Sajnos csak kevesen jelentkeztek a környékről arra a felhívásra, amiben Böjte Csaba árváinak gyűjtöttünk Erdélybe. Tartós élelmiszereket, iskola- és tisztálkodószereket, stb. Nekik ezúttal is köszönöm. Igazából meg sem osztották a bejegyzést, bezzeg ha egy Böjte-idézet lett volna… Aztán a lezárás első napján ezer posztot kapott, hogy nem lehet sütőpapírt, meg elemeket vásárolni. A kisvállalkozók sajnálkoztak, hogy zárva kell maradniuk, míg ugyanolyan dolgokat árulhatnak a multik. Valahol mindenkinek igaza van, de végtére is, összegezve a dolgokat: mi ilyenek vagyunk. Én meg most elég cinikus is, de vállalom.
Roppant érzékenyek tudunk lenni, ha jogainkat nyirbálják, de csendben maradunk és hallgatunk, amikor embertársunk kerül nehéz helyzetbe. Van egy szlogenem, illetve a Dalai láma gondolata, mert úgy érzem, ha megfeszülünk sem jutunk egyről a kettőre, ha nem eszerint élünk: „Ha meg akarod változtatni a világot, először próbálj valamit jobbá tenni, megváltoztatni magadon.” Persze látom, sok embernél ez működik, főleg így az ünnepek előtt. Nem Facebook-lájkok miatt, csak úgy, jóérzésből, hogy aztán otthon egy könnycseppet elmorzsoljanak, amikor a világ előtt láthatatlanok.
Aki nem hisz abban, hogy mennyi jó ember van, az kezdjen el valami jót tenni, és meglátja, milyen sokan odaállnak mellé. (Böjte Csaba)
Nem tudom, mi okból, de a szerdahelyi üzletekben elfogyott a szaloncukor, nem általánosítok, háromban biztosan. Annyi nekem épp’ elég, több helyre nem koslatok. Édesanyámnak küldtünk volna be a panzióba, aztán így jártunk, pedig máskor márciusban a húsvéti nyúl alatt is van még pár zacskónyi, leárazva. Tényleg más lesz a karácsony, a legnagyobb keresztény ünnepeink egyike. Kifosztottuk a boltokat, de mint mondtam, akadnak még segítőkész emberek, s ha nem így lenne, a saját fánkon lett volna kevesebb édesség. Vagy krepp papír, alufólia meg kockacukor, és kész a szaloncukor maszekban, ahogy az „normális” volt régen, a gyerekkoromban.
Csak akkor kommunizmus volt, mi viszont demokráciát akartunk és meg is kaptuk.
Azért kíváncsi lennék, hogy kezelte volna az akkori rendszer a járványügyet. Egyáltalán megtudtunk volna-e bármit is, vagy csak a postaládánkban várna egy meghívó védőoltásra. Aztán vagy elmész, vagy elvisznek! Radikális, tudom, de abban az időben nem nagyon válogattak a módszerekben. Emberek, az a helyzet, hogy bajban az ország, és az egész világ, próbálunk tenni valamit, és sokszor elrontjuk még. Én is lázadok, mert nem tetszik, ahogy kezelik a történetet, ahogy a multi jelen esetben felülírja a rendeleteket, és nem csak létszükségleti dolgokat árul. Aztán, mikor észbekap, bepánikol, és elzárja a kukazsákot, meg a gyufát is.
Mi lenne velünk, ha tényleg sehova nem mehetnénk, és mondjuk a katonaság osztana kenyeret a sarkon?
Mindezt pár nappal a szeretet ünnepe előtt, mikor oly’ nehéz szerénynek maradnunk, pedig erről szólna az egész. Mikor 50 euróért találkozhatnék édesanyámmal, ennyi ugyanis az akciós PCR teszt ára, ami a feltétel hozzá. Mondom, akciós, karácsony jön, vagy mi, mások síelni mennek én az anyámhoz. Plusz otthon a két kisgyerek, feleségem anyaságin, drága a tápszer, de nem panaszkodunk, mert ezt vállaltuk. Olvastam anno, talán a Szentírásban, hogy az Úr időről időre lehetőséget ad az ördögnek, hogy megkísértse az embereket.
Van, hogy kígyó képében jelenik meg, s bár csak egyetlen almát kellett volna békén hagyni a fán, Ádáméknak mégsem sikerült.
Szóval az ördög elküldi angyalait a földre, azt bizonygatva, milyen hatalmas és rátermett, hogy irányítsa a mindenséget. Sokan azt kérdezik, hol van ilyenkor Isten? Hát itt, talán ez a vírus is egy próbatétel. Senki sem mondta előre, hogy ilyen nehéz idők jönnek, bár ha valóban nehéz idők lennének, most nem kígyóznának a sorok a bevásárlóközpontok előtt, és nem lenne internetem sem, amin ezt a jegyzetet elküldöm a szerkesztőségnek. De akkor nem írhatnám a jegyzet végre, hogy: