Menjünk el és köszönjük meg a munkájukat!

Szombaton és vasárnap, legyünk bármennyire is nyűgösek emiatt, elképzelhető, hogy sorba kell állnunk azért, hogy egy finom pálcával törletet vegyenek az orrunkból. Kockázatos, csaknem lehetetlen küldetés!

Rettenetes méreteket ölt az az őrület, ami az országos koronavírus-tesztelést övezi azóta, hogy bejelentették. Számos érv szól mellette, ám értelemszerűen vannak némi kockázatai, és még bünti is jár érte, ha nem veszünk részt, ám nehéz volna azt állítani, hogy az ilyesmivel nem nézünk szembe nap mint nap.

Mert miről is van szó? Árnyaljuk kicsit a teszteléssel szemben felhozott kínokat.

szaunamaraton
1. Megfertőződhetünk a helyszínen…

Igen, ahogy a boltban is, mikor egymás sarkát tapossuk a treskákért. Fertőzöttek nyilvánvalóan lesznek a mintavételi pontokon sorakozók közt, de mégis mit gondolunk, velük – mármint akik pillanatnyilag nem tudják magukról, hogy koronavírusosak – nem találkozhatunk gyanútlanul bárhol? Máshol viszont még egy katona sem fog ránk szólni, hogy tartsuk a biztonsági távolságot.

2. Megfertőződhetnek az egészségügyi dolgozók…

Nyilvánvalóan vigyázni kell rájuk, és valóban elképzelhető, hogy egy óvatlan pillanatban lesz köztük néhány, aki megfertőződik és emiatt karanténba kell vonulnia, ergo nem áll majd rendelkezésre a kórházakban, de eddig sem volt jellemző, hogy tesztelési helyszínen fertőződtek volna meg a mintát vevők, pedig egy rakás városban több mint fél éve zajlanak a tesztelések. Ennyi erővel leállíthatnánk a PCR-mintavételeket is.

3. Biznisz!

Hogy a kormány milyen módon intézi krízishelyzetben az ezzel összefüggő tranzakciókat, azt nyilván át kell majd világítani. De neked ez most ingyenes, és tavasz óta azt mantrázzuk, hogy „ha ingyenes lenne, megcsináltatnám”. Egyébként, ha már szóba került a biznisz, hallottál már az autópálya-építésről? És használod is azokat?

4. Pozitívnak fognak beírni fejpénzért!

Hogy milyenek az ellenőrzési mechanizmusok arra vonatkozóan, hogy ezt elkerüljék, mármint hogy a 20 eurós kockázati díj érdekében pozitívnak tüntessenek fel negatívokat is, azt nem tudom, de bízom benne, hogy szigorúak. Hogy lesz néhány sunnyogó, aki ezt majd ennek ellenére tényleg megteszi, az majdnem biztos, de hogy országos szinten csalóknak tituláljuk az egészségügyi dolgozókat, az elég meredek.

5. Nem megbízható a teszt!

Igen, van rá esély, hogy a fertőző személyek egyharmadát nem szűri ki az antigén teszt, de attól még fertőzők tízezreit emeli ki egy időre a társadalomból. Napi 2-3 ezres, esetleg tovább emelkedő tételekben vajon hány hétig tartana őket kiszűrni? És közben hány embert fertőzhetnének meg akaratlanul? Tegyük hozzá, a pillanatnyilag rendelkezésre álló információk szerint arra elenyésző az esély, hogy negatívat mutasson ki a teszt pozitívnak.

6. Nem igaz, hogy nem kötelező!

Tényleg nem igaz, de legalábbis szigorítás jár a távolmaradásért. Hogy ezt a kormány milyen gyerekesen kommunikálja, azt most tegyük félre. Erről viszont eszembe jut két példa. Az egyik: preventív fogászati ellenőrzésre járunk? Kötelező? Nem. Tudjuk, hogy rossz-e valemelyik fogunk? Nem. Ha viszont nem megyünk el, akkor jövőre fizethetjük, ha mégis kilukad. A másik: megállít a rendőr, és megkér, hogy fújjunk. Tudjuk, hogy nem ittunk, mégis belemegyünk. Vagy te nem? Akkor anélkül kapsz szigorúbb megítélést, hogy valóban ittál volna. Hétköznapi szituációk, amelyek sorai közt ott lavírozik a felelősségtudat.

7. Ezzel nem érünk el semmit!

Egy hétvége alatt 5500 fertőzöttet különítettek el négy járásban, ami a tömeges tesztelés nélkül talán két hétig is eltartott volna. Országosan ez valószínűleg tízezreket jelent majd, akik – mint már említettem – nem fertőznek tovább, és egy időre megint fellélegezhetünk. Még mielőtt bezuhan az egészségügy és egyébként menthető emberek fognak hullani.

8. Elegem van a Matovičból!

Nekem is. Úgy kommunikál és magyarázkodik, mint egy óvodás. De egyrészt ilyen krízissel még senki nem állt szemben, másrészt arra, ahogy kezeli, majd nyilván választ kap, legkésőbb a választásokon. A tesztelésen viszont több tízezren vesznek majd részt olyanok, akik egyáltalán nem érdemlik meg, hogy ilyen szintű felkészülés, aminek már ők is a részesei, kárba vesszen. Ők helyenként akár napi 17 órát is szobroznak majd ott, hogy emberek százainak az orrában turkáljanak, vagy körmöljenek, koordináljanak, és ezt még a Matovič által meghirdetett 500 eurós „jackpot” előtt vállalták.

Tavasszal DAC-szurkolók egy csoportja kifüggesztett egy molinót a dunaszerdahelyi kórház bejáratához. „Köszönjük a munkátokat!” – ez áll rajta. Most itt az alkalom, hogy egyénenként valóban kevés ráfordítással elmenjünk, részt vegyünk, és megköszönjük, hogy vállalták.

Ez a webhegy sütiket hassznál, hogy javítani tudjon a felhasználói élményen. Elfogadás Tovább