Karácsony ≠ Idegbaj

KLIKK OUT-ARCHÍVUM

A cikk megjelent a Klikk Out 2013/12. számában.

Előfordulhat, hogy a cikk némely részei már nem aktuálisak, az eredeti hangulatának és üzenetének megőrzése céljából viszont csak egy keveset módosítottunk rajta.

Itt a december közepe, vele együtt beköszönt a reklám, röplap- és óriásplakát-háború, amely idén is azt célozza, hogy szeretteinknek a legszebb ajándékkal szolgálhassunk.

Valószínűleg már most cseng a füled a Jingle Bells-től és lubickolsz az akciós árakban. De ha megfogadsz néhány eszes tanácsot, a karácsony idén nem a pénztárca, hanem a család és az öröm ünnepe lesz!

Az idősebb generációk még tudnak róla mesélni. Egyszerűség, áhítat és fenyőillat lengte körül december utolsó napjait. A déli gyümölcs, a szaloncukor és az üveggömbök nem álltak halmokban a boltok polcain, csillogó ajándékok helyett pedig kiadós szánkózásnak, pöttyös labdának örültek a lurkók.

MIT ÜNNEPLÜNK?

Karácsony a keresztény hagyományok szerint Jézus Krisztus születésének napja. A Biblia szerint a kisded Betlehemben, egy istállóban jött világra, későbbi életével, tanításaival és emlékezetével pedig a kultúra meghatározó részévé vált.

Karácsonykor ezért sokan betlehemet tesznek a fa alá, amely Jézust, Szűz Máriát, Józsefet, és a három királyokat ábrázolja. A hívők számára az éjféli misén való részvétellel teljesül ki az ünneplés.

A karácsonyt négyhetes várakozási időszak előzi meg, amelyet adventnek nevezünk. Ez a háztartások számára a teljeskörű felkészülést, nagytakarítást, sütést-főzést is jelenti.

A takarítást nem kell egy nap alatt elvégezni, helyette érdemes a munkafolyamatokat elosztani, vagy helyiségekre bontani. Nincs szükség drasztikus felforgatásra, hiszen a ház vagy lakás elsősorban az otthonunk és nem bútorkiállítás. A munkába kapcsolódjanak be a családtagok, ki-ki erejéhez vagy korához mérten vegye ki a részét a teendőkből.

DEKORÁCIÓS TIPPEK

Örömre és hatékony stresszoldásra talál az, aki ünnepi dekorációba fog. Természetes, hogy szeretnénk az otthont szebbé tenni, vendégeinket a lehető legkellemesebb környezetben fogadni.

A dekorációs elemeket készen is megvehetjük – a házigazdát persze duplán dicséri egy-egy ízléses, kézzel készített dísz.

Íme néhány apróság, ami otthon is elkészíthető:

1. Karácsonyi mécsestartó

Az egyszerű üveg mécsestartókat némi üvegfesték és kézügyesség segédletével varázsolhatjuk télies hangulatúvá. A matricás üvegfestékkel nem nehéz bánni, az ünnep elmúltával pedig a minta egyszerűen lehúzható a felületről.

2. Illatos karácsonyfadíszek

A karácsonyfadíszeket idén akár természetes anyagokból is elkészíthetjük. Ha elég bátrak vagyunk hozzá, idén boa helyett zsinórra fűzött pattogatott kukoricával tekerjük körbe a fát. Narancs- és citromkarikákat, fahéjrudat fűzhetünk fel és akaszthatunk a fára dísz gyanánt. Így a dekoráció nem csak teljes mértékben bio, hanem egyedi hangulatú és hosszan illatozó lesz.

3. Mikuláscsizma

Ha a gyermekeket szeretnénk meglepni, készítsünk nekik vastag filcből mikuláscsizmát. Akár az interneten is találhatunk sablont rá, amit elég az anyagra rajzolni és körbevágni. A csizmácskát akár kézzel is összefércelhetjük, de ha van varrógépünk, a feladat még egyszerűbb. A maradék anyagból ragasszunk rá sapkát, szakállat és mosolygós arcot. Akasszuk fel olyan magasságban, hogy a kicsik is elérjék, rejtsünk bele apró édességeket.

Tervezzük meg, mit szeretnénk sütni. Karácsonyhoz méltó édesség lehet az aprósütemény, valamilyen diós-mákos-almás finomság, díszes torta, püspökkenyér, vagy a tradicionális mézeskalács. Ezekből érdemes egyszerre nagyobb mennyiséget elkészíteni, így nem kell napokat töltenünk a sütőt felügyelve. A fennmaradó időt töltsük a családdal, süssünk tököt vagy olvassunk a gyerekeknek karácsonyi mesét.

JOBB ADNI…?

Az ajándékozás is hagyománynak számít, ezért (bár sokan ennél a pontnál adják fel az egész hajcihőt) érdemes időt szánni az ajándékok kiválasztására.

Nagy rendetlenséget tapasztalok a világban annak terén, hogy mit, mekkorát és milyen értékben ildomos adni. Valahol a boltok is hibásak abban, hogy mára ekkora dömping van „tökéletes” apróságokból – ugyanakkor, ha józan fejjel gondoljuk végig a dolgot, karácsony ünnepe mégsem a tárgyak szeretetéről szól.Hihetetlen mennyiségű bóvli kel el az ünnepek idején, és itt nem feltétlenül a világítós-hahotázó télapókra és táncoló karácsonyfákra gondolok. Egy ajándék akkor találja meg célját, ha funkciót teljesít, vagy annyira személyes, hogy véletlenül sem sorolható az „újabb nélkülözhetetlen kacat” kategóriába. Ehhez mérten agyaljunk, tervezzünk, akarjuk meglepni szeretteinket.

Minden kedves olvasónak békés, boldog ünnepet kívánok!

Ez a webhegy sütiket hassznál, hogy javítani tudjon a felhasználói élményen. Elfogadás Tovább