Kápók és dobosok, avagy „öregek és fiatalok” a dunaszerdahelyi B-középből – 2. rész

NYITÓKÉP: SZABÓ PÉTER PÁL

Mottó: 2014-től – napjainkig, amikor a pénz sem garancia a boldogságra!

Jegyzetünk 1. részét 2014 tavaszán zártuk le, vagyis akkor, amikor Világi Oszkár személyében új többségi tulajdonosa lett a DAC-nak. A szerződés a dunaszerdahelyi városházán köttetett meg, ami akár jelzésértékű is lehetett a szurkolók számára. Történt ugyanis, hogy még 2011-ben tíz szurkolót kivezettettek a stadionból, mivel „Mohseni, Antal – Game Over” felirattal akartak tiltakozni a klubvezetés ellen. Az eset után a drukkerek bojkottot hirdettek, és egy petíciót nyújtottak be Dunaszerdahely városa mint kisebbségi tulajdonos felé, hogy vizsgálja ki az ügyet.

A mintegy 1500 aláírást tartalmazó iratot néhány drukker egyetlen hétvége alatt gyűjtötte össze, az ügy pedig a felvidéki magyar nyomtatott és online médiában is nyilvánosságot kapott. A petíció értelmi szerzői és az aláírásgyűjtésben segédkezők, többek közt Zoltánka, Tar Miki, a Bíró testvérek, Gyuri és Attila, valamint Stano Dutkiewicz voltak. Gyakorlatilag ez volt az a momentum, aminek hatására a városháza a szurkolók mellé állt, és elkezdte komolyabban venni kéréseiket.

2014 tavaszán a megújulás reményében eufórikus hangulat uralkodott a Sport utcában, Zoltánka regnáló kápóként ebben az időszakban teljesedett ki igazán.

A dobszekcióhoz Bugár Ervin mellé nyugodjék Czafik Laci, alias Lake szállt be erősítésnek. Elkelt a plusz ember és dobütő, a tábor ugyanis egyik hétről a másikra több ezresre duzzadt. Lake fia, Huli olykor-olykor a kisebbik megafonnal segítette Zoltánka munkáját. A már meglévő szurkolói csoportok feléledtek, de pl. a szintén korábbi, néhány tagot számláló Szenci Légió mintájara több új egység is verbuválódott.

2008 ősze után, 2014 tavaszán ismét a városon keresztül vonult a tábor, méghozzá ugyanonnan, a Lidl szupermarket parkolójából.

Aznap került sor a nyitraiakkal vívott ki-ki mérkőzésre. A DAC lépéselőnyben volt, odahaza „mindössze” győznünk kellett volna, és akkor már biztos a bennmaradásunk. A tábort ebben az időszakban javarészt az YBS uralta és irányította, kivéve talán magát a kápót. Zoltánka amolyan egyszemélyes „autonóm szervezetként” működött a fanklubon belül. Mondjuk úgy, amit a fejébe vett, azt tűzön-vízen át is megvalósította, s emiatt gyakori vendégnek számított a klubházban. Nyugodjék Bíró Tomival is folyamatosan egyeztetett a bemondófülkében.

Évekkel később szerettem volna, ha mindezekről ő maga nyilatkozik nekem egy szurkolói riportban, de Zoltánka hajthatatlan maradt és mindannyiszor nemet mondott.

Főszerkesztőnknek ez ugyanakkor sikerült egy podcast erejéig, amelynek a fő témája a Nélküled volt, de ez mellett Zoltánka sok mindent elmondott a DAC-os történetéből is. A beszélgetést itt tudod meghallgatni.  Egy korábbi meccs előtt gyerekek énekeltek a pálya szélén, aztán a Nyitra ellen ezt is sikerült felülmúlnunk. Szakadó esőben vonultunk a stadionba, de valahogy senki sem bánta. A délelőtt a Nélküled szövegének kiragasztásával telt. Ötezer példányban, a keleti lelátón az összes székre jutott belőle. Minden készen állt, Zoltánka elérte, hogy lelátói szempontból emlékezetes maradjon az a délután. A pályán azonban nem úgy alakultak az események, ahogy azt vártuk. Az 1:1-es döntetlen egyelőre semmit sem zárt le!

Mindeközben a következő fordulóban vereséget szenvedtünk Kassán, a hétközi YBS-gyűlésnek pedig prominens vendégei voltak. Maguk a játékosok jöttek el a Turul bárba, szám szerint hatan.

Annak idején nem volt szükség hivatalos szurkolói találkozóra a stadionban – bár volt rá példa – játékosaink készségesen és önként jöttek közénk. Sokkal közvetlenebb volt a viszonyunk, mint napjainkban. Ebben az esetben azonban komoly oka volt a találkozónak, igyekeztünk ugyanis meggyőzni a srácokat, mennyire fontos nekünk szurkolóknak, hogy a csapat bennmaradjon az 1. ligában.

