böngészés Tag
Bögi Róbert
Bemutatkoznék, DAC-szurkoló vagyok – Török Levente
„A besztercebányaiak ellen megfigyeltem, hogyan dobolnak a többiek, és Trencsénbe már mentem velük idegenbe.”
DS – Az én utcám, a te utcád 1.
A Vámbéry tér volt anno a város – ha úgy tetszik – bevásárlóközpontja.
Bemutatkoznék, DAC-szurkoló vagyok – Mondok Árpád
„Míg az erőm és egészségem engedi, és persze, amíg igénylik a srácok, számíthatnak velem.”
A sikabonyi szőlőskertben – Utószó
A szőlővédő szentek hitvilága legalább annyira végigkíséri az esztendőt, mint maga a szőlővel való törődés.
Nagy Attila 100 szerdahelyi története
A napokban mutatták be a helytörténész legújabb kötetét.
A sikabonyi szőlőskertben – Tizennegyedik fejezet
Ilyenkor a szőlőskertet is behálózza az ökörnyál, rátelepszik a tőkékre, s úgy ragaszkodik, hosszú méterekre elnyúlóan az oszlopokhoz, akárcsak gyermek az édesanyához.
Döntetlen a MOL Aréna évbúcsúztatóján
Roberto jegyzete a DAC–Trencsén mérkőzésről.
Bemutatkoznék, DAC-szurkoló vagyok – Szabó Péter Pál
Az első idegenbeli találkozóim között volt a krakkói on tour, az meghatározó élmény volt. Majd egy decemberi, pozsonyi meccs a Slovan ellen.