Rendhagyó módon ezúttal két Nemzetek Ligája mérkőzés jegyzőkönyve került a magyar labdarúgó-válogatotthoz címzett rovatunkba. Egy győztes és egy vesztes mérkőzésé, ám mindkettőn túlmutat az a tény, hogy Európa labdarúgása megemelte kalapját nemzeti tizenegyünk előtt! A lipcsei találkozót csupán felvételről láttam – illetve a dunaszerdahelyi vásár alatt, „zsebből indítható” mobiltelefonon keresztül követtük az esti koncerten egybegyűlt szurkolótársaimmal – ez miatt nem tartottam túl férfias dolognak, hogy azt „egyenes adásban”, külön jegyzetben véleményezzem, mégha aznap este (is) jó volt magyarnak lenni!
A magyar labdarúgó-válogatott egygólos győzelmet aratott Németországban, ezzel a sikerével pedig már biztosan a sorozat élvonalában maradt, de ami ennél is szebb, két pont előnnyel vezette a „halálcsoportot” az utolsó forduló előtt. Lehetek őszinte? – az leszek: álmomban sem gondoltam volna, hogy odahaza legyőzhetjük a németeket. Talán csak óvatosságból, urambocsá’ kishitűségből? Hálistennek tévedtem, Rossi és fiai ismét varázsoltak nekünk valami szépet.
Kowalskyék éppen az Eleve lehetetlen, hogy bármi lehetetlen című számukkal örvendeztették a vásár nagyérdeműjét, amikor Laci barátom oldalba bökött:
– Ezt nézd meg, vezetünk!
– Ki rúgta a gólt?
– A Szalai!
A magyar csapatkapitány Szalai Ádám, aki pár nappal ezelőtt jelentette be, hogy búcsúzik a válogatott meztől. Szoboszlai (a német szurkolók folyamatosan dobálták Dominikot, mindezt saját klubja stadionjában, kíváncsian várom az UEFA reakcióját) szögletéből sarokkal csodálatos gólt lőtt a 17. percben – a kiutazó, több mint kétezer magyar szurkoló legnagyobb örömére (is). Vajon mennyien steamelhetek abban a szerdahelyi tömegben, és hány millió nemzettársunk szíve kezdett el hevesebben dobogni a nagyvilágban? Visszanézve a találkozót, abszolút nem megilletődötten hoztuk le az első félidőt, és csak a második játékrészben akadtak nehezebb pillanataink. Visszatérve Szerdahelyre, amikor még 5-10 perc lehetett hátra:
– Letámadunk! Nem állunk be védekezni, hanem támadunk! – szólt ismét Laci…
Micsoda győzelem! Pedig mennyire fogadkoztak a németek a meccs előtt, hogy majd ők így, meg úgy… Na, auf Wiedersehen!
NÉMETORSZÁG–MAGYARORSZÁG 0-1 (0-1)
Gólszerző: Szalai Ádám
Magyarország: Gulácsi – Lang, Orbán, Szalai A. – Fiola, Nagy (78. Styles), Schäfer, Kerkez – Szoboszlai (85. Nego), Gazdag (66. Kleinheisler) – Szalai Á. (66. Ádám).
Három nap elteltével ezúttal odahaza, a Puskás Arénában lépett pályára a magyar válogatott. Az Eb címvédő olaszok ellen elég lett volna egy döntetlen a csoportelsőséghez, valamint a NL négyes döntőjéhez. Természetesen minden kelléket bekészítve immár ki nem hagytam volna a találkozót, a németországi sikerünk pedig a fenntartásaimat is eloszlatta!
Budapest, teltház, közel 70 ezer szurkoló a lelátókon. Nemzeti Tizenegyünk fehér, keresztbe csíkos, az Aranycsapatot megidéző mezben lépett pályára. Szalai Ádám búcsúmeccsére készült…
Rögtön az elején nyilvánvalóvá vált, hogy az olaszok egyáltalán nem veszik majd félvállról a találkozót, és nem becsülik le a magyarokat – jóval agresszívebben léptek fel ellenünk, mint azt tették a németek Lipcsében. Ennek voltak betudható a védelmi megingásaink is, s bár a helyzetek alapján kiegyenlített első félidőt láthattunk, az azúrkék gárda vezetést szerzett, és 0:1-es részeredménnyel vonultak öltözőbe a csapatok.
A mérkőzés előtt azt boncolgatta a közvélemény, mikor jegyezték utoljára Magyarországot az európai labdarúgás élcsapatai között – hát nem mostanában – s, hogy erre ismét mekkora esély mutatkozik, egy olyan csoportból túljutva, ahol inkább szánták nekünk feladatul a pofozógép szerepét, mint a hőstetteket.
45 perc volt ekkor még hátra, megragadni az alkalmat, élni a lehetőséggel. Hatalmas magyar helyzettel kezdődött a második játékrész, de az egyenlítés nem jött össze, sőt az olaszok újabb gólt rúgtak, innen pedig már nem volt visszaút. Úgy tartják: sírni csak a győzteseknek szabad, és mi egy kicsit mindannyian győztesek vagyunk, morálisan mindenképp.
A 75. percben cserélt a magyar csapat, Szalai Ádám hagyta el a pályát, a közönség pedig állva tapsolt.
Végsőkig küzdöttünk legalább a becsületgólért, de a világ egyik legjobb, ha nem a legjobb kapusa állt szemben a magyar válogatottal, meg a játékvezető, aki nem adott meg egy jogos büntetőt. Így „csak” a második hely jutott Magyarországnak a csoportban, megelőzve a németeket és az angolokat – még mindig félelmetes ezt így leírni…
Szép volt fiúk, grazie Marco Rossi, mindörökké Magyarország!
MAGYARORSZÁG–OLASZORSZÁG 0:2 (0:1)
Magyarország: Gulácsi – Lang, Orbán, Szalai A. – Fiola, Nagy (46. Styles), Schäfer, Kerkez (57. Gazdag) – Szoboszlai (85. Kleinheisler), Nego (75. Bolla) – Szalai Á. (75. Ádám).
KAPCSOLÓDÓ:
A SzerdaHelyzet nyilatkozik a Magyarország–Olaszország (0:2) Nemzetek Ligája mérkőzésről