DAC–Nagyszombat 1:0, Szabó Otti szabadrúgásgólja döntött, s ami a mérkőzés után történt, valóban leírhatatlan. Igazi népünnepély zajlott a pályán, miután kiderült, a nyitraiak vereséget szenvedtek. A DAC bennmaradt az 1. ligában, Zoltánka mégsem folytatta sokáig a ketrecben.

Egy hetünk maradt, hogy új vezérszurkolót találjunk, de jelentkezők nem igazán akadtak. Sokszor jellemző ránk, hogy megoldások nélkül osztjuk az eszet, ám arra, hogy kiálljunk több ezer ember elé, már nem feltétlen vagyunk képesek. Így aztán jobb híján Roberto lett az új kápó. Vagyis én. Hiába a több évtizedes szurkolói múlt, igazából sosem tartoztam a kemény maghoz, alig ismert valaki.

A dobosok maradtak: Ervin és Lake.

Először megafonnal, majd a Slovan elleni őszi derbitől mikrofonnal a kezemben irányítottam. Helyenként pokoli meló volt. Ugyanakkor Zoltánka a Slovan ellen, egy meccs erejéig visszatért, hogy megafonnal segítse a munkámat. Ekkor történt az a sajnálatos eset, hogy az YBS elnökét, Domonkos Rolit másfél évre kitiltották a hazai sportrendezvényekről, mert valami olyasmit szólt bele a „kiblibe”, ami egyeseknek sértette a fülét. Mozgalmas másfél év következett, hiszen Roli egyben szurkolói koordinátor is volt, de feladatát csak a kerítésen kívül folytathatta. Odabent szinte minden rám maradt.

Nagyszombatban viszont Motyó előénekelt a második félidőben.

A nagyszombati stadiont éppen átépítették, lényegében egy szűk és keskeny „oroszlánketrecből” szurkoltunk, amit a játéktértől 5-6 méter magas kerítés választott el. Az örökifjú Novota Zoli, vagyis „Motyó” mászott fel rá a második félidőben, mivel eleve betegen utaztam el és elment a hangom. Olykor a véletlen szüli a vezérszurkolót, de Motyónak ez a feladatkör is kézre állt.

A következő sztori Rózsahegyen esett meg, ahol köztudott, sosem szívleltek minket igazán.

A hazai rendezők nem engedték bevinni a megafont, ezért Bartalos Attila barátom felajánlkozott, segíti a szurkolást. Egy hét múlva én magam adtam a kezébe a másik megafont. Ezt követően hol egymagam, hol ketten toltuk, hol csak ő, mígnem a páros felállás bevált és állandósult. Amikor tehát egy-két év múlva visszavonultam, már egy kész kápót „adtam” a tábornak. Más kérdés, mindeközben mi zajlott a színfalak mögött.

Például már 2015-ben hozzám közel álló emberek megkerestek, hogy lépjünk ki az YBS-ből és alakítsunk egy külön szurkolói csoportot.

Mondjuk úgy, nem szívlelték az YBS elnökét, ám a dolog mindössze odáig fajult, hogy készült „logónk” és lett „nevünk”. De mert kategorikusan visszautasítottam az amúgy is olykor repedező egység megbontását – még úgy is, hogy én lettem volna a szurkolói csoport vezetője –, a történet itt elhalt. Egyébként is, az on tour-okat a DAC hivatalos szurkolói csoportja, az YBS szervezte. A fanklub nevét és logóját a belügyminisztérium is hivatalosan bejegyezte.

Aztán 2016-ban megalakult a Vidéki Urak, ún. „casual” szurkolói csoport. Mert vannak a régimódi B-közepesek szakadt farmerben és vannak az igényesen öltözködő fiatalok.

Elnevezésük a brit sportosan elegáns viseletre, tehát drága, márkás ruhákra utal. Azoknak magyarázom, akik kevésbé jártasak a szurkolói szubkultúrákban, hogy miért fontos az Adidas „egyencipő”. A Vidéki Urak javarészt Somorja környéki fiatalokból álltak-állnak – ismérvük, hogy a többi szurkolói csoporthoz hasonlóan odahaza sosem „keveredtek” az YBS-szel. Ez tulajdonképpen mindig is így volt rendjén és közös konszenzus szülte.

Amikor „birtokba vettük” a MOL Aréna B-szektorát, eleve felosztottuk magunk között, melyik csoport hol áll majd. Tehát ez a jelenség csak mostanában feltűnő.

Pedig nem különcök ők sem, mindössze a B-közép számaránya apadt meg jelentősen, így jobban szembetűnik, ha valakik „oldalt” csoportosulnak. Sőt, anno gyakran megesett, hogy az álló tribün csoportjai „önálló életet éltek” és saját rigmusba kezdtek. De mi, a felső karéj voltunk ezren-kétezren, ők meg ötvenen-százan, így az erősebbik „kutya ugatása” győzött. A lelátón egyébként sincs demokrácia!

2014-től rengeteg koreográfia készült, munkaórák százait húzták le a legszenvedélyesebb szurkolóink. Ehhez jöttek még a mérkőzések előtti előkészületek, a kihangosítás összeszerelése. A kápó olykor logisztikai központ is.

A tábor magja mindössze néhány rangidős fő, a kápó és segédjei, a dobosok, s talán még a „zászlós emberek”. A többiek a hangjukat és a tapsvihart hozzák otthonról, de nélkülük nincs tábor! Sajnos ők vannak ma kevesebben. Sokkal kevesebben. Pedig 2018 után megesett, hogy a MOL Aréna befogadóképessége kevésnek bizonyult. A DAC kijutott Európába, megjárta Tbiliszit, Krakkót és Athént. A lengyel túra talán minden idők legemlékezetesebb idegenbeli mérkőzéseként vonult be a klub krónikájába, ahol szurkolóink nem csupán a vendégszektort hódították meg, hanem Krakkó főterét is. Marco Rossit Peter Hyballa követte a kispadon, a DAC olyan focit játszott, amire az egész Kárpát-medencében felfigyeltek.

A szurkolótábor egy ideig jól megvolt Bartalos Attilával a ketrecben, és a dobosok személye sem változott.

Az YBS viszont belülről elkezdett szétesni, egyre több tag távozott, és a problémákhoz a hamarosan lesből támadó világjárvány csak rátett néhány lapáttal. Vagyis inkább rengeteg lapáttal! Talán egy vagy másfél szezon erejéig maradt Attila a vezérszurkoló, s valóban szívvel-lélekkel végezte a dolgát. Aztán egy nagyszombati túra mindent megváltoztatott.

Vagyis, ami a hazaúton történt, mert hogy Attilát állítólag „ottfelejtette” a szurkolói busz!?

Attilának ez idő alatt Szabó Sanyi (Vidéki Urak) személyében olykor segítője is akadt. A megafon ezt követően Soóki Tomi kezébe került, aki csakhamar megkapta, hogy túl fiatal ehhez a felelősségteljes feladathoz. Én azt mondom, a szándékot is dicsérni kell, mert legény a gáton, akinek van vér a pucájában, hogy egyáltalán ki mer állni százak és ezrek elé.

Majd jöttek a covid általi megszorítások, amelyek végérvényesen feloszlatták nemcsak a B-közepet, hanem az egész Aréna közönségét is.

Hol sorsolás útján dőlt el, ki mehet be az Arénába, hol teljes üresség honolt, máskor pedig a stadion mögött zajlott a szurkolás. Az YBS tagsága ekkorra olyannyira megfogyatkozott, hogy immár képtelenek lettek összefogni a tábort, a nagyérdemű pedig ezt folyamatosan a szemükre vetette. Ördögi kör, mert akik ebben segíthettek volna nekik, éppen azok kritizálták őket! A Jablonec elleni zártkapus EL-meccs 2020-ban azonban fantasztikusra sikeredett, pedig a szurkolás „csak” az Aréna mögött zajlott, kivetítő előtt. Később mégis frusztráltság és egymásra mutogatás következett, és megtörtént az, aminek nem szabadott volna:

2020 decemberében nagyszombati drukkerek „behúzták” az YBS „Dunaszerdahely 1904” feliratú, a MOL Arénában őrizetlenül hagyott fő molinóját.

Egy ilyen affér után minden magára valamit is adó fanklub önreflexiót tart és feloszlatja magát, ám erre igazából sosem került sor. Az utolsó szöget talán a Partizán Belgrád elleni Konferencia Liga-mérkőzéstől való távolmaradásuk verte be. „Cserben hagytátok a csapatot!” – vallották ekkor az emberek. Történt ugyanis, hogy az azt megelőző bajnoki idény végén néhányan összetűzésbe keveredtek a „secuval”, majd a többiek, velük együtt kollektíve kivonultak az Arénából. Ahová aztán „elfelejtettek” visszamenni?

Ilyen több esetben és másokkal is megtörtént, még az Ultras1904-gyel is. Ez egy íratlan szabály, mivel a tábor egy és oszthatatlan. Ha egyet elvisznek, a többieknek „kötelességük” követni őt. Ugyanígy a covid alatt, ha nem mehetett be mindenki, egy sem ment be!

Az „üresjáratot” kihasználva 2021 őszén néhány az YBS és a Vidéki Urak csoportokból érkező szorgalmas fiatal „Crazy Boys” néven magához ragadta a lehetőséget. Kápónk Soóki Tomi után Horváth Bálint lett, és a dobok mögött szintén generációváltás történt. A tiszavirág életű galeri ténykedését egy ideig az YBS is egyengette, de innen már csak egy lépés volt az újabb összefogás. Hamar megfogalmazódott ugyanis, hogy a még meglévő, de jelentősen megfogyatkozott csoportokból egy ütőképes gárdát kéne gyúrni.

Nehezen indult be a folyamat, végül Ultras 1904 Dunaszerdahely néven kiállt egy egységes társaság.

Egy roppant fiatal társaság, néhány „öreggel”, akiknek hétről-hétre meg kellett és meg kell küzdeni az igényes nagyérdemű elismeréséért. Pedig higgyétek el, ha Ők most nem lennének, a MOL Aréna halotti torra hasonlítana! Mi öregek ugyanis már elvesztettük azt a készségünket, hogy aktívan és megalkuvást nem ismerve űzzük-hajtsuk a csapatot. És nem is feltétlen azért, mert vizes a térdünk és ingadozik a vérnyomásunk, hanem mert megfakult bennünk a varázs. A be nem teljesült ígéreteket pedig immár a Konferencia Ligában való részvétel kiharcolása sem lett képes maradéktalanul feledtetni.

A covid utáni időszakban mindössze egyetlen egyszer telt meg a MOL Aréna, mégpedig Adrián Guľa vezetőedző idején, a Slovan elleni „bajnoki döntőn”.

A csapat még sosem állt annyira közel a bajnoki cím megszerzéséhez, mint 2023 májusában, ám a meccset elvesztettük, és a reményeink lényegében szertefoszlottak. A dolog pikantériája, hogy még csak nem is ezen a találkozón ment el az első helyünk, hanem a gyengébb csapatok elleni pontveszteségek miatt. Meghatározó közönségkedvencek távoztak, ki így, ki úgy, a hitevesztett szurkolói sereg pedig csak a szebb folytatásban bízhatott. Majd jövőre? – ez a rövid mondat szlogenné vált. A foci egyensúlya azonban felborult, ebben a negatív időszakban, Xisco Muñoz ténykedése alatt megesett, hogy kétezer fő alá csökkent a kilátogatók száma.

Néhány éve immár, hogy az Ultras 1904 drapija lóg a B-közép előtt.

Rangidős kápójuk Mucska Attila, vagyis Mucsesz, aki azelőtt a Curva Nord csoport egyik vezetője volt. Mucsesz mellett időnként Angyal Robi, a Young Brigade-szekcióból, valamint Horváth Boti és Horváth Bálint is megfogja a megafont. Dobosból szintén akad néhány, így a már említett Horváth Boti, valamint Sipos Marci és Török Levente. A névsor nem hierarchikus, ugyanis mindhárman egyenrangú hangulatfokozók.

A 90 százalékban tizen- és huszonévesekből álló Ultras 1904 ismét rendszeresítette a mérkőzés előtti élőképek bemutatását, de a pirotechnikával sem állnak hadilábon.

Egyik-másik koreó akár hetekig is készülhet. Tetszik vagy nem, ezekben az években éppen egy generációváltásnak vagyunk szem- és fültanúi a lelátón. Mi pedig, a régi iskola olykor meggyötört harcosai nyugodtan alhatunk, hiszen a jövő biztosítva lesz! A tűz égni fog, a dob nem halkul el, a szenvedély tovább él. Az öregek feladata, hogy a fiatalokba neveljék a felelősségtudatot, mert mindennek, amit teszel vagy mondasz, következményei lehetnek! Nagy Roman, az Ultras 1904 másik rangidőse szerint küldetésük elején járnak, de jó úton haladnak. Ha lesz foci és jönnek a sikerek, előbb-utóbb ismét megtelik a B-közép. Talán kicsit lassabban, mint az sokan eddig elképzeltük, de megtelik. Hosszú évek szurkolói lejtmenetét ugyanis képtelenség „izomból” megállítani, s ha már segíteni nem tudjuk a srácokat, legalább ne hátráltassuk őket ebben! Hajrá, DAC!

Megjegyzés: Nyilván létezik ezernyi más kis történet vagy szál ebben a témában, de mi próbáltuk a legfontosabb eseményeket összefoglalni, nem belefolyni, s ezzel elveszni a részletekben.

(Roberto)