskedem rajta. Nagyszombatban például, mikor bajnok lett a Spartak, az nem volt tiszta ügy.
Remélem, mihamarabb történik valami, sok ez az egy év, már lassan begolyózunk. Tuti, hogy rengeteget veszt rajta a tulajdonos, nagyon sajnálom őt. Ő mindent megtett, amit lehetett!
Bízom benne, hogy szeptembertól, az új idénytől már legalább az 50% bejöhet. De addig mindenki vigyázzon magára, az is, aki már áttesett ezen a kurv@ víruson. Minden élet számít, mindenkit hazavárnak a szerettei!
Vigyázzunk egymásra, de nagyon! Sajnos, most kaptam a hírt, hogy egy jó barátom elhunyt, 36 éves volt. Vasárnap délután a stadion körül millió ember maszkok nélkül sétált, mert kicsit kisütött a nap. Rengeteg felelőtlen ember van sajnos. De mindörökké DAC!
Mindörökké! Tényleg vigyázzunk magunkra és egymásra! Köszönöm a beszélgetést.
ELŐZŐ RÉSZEK:
Bemutatkoznék, DAC-szurkoló vagyok…