FOTÓK: SZABÓ PÉTER PÁL
A lányaim szerint öreg vagyok, egy igazi „boomer”, aki már alig érti a fiatalokat. Mondják ezt azért is, mert néha olyan dolgokat említek nekik, amelyek a gyermekkorom részét képezték ugyan, de akárhogy is nézzük, ezek a dolgok, események a múlt században történtek. Cécsko, orosz nanuk, tej piros és kék zacskóban, szpartakiáda – mindezek apró részletei voltak egy negyven évvel ezelőtt létező világnak, amit a saját vagy az előttem járó nemzedékek nemes egyszerűséggel szocinak neveztek. De ebben a sokat szidott átkos rendszerben is voltak nagyon kellemes és jó dolgok. Talán éppen ezért örülök, amikor olyan dolgokkal találkozom, amelyek jók voltak, és ha más formában is, de tovább élnek. Mai vendégem a nagymagyari alapiskola napközis tanító nénije, Mészáros Marianna, akinek nagyon köszönöm, hogy elfogadta a meghívásunkat. A téma, ami a mostani beszélgetés apropóját adja, a már említett szpartakiádhoz hasonlatos. Évek óta ugyanis egy flashmove elnevezésű rendezvény szerveződik, amelynek a tanító néni a mozgatórugója.
Szia Marianna, örülök, hogy eljöttél!
Szia, köszönöm a meghívást, és üdvözlök mindenkit!
Jó lenne tudni, hogyan és mikor kezdődött az a bizonyos flashmove.
Ez egy nagyon érdekes történet. Elsősorban annyit mondanék, hogy tényleg a Nagymagyari Magyar Tannyelvű Alapiskolában dolgozom napközisként, méghozzá 1998 óta. A flashmove létrejöttét talán egészen odáig visszavezethetnénk, hogy nekem az alapiskolában még az odakerülésem előtt, 1995-ben megalakult a tánccsoportom. Akkor még Mini Tini tánccsoport volt a neve, nagyon sokáig táncoltunk úgymond kis falusi tánccsoportként. Ezt követte egy áttörés, amely nem is egyik pillanatról a másikra ment végbe, hanem fokozatosan egyre feljebb és feljebb fejlődtünk, egészen odáig, hogy ez a tánccsoport még ma is működik MT Family néven. Az MT Family mára már többszörös amatőr világbajnok lett, és ennek a tánccsoportnak a segítsége, közreműködése volt szükséges többek között ahhoz, hogy létrejöjjön a flashmove kezdeményezés. 2017-ben egészségnapot tartottunk az iskolában, és ennek a keretén belül gondoltunk arra, hogy mivel ott dolgozom, a tánchoz is van kötődésem, tánccsoportot is vezetek, és mivel a táncnak egészségmegőrző szerepe is van, miért ne csináljunk egy táncos valamit. Így a 2017-es egészségnapon létrejött az első flashmove. Bár már akkor is nagyban gondolkoztunk, még nem volt olyan, hogy több helyen is követtek volna bennünket. A két helybéli alapiskola, a Nagymagyari Magyar Tannyelvű Alapiskola és nagymagyari szlovák iskola egy közös táncolást bonyolított le a nagymagyari főutca közepén.
Emlékszel még a szpartakiád mozgalomra?
Igen, részt is vettem benne.
Alapiskolás koromban piros teniszütőkkel és sárga labdákkal vittük végig ezt a koreográfiát. Ha jól emlékszem, ez ötévente ismétlődött. Azért jutott ez eszembe, mert bár a korok változnak, vannak olyasfajta cselekvések, amelyek állandónak minősülnek. Például a tánc egy ilyen kifejezési forma, és nagyon jó, hogy ha jön egy ilyen kezdeményezés, főleg a mai, kütyük által irányított kényelmes világban. Mi volt az iskolában a reakció, hogy fogadták az ötleted a gyerekek és a tanárok?
Vegyesen, de a többségnek tetszett. Nem mindenki táncoslábú, nem mindenki szeret táncolni, ezt meg kell hagyni, és el is kell fogadni. Nagyon nagy volt a lelkesedés, éppen ezért volt sikere az első ilyen akciónak. Pláne azért, mert senkitől sem vártunk el olyasmit, amit ne tudna véghez vinni. Egy végtelenül egyszerű, mindenki által elsajátítható koreográfiát hoztunk létre, amelyet én találtam ki. Két olyan zenét vágtunk össze, amelyek nagyon népszerűek, rendkívül fülbemászóak, és eleve táncra buzdítanak mindenkit. Mindenki táncolt, a tanító nénik és a tanító bácsik is.
Videóinterjú:
Menyhárt Dodi vendége Mészáros Marianna | Magunk között
Hogy fogadta az ötletet a tantestület? Gondolom, ott sem mindenki táncoslábú…
Kellett egy kis rábeszélés, de nem volt gond. Akadt olyan, aki úgy érezte, nem igazán tudja követni a táncmozdulatokat – ők beálltak a gyerekek közé a tömeg sűrűjébe. Aki pedig magabiztos volt, kiállt a tömeg szélére és ország-világ láthatta a tudását és megmutatta, miért ne táncolhatna a tanító néni és a tanító bácsi együtt a gyerekekkel.
Akárhogy is nézzük, ez erősíti az összetartozást. Milyen időterjedelemről beszélünk?
Nagyjából három percről.
Mi történt 2017 óta?
Évről évre újabb és újabb koreográfiákat gyártottunk, már csak azért is, mert a második évben már kérték. Ráadásul ekkor megspékeltük egy érdekes dologgal. Úgy zajlik a folyamat, hogy először megszerkesztem a koreográfiát, majd a tánccsoportom tagjai által felkerül egy oktató videó az internetre. Először csak számolásra, majd számolásra és zenére, ez alapján az oktató videó alapján ezt bárki megtanulhatja. Ráadásul, mindig úgy próbáljuk meg felrakni a videót, hogy tükörképben legyen, így senkinek sem lehet gondja azzal, hogy ha mondjuk szemben áll velem, és én a bal kezemet emelem, akkor neki is azt kell, egyszerűbb így. Ezek a videók az MT Family tánccsoport YouTube csatornáján szokott fent lenni. Gondoltam egy merészet, és a tánccsoportom és a szülői közösség segítségével készítettünk egy olyan flashmove-propagáló videoklipet, aminek szerintem nincs párja.
Gondolom, ezt felraktátok a közösségi hálóra és virulenssé vált, rengeteg megosztással…
Azt akartuk megmutatni, hogy ez a „valami” bárhol és bárki által eltáncolható. Kerestünk tíz-tizenkettő helyszínt, ezeket végigjártuk egy nap leforgása alatt, és mindenhol három-négy alkalommal eltáncoltuk, a fiam pedig felvette kamerára.
Így létrejött egy nagyon érdekes és látványos videóklip, amelyben többek között a Slovakia Ringen, Szencen a tó mellett, a dévényi vár tövében vagy a bősi vízi erőműnél táncolunk.
Ez volt a második év, de ekkor még a nagymagyari magyar és szlovák alapiskola diákjaival táncoltatok?
Nem, már csatlakozott hozzánk néhány további iskola.
Ki kezdeményezte a kapcsolatfelvételt?
Én. Vettem az iskolák jegyzékét, és elkezdtem hívogatni őket, maileket írni. Rengeteget dolgoztunk ezzel. A harmadik-negyedik évben pedig már az iskolák kerestek meg minket, mondhatni rákaptak a dolog ízére.
Ha jól értem, akkor ez különféle helyszíneken, ugyanarra a koreográfiára és zenére történik, a diákok mozognak, van egy közösségi érzés, bekapcsolódnak az iskolák. Ezt mindenki ugyanabban az időben csinálja?
Igen, ez pontosan így van. Mindegyik résztvevőtől azt kérjük, hogy ne bent az iskolában, a folyosón táncoljanak, hanem vonuljanak ki egy olyan helyre, ami az ő lakhelyükre jellemző. Példaként említhetném a somorjai alapiskolát, ők a városháza előtti főtéren táncoltak. Hozzátenném, hogy nem szakadó, de esőben csinálták végig, tehát eszükbe sem jutott a halasztás. De volt olyan eset is, hogy valamelyik iskola a rekkenő hőségben táncolt.
A közösségi média és a kütyük okán is folyamatosan új szavakat tanulunk: melyik volt a legtöbb résztvevővel bíró flashmove az elmúlt években?
Harmincöt óvoda, alap- és középiskola kapcsolódott be és táncolt velünk különböző helyszíneken, Kelet-Szlovákiától kezdve Közép-Szlovákián keresztül.
Ez biztos megdobogtatta a szíved.
Természetesen.
Mindig ősszel csináljátok?
Általában igen, és idén is ekkor szeretnénk. Októberben az őszi szünetet megelőző utolsó tanítási napon szoktuk, mert nálunk mindig ekkor van az egészségnap.
A hagyomány alapján idén is ennek a keretén belül szervezzük október 27-én. Ha fúj, ha esik, ha havazik, mindenképpen megcsináljuk, méghozzá délelőtt 11 órakor.
Ha bárki csatlakozni szeretne, gondolom, Téged kell felkeresni. Tudjuk már, hogy az idén mennyi résztvevő lesz?
Igen, engem kell felhívni. A résztvevők számát még nem tudjuk, hiszen csak szeptemberben kezdjük el meghirdetni az eseményt, és a koreográfia és az oktatóvideó is csak ekkorra készül el: ekkor indul be igazából a gépezet. Ha bárki ír a tánccsoport email címére, amely az MT Family YouTube csatornáján található meg, akkor nagyon szívesen látunk bárkit.
Ha magadba nézel, Neked mit adott a tánccsoportok működése? Egyre többször találkozom azzal, hogy az emberek belefásulnak abba, amit hosszú évekig csinálnak. Gondolom, Te is rengeteg pozitív és negatív energiával találkoztál, ráadásul biztosan mindenki ért hozzá, és el is mondja, hogyan kellene csinálni. Mi adott erőt, mi mozgatott?
Nem tudom megmondani, de bármikor szívesen újra belekezdenék. Sokféle korosztály megfordult nálunk az ovisoktól kezdve az anyukákig. Kismamás tánccsoportom még nem volt, de ami késik, nem múlik, bármi megtörténhet.
Nem tudom, honnan jön ez nekem, soha életemben nem voltam profi táncos. Ez belülről fakad, és a koreográfiákkal is így vagyok, kötelezően nem tudok egy bizonyos zenére koreográfiát csinálni. Nálam ez úgy történik, hogy meghallom a zenét, mostanában már be sem kell csuknom a szemem, egyszerűen látom magam előtt, mit, hogy kellene csinálni.
Ezt követően már csak le kell írni. Az ágyam mellett mindig van íróeszköz és papír: a párom már nem is csodálkozik, amikor éjjel arra ébred, hogy ülök az ágyon és írok. Van úgy, hogy az éjszaka kellős közepén felébredek, egyszerűen akkor jönnek a legjobb gondolatok. Muszáj leírnom, mert reggelre elszáll az ihlet. Viszont ezekből olyan koreográfia kerekedik, hogy csuda!
Volt olyan, hogy kiszálltál az ágyból és le is mozogtad a koreográfiát?
Nem, csak reggel.
Egyszerűen hangzik, de nem kicsi dolog örömet adni az embereknek: ez igazából egy ajándék.
Szerintem mindenki úgy van vele, hogy szeret örömet okozni, viszont ebben a dologban nemcsak öröm van, hanem buktatók is, mert nem lehet egyszerre mindenkinek jót csinálni.
Presser is megmondta, hogy „nem szerethet mindenki…”
Szerencsére csak kevés negatívumot hallok vissza, de általában a rossz engem sokkal jobban bánt, mint amennyire örülni tudok a jónak, a szépnek és a sikernek.
Maximalista vagy?
Szerintem nem, de erről a táncosaimat kellene megkérdezni. Van egy szlogenünk: „ha Marianna azt mondja, zöld, akkor az zöld, még ha hupilila is!” Ez maximalizmus?
Nem, szerintem ez egy elég erős vélemény. De gondolom, az iránymutatást el is várják tőled a táncosaid.
Igen és szerintem azt is tudják, hogy mindegyik táncosomat kivétel nélkül nagyon szeretem. Mindig mondogatom is nekik, hogy a két saját gyerekem mellett ők a pótgyerekeim. Viszont muszáj némi szigort is belevinni ebbe az egészbe, mert másképp nincs eredmény.
Azt szokták mondani a vezetőkről, ha ők leállnak, a követők leülnek. Ha ők leülnek, a követők lefekszenek, tehát vinned kell továbbra is a hátadon a csapatot. 1995-höz képest fogy az energiád?
Szerintem nem, még mindig ugyanaz a száguldó, őrült nőszemély vagyok, mint voltam. Viszont hiába vagyok ott én és a táncosok, a háttérből nem hiányozhatnak a szülők, akik nemcsak a saját gyerekeiket, de az egész tánccsoportot segítik, beleértve engem is. Nélkülük nem léteznénk.
Azt kívánom, hogy maradjon meg ez a lendület – sok beszélgetőtársamnak kívánom ugyanezt… A beszélgetésünk rövid idő, amit egy egész életpályából kiszakítottunk: kevés arra, hogy mindent megmutathassunk részleteiben. Legyenek mindig segítők, új táncosok, és az idei flashmove is úgy sikerüljön, ahogy azt megtervezitek, minél többen kapcsolódjanak be! Köszönöm a beszélgetést!