FOTÓK: SZABÓ PÉTER PÁL
Számtalan helyen olvastam, hogy a DAC teljesítménye mostanság a hullámvölgyek és magaslatok egymás utáni váltakozása. Hullámvasúton utazunk mindannyian, néha fékezünk, olykor pedig gázt adnánk, s ha a pedál beragad, tanácstalanul kiáltunk a semmibe. Mintha nem hallaná – vagy nem akarná meghallgatni – a klubvezetés a szurkolók óhaját. Mintha számukra teljesen természetes lenne, hogy a drukker utat talál magának vasárnap este is stadionba. Mert hát utat talál, hiába a legutóbbi hazai vereség, a helyenként ötlettelen játék, a hűséges szurkoló, bízva a jobb folytatásban, veszi a kalapját – meg persze a sálját – és irány a Sport utca. Hogy beborult és hűvösebbre jár már az őszi időjárás? Ugyan már kérem, senkinek sem tartanak pisztolyt a fejéhez. Azért megy, mert úgy érzi, menni kell, ez a szívügye!
Az októberi válogatott szünet előtt a tabella második helyezettjét fogadtuk. Azt a Zólyombrézót, akit ha minimális különbséggel is, de általában legyőztünk eddig. Kivéve két összecsapást, az elsőt és az utolsót. Ugyanakkor azzal is szembesülnünk kellett, hogy a vendégek szekere jelenleg olajozottan gurul, mi pedig annak a bizonyos hullámvasútnak is „köszönhetően” csupán a hetedik, számunkra méltatlan helyen szerénykedünk. Bizonyára ennek is betudható az a számtalan mendemonda, ami a városban terjeng, pl. egy vezetőségbéli személycserét illetően. Az ennél is nagyobb fajsúlyú változás jóslata szinte már lerágott csontnak számít. Azt pedig, hogy Guľa edző széke inog-e, mi sem mutatja jobban, minthogy konkrét nevet emlegettek helyére a lakótelepi boltban.
A jelenlegi legjobb védelem nézett farkasszemet a leggólképesebb támadósorral. Odahaza viszont elvárható volt, hogy a legjobb védekezés a támadás legyen.
A mérkőzésre kiadott műsorfüzetet jó szokásokhoz híven már előző nap beszereztem, teszem ezt azon megfontolásból, hogy biztosra menjek. Meg persze valamilyen szinten hiányzik a megszokott DAC-múzeum is, ahol a találkozók előtt belelapozhattam az enyéimhez hasonló, ám sokkal profibb N.K.-féle almanachokba. Ezek helyett újabban csupán egy kék falat látok, meg persze a Csehszlovák Kupa serlegét. Bár állítólag múzeum is lesz majd, nekem egyelőre olybá tűnik, mintha a klubtörténelem kárára inkább az üzletet nyomnánk ezerrel.
Čermák kényszerű kiválása a majdhogynem megszokott kezdő tizenegyből jelentette az egyetlen változást Guľa mester csapatában.
A lelátó is mintha megritkult volna a legutóbbihoz képest, s a foghíjas széksorok közt utat talált magának az olykor bőszen lengedező őszi szél. Nemhiába, hisz’ mire a játékvezető sípjába fújt, a napkorong mélyen elbújt a horizont mögé. Igazából egész nap alig mutatkozott, azt is csupán úgy ímmel-ámmal. Így viszont a szurkolás, legalábbis az elején picit plasztikusabbnak, erőtlenebbnek tűnt. Az év azon szakához érkeztünk, amikor már inkább a sárga mezben és nadrágban futballozó kedvencek dolga, hogy felmelegítsék a nagyérdeműt. Útjukban a vasgyári legényekkel ez szemmel láthatólag nem tűnt valami egyszerű feladatnak – akