ANKÉT: Neked melyik a kedvenc könyved? – Akik válaszolnak: Molnár Kantner Éva, Nagy Tamás és Kálmán Alica

Az olvasás az egyik olyan hobbi, amely sosem megy ki a divatból. A hosszú őszi esték pedig nagyszerű alkalmat nyújtanak, hogy a kanapéra kuporodva egy jó könyv mellett megpihenjünk. Molnár Kantner Évát, Nagy Tamást és Kálmán Alicát arra kértük, árulják el nekünk, melyik az ő kedvenc olvasmányuk.

Neked melyik a kedvenc könyved?

Molnár Kantner Éva (34),
könyvtáros, jelenleg főállású édesanya

Kedvenc könyvet választani számomra kihívás, ugyanis javíthatatlan könyvgyűjtő vagyok. Alapiskolás koromban nagyon szerettem Mikszáth Kálmán regényeit. Egyik kedvencem a Különös házasság volt.

Gimnazistaként már külföldi írókkal is ismerkedtem. Igazán akkor nyílt ki számomra a világ műfajok és regénytípusok terén, mikor könyvtárban kezdtem dolgozni. A szívemhez legközelebb mégis Szabó Magda Abigél című lányregénye került. Egész korai olvasmányélmény volt. Úgy emlékszem, még alapiskolás koromban olvastam az Abigélt. Magával ragadott a kollégium közege, ahol Vitay Georgina a mindennapjait töltötte. A lányok közötti cselszövések szintén izgalmasak voltak, de a legjobban természetesen a titokzatos Abigél alakja foglalkoztatott. Emlékszem mennyit elmélkedtem, ki is lehet ő. Bár a mély és valós mondanivalóját még nem értettem a regénynek, mégis annyira magával ragadott, hogy egyetemistaként szakdolgozatomban Szabó Magda lányregényeit elemeztem.

Számomra az olvasás, a könyvek szeretete szenvedély, egyfajta kalandozás és megpihenés. Nem győzök eléggé hálás lenni édesanyámnak, hogy annak idején, rendszeres közös könyvtárlátogatásainknak köszönhetően megszerettette velem az olvasást.


Nagy Tamás (35)
autófestő

Stephen E. Ambrose Az elit alakulat című könyve a kedvencem. Nagyon szeretem magát az írót, a stílusát, azt, ahogyan megfogalmazza a történeteket. Egyszer a kezembe akadt egy könyve, majd miután azt elolvastam, sorra vettem a többi írását is.
Alapvetően érdekel a történelem, ezért szinte minden ilyen jellegű könyvet szívesen elolvasok. Az említett könyv az úgynevezett Easy század második világháborús történetét mutatja be, valós események alapján. Aki szereti a háborús könyveket, annak csak ajánlani tudom. Egy másik nagy kedvencem az írótól a D nap – 1944. június 6.
Ahogyan a címből is kiderült, ez a normandiai partraszállás történetét öleli körbe. Stephen E. Ambrose nagyon sok időt szánt arra, hogy utánajárjon az egyes történéseknek. Alapos kutatómunkát végzett, mielőtt nekilátott egy művének.

Úgy gondolom, ezzel hitelt adott szavainak.


Kálmán Alica (31)
óvónő

Több könyv is van, aminek a története megérintett. Középiskolás koromban, Guy de Maupassant Egy asszony élete című könyve volt a legkedvesebb olvasmányom.

Bár a mai napig szeretem, a legnagyobb kedvencem mégis J.K. Rowling Harry Potter könyvei. Ez az a könyv, mely egy teljesen más, számunkra ismeretlen világot tár fel. Egy nehezebb nap után szeretek ebben elmélyedni. Egy olyan világot tár elénk, melyben sohasem élhetünk, de a könyv sorainak olvasása közben egy kis bepillantást azért nyerhetünk az író által elképzelt történetbe.

Varázslatokról, bájitalokról, varázslényekről és egy örökké tartó barátságról szól, melyből láthatjuk, ha igaz barátaink vannak, sosem vagyunk, sosem maradunk egyedül az életben.

Ez a webhegy sütiket hassznál, hogy javítani tudjon a felhasználói élményen. Elfogadás Tovább