Húsvét után az élet visszatért a normális kerékvágásba, vagyis a korábban „defektes járművet” kézzel betolva újraindították. Kicsit pöfögött, kicsit prüszkölt, viszont a lendület vitte előre. Egy ideje persze semmi sem normális, de hozzászokunk ehhez is, úgy alakítjuk, hogy jó legyen. Olyan elviselhetőbb elviselhetetlen életteret teremtettünk. Vagy életrendet?! Nem biztos, hogy minden esetben járható az az út, ahol túlontúl is „megbarátkozunk” a közös ellenséggel. Más: elfogyott otthon a halfilé, és a három napos tuningolt spájzból félárbócra ereszkedtek a konzervek. Hízik a májunk…
Egyvalami azért nem változott, az áruházláncok akciókkal kecsegtető reklámújságai most is ott hevernek a lépcsőházban, bár az akciók szemmel láthatóan szolidabbak lettek. Azt viszont végképp nem értettem, miért hirdettek azok a boltok, melyek alapból zárva vannak. Vagy zárva voltak – nem egyszerű követni a napi újranyitásokat. Még szerencse, hogy eddig nem kellett átfesteni a lakást, és a lépcsőház bejárati ajtajába beletört kulcsot is úgy vettem ki, mint egy igazi kulcsos szaki. Doktor Neilinger rendel…
Ha így megy tovább, kihúzom a lyukas fogam is, egy ezermester mindenhez (is) kell, hogy értsen…
Megmosolyogtató, ám cseppet sem vicces – mondaná a Hofi, hisz’ neki biztosan volna szakirodalma az ilyen helyzetekre. Tolómércével lökné a tutit, szájmaszkban, és persze gumikesztyűben. Egy eseti tanulmány szerint ott, ahol a divat felüti a fejét, nem kell világvégét várni. Nézzünk csak körül, ki milyen mintájú maszkot szeretne, és én miért elégszek meg még mindig a szomszédasszony által varrott asztalterítőt idéző darabbal? Ha ennek vége lesz, elrakom emlékbe. Tudom, igénytelen vagyok, egyeseknek idétlen is (ezt most nem kellett volna, de már leírtam, és nem találom a radírom, a papírüzletek meg zárva vannak).
Hiszek benne, aki jólelkű volt korábban is, az mostanra angyalszárnyakat növesztett, páran pedig hozzájuk javultak…
…nos bevallom, a templomi élő közvetítéseket mostanában jobban várom, mint a Bátrak földje következő részeit. Majdnem jobban na, de legalább igyekszem. Szó nélkül sorbaállok kosárért, fertőtlenítek és nem lépem át a vonalat, néha még magamtól is távolságot tartok. Bárcsak mások is ilyen jók lennének velem szemben! Mindeközben csupán egyszer voltam nagyobb bevásárlóközpontban, a lakótelepi bolt simán kielégítő, nem szenvedünk hiányt semmiben. A bajok ott kezdődnek, amikor megtudod, édesanyádat bevitték a kórházba, mert elesett, és te tehetetlen vagy, mivel nem segíthetsz, nem is találkozhatsz vele. Éppen a bevásárlást adtam volna be a panzióba, amikor közölték a hírt. Majd a látleletet:
Szilánkosra tört bal váll, operálni nem lehet, nincs ember, aki vállalná az ő esetében. Vállalni a vállat – édes anyanyelvem, de mostoha vagy!
Sorsod oly nehéz. Anyut még aznap kiengedték… Úgy hírlik, enyhülés jön, kinyitnak a nyári teraszok, újra habzik a sör, közben a postánál még mindig áll a sor (oké, ez rímel). Kielégítőbb lett a patikák kínálata, s így talán hamarabb megkapom az áhított készítményt, mivel a netről rendelt még mindig bolyong valahol Köldökpuszta és Felsőraktárhely között. Senkit sem illik persze elmarasztalni az adott helyzetben, munkahelyek tucatjai stagnálnak, a készletek kimerülőben, az idegek túlfeszítve. Szerdahely túlélte ezt a különös húsvétot, amikor mindenki elvben csak otthon öntözhetett, így évtizedek után először nem jutott a mendikálásból piros tojás a rakott krumpliba.
Mégis feltámadtunk!
Most már csak az a kérdés, mit kezd ez a nyavalya velünk a továbbiakban, belátó lesz és tapintatos? A krumpli elültetve, a paprika kipalántázva, szóval vészhelyzetben sem történhet meg, hogy parlagon maradjon a földünk és a lelkünk. Az utóbbi táplálására is gondolva, egy kis olvasnivalót rendeltünk, persze neten. Megint leadtam egy keveset az elveimből, szeretem először kezembe fogni a könyvet és belelapozni, de most „nincs szezonja” az effajta dolgoknak. Virágzik viszont az elültetett szilvafám (ebből lesz a pálinka, ha nem nyitna ki a kocsma), s a vadcseresznyék rügyei rózsaszínre festették utcánk szegélyét. Mondjuk a vadcseresznye nem jó pálinkának, csak szép. Várandós a jövő, a Fő utcai templom toronyórája is sietve várja, mit hoz. De mindent a maga idejében…
Kitartást barátaim, fog még kelleni!
(Roberto)
ELŐZŐ RÉSZEK:
LISTÁVAL A KÉZBEN