FOTÓK: SZERZŐ, KÉPESLAPOK: SAJÁT GYŰJTEMÉNY
A sztori helyszíne a Csallóköz, témája pedig a tavaly 30 éve üzembe helyezett bősi vízi erőmű, vagy ahogy én hívom, a Tündérkert Dunaszaurusza. Az üzembehelyezés dátumát 1992. október 24-25-re teszi a szakirodalom, ekkor kezdték el ugyanis „költöztetni” a Dunát Dunacsúnnál, annak régi medréből a felvízcsatorna irányába…
1992-őt írunk, 16 évesen ülök nyugodjék faterral a komáromi vasútállomáson egy padon. Megint magyar Komáromban voltunk csavarogni, persze hoztunk ezt-azt, én például a napi sajtót böngészem:
Egerszegi Krisztina három aranyat nyert Barcelonában! Egérke triplázott!
A Magyar Nemzet a boszniai háborúról ír, Szarajevó ostromának legvéresebb napjai zajlanak éppen. Meleg van, nagyon meleg, emlékszem, már akkor utáltam a meleget, most meg egyenesen ki nem állhatom. Az újvári személy Laminátkás mozdonnyal kiadva éppen beveret a második vágányra. Rögvest hatalmas robajjal zárja le áramszedőjét a felsővezetékről, amitől a fogadóépület aulája is visszhangzik. Hűtőtáskánkban néha hús is akadt, olcsóbb volt, mint nálunk. Árpinak hívták a hentest, bajuszt viselt, és pont olyan mackós kinézetű volt, mint a legtöbb magyar férfi. Az anyaországi sajtó a bősi vízi erőművel is foglalkozik:
A csehszlovák fél javában készül ellopni a Dunát, elterelnék ősszel Dunacsúnnál.
Víziszörny születik a Tündérkertben, amit Dunaszaurusznak hívnak. Előre elnevezték, pedig születése előtt nem szokás kiszivárogtatni a gyerek nevét, állítólag balszerencsét hoz. Nagyon jól ismerem „őt” a tavaszi barkaszedésekről. Poros a töltése, túloldalán kikandikál a vajkai templom. Olyan magas valami, hogy csak a templom csúcsát látni. C-variáns, az eredeti elképzelésben Nagymarosig húzódott volna, de a magyar fél elállt a ’77-es szerződéstől. Néha összemosódnak a történetek, az a rengeteg alkalom mára eggyé vált a fejemben, viszont Egérke három aranya, Szarajevó ostroma, valamint a bősi vízi erőmű beindítása megmásíthatatlan dátumának együttállása, minden kétséget kizáróan ’92-re mutat. Binder nem mellesleg ingyen áramot, alagutat, hidat és toronyórát láncostól is ígért a Duna új medre által körbezárt három községnek: Bodaknak, Vajkának és Doborgaznak.
Binder Július, alias Gyula vízgazdálkodási szakemberként fontos szerepet játszott a vízerőmű befejezésében. Ő volt a vízi monstrum, vagyis a Dunaszaurusz első vezetője is…
Végre beállítják a mi vonatunkat is. A Göcse – mert így hívják –, a csallóközi rónát készül átszelni. Azt gondolná az ember ennyi év távlatából, hogy abban a nagy melegben már valahol Aranyosnál kimúlik, pedig egészen Pozsonyig volna dolga. Feladja a harcot a motor, besül, kampec lesz neki. De csodák csodájára a mai napig futnak néha felénk ebből a típusból átalakított motorvonatok. Magyarországi „mostohatestvérét” Bzmot sorozatjellel ismerik, anno mindannyian a Vagónka Studénka gyermekei voltak. Amint meglátok egyet, hevesebben kezd verni a szívem: visszahoz egy darabot a gyerekkoromból. Se klíma, se újság, természetesen a wifiről mégcsak nem is hallottunk akkortájt. Mindig megmosolyogtam, amikor a fórumokon anno arról panaszkodott a jónép, hogy a Regiojetben nem megy a légkondi, akadozik a net…
Igen, tudom, haladni kell a korral, előre menni, nem hátra!
A Göcsében bizony eggyé vált az ember altája a bőrkárpittal, a kannás bor pediglen, amit nagyritkán hoztunk magunkkal, Szerdahelyig szépen felforrt. Fene tudja, hova párolgott el az a rengeteg kékfrankos, a fatert életében ha kétszer láttam inni, én meg ugye azóta sem fogyasztok szeszes italt! – most minden bizonnyal meghasadt valahol egy szentkép a falon!
Végre felszálltunk és elindulunk hazafelé: Komárom Földműves iskola megállóhely, Örsújfalu, Aranyos…
A kalauz ellenőrzi a jegyeket, bérleteket, nekünk csak vasutas rezsink lapul a zsebben. A fateré alanyi jogon, az enyém akkor még a gyereke jogán. Azóta persze lett saját is, tavaly utaztam vagy kétszer vele, azt is munkaügyben. Kész ráfizetés, mit ne mondjak, az egyszerű halandó úgy tartja, a „süsü” ingyen utazik. Egy frászkarikát, viszont a cipész szintén lyukas cipőben jár – csak ez vigasztal. Albárnál egymást keltjük, benyomtuk a szundit rendesen. Abban a dög melegben nem is csoda.
Az erőműről mondtak sok mindent, egyesek szava szerint már ”régen szét kell volna esnie” azt számolgatták, ha ez megtörténne, hol, milyen magasan lenne a víz a Csallóközben.
Szerencsésen hazaérkezve a következő utazásra gondoltunk, égtünk a vágytól ismét viszontlátni kedvenc magyar-komáromi trafikosunkat, meg az Árpit – Jaj dehogy, igazából leizzadtan és porosan, örülve annak, hogy végre otthon vagyunk, felbaktattunk a nyolcadikra. A többi csupán amolyan propaganda, még a felvonó sem működött, ez elég gyakori jelenség volt nálunk. Bámulatos egyébként, ahogy abban az időben kezelték a vízierőmű körüli dolgokat, minden szép volt, minden jó volt és majdnem mindennel meg voltak elégedve a csúcsvezető elvtársak. Kivéve, amivel mégsem. Bizony akadt egy s más, ugyanakkor birtokukban volt valami, amit úgy hívnak: kötelező kincstári optimizmus.
Anno vajmi keveset tudott az ember az erőművet érintő belső ügyekről, épp’ csak amit a korabeli sajtó elénk tálalt.
Például azt, hogy a gondolat és az első kapavágás között több évtized eltelt, miközben a ’65-ös árvíz ismét azzal példázott, mennyire fontos lenne a Csallóköznek egy ilyen monstrum. Ebben a szellemben épült ez a gigantikus építmény, melyről 1963-ban így vizionált a Hét című folyóirat, A Duna legendája című cikkében:
A Bős – nagymarosi erőműrendszer csehszlovák földön épülő része a nagyvonalú mérnöki alkotóerő csodája. Megoldás szempontjából talán egyedülálló a világon. A bősi vízierőművet nem az öreg Dunára építik, hanem jó néhány kilométerre tőle észak felé…
Emlékszem, még egészen kis gyerek voltam, amikor ellátogattunk édesanyám felbári nővéréhez. Az egyik utcában arra lettem figyelmes, hogy az út sehova sem vezet. Azt egy hatalmas földsánc zárja el széltében, de akkora, hogy a délutáni napsütésben árnyékot vet a fél utcára. Gyerekként persze mit sem törődtem vele, mi lehet az. Ma már tudom, valószínűleg akkor találkoztam először a Tündérkert Dunaszauruszával, vagy legalábbis egy hatalmas poros kőheggyel, amiből később a Dunaszaurusz megszületett… (folytatjuk)