Ma éjjel együtt hallgathattuk az eső csodás dobkoncertjét. A villámok lyukat fúrtak a nyugodt ritmikus kopogásba, jócskán szétszaggatva ezzel a kényes összhang pamutvásznát. De semmi baj, mondogattam magamnak még elalvás előtt. Hallgassuk csak a természet szeszélyes akkordjait! Már a kutya is horkolt az ágy mellett, az ötévesem pedig a derekamhoz simulva szuszogott, épp a cseppek finom ritmikájával párhuzamosan.
Arra gondoltam, hogy Mi, akik fent vagyunk, mind ezt hallgatjuk: az eső csendes zaját. Végre fellélegezhetünk a fullasztó meleg után! Egyszerre, diadalittasan, mintha bármiféle befolyásunk is lett volna rá.
Az összes ablak nyitva, hazardírozunk, hiszen akármikor összehúzhatja a láthatatlan madzaggal összekötött ablakszárnyakat a szél, s a nagy becsapódás után biztosan megszűnik a lég hömpölygő mozgása is. Vihar volt. Arra gondoltam még, hogy mi, akik merünk hazardírozni és a friss levegőt e kalandos módon megszelídíteni, talán másban is egyezhetünk.
Ennek a viharnak most mindannyian egyidejűleg fültanúi voltunk. S ahogy egyszerre tanúi lehettünk ennek, úgy tanúi vagyunk más dolgoknak is, amik ugyanúgy mindannyiunkat érintenek, mint például a gyengébbeket ért igazságtalanságoknak, a másokkal való türelmetlenségnek, az otrombaságnak, vagy az alapvető tisztelet hiányának.
Látjátok, az Ég mindannyiunkat egyszerre súlyt. Itt ülünk alatta, szenvedünk, harcolunk, vágyódunk, küzdünk, körmünk szakadtáig. Az eső mindannyiunkra esik, a villám is egyszerre soroz minket. A meleg egyszerre fullaszt, a hideg pedig mindünket fagyaszt. Hát miért nincs bennünk részvét a másik ember iránt? Aki ugyancsak hús-vér, és ugyanúgy szenved az Ég haragjától?
S sokszor nem csak az ég, hanem Isten haragjától is; aki elesettebb, akinek nehezebb, aki több segítségre szorul. Miért hiszik sokan azt, ha becsukom az ablakot, nincs is vihar, ha becsukom a szemem, igazságtalanság sincs? Miért hiszik azt, hogy az saját szavuk úgysem számít, s így a kiállásuk sem? Miért hiszik el másoknak, hogy ennyire kevesek?
Egy csónakban evezünk, és ugyanúgy halljuk az esőt, akár befogjuk a fülünket akár nem. Egyre zajosabb, egyre veszélyesebb idő közeleg, egy komoly vihar, ami elhordja majd a sarat, de sajnos sok más jó dolgot is – biztosan.
Alázat és részvét nélkül, Emberek, már most kárhozottak vagyunk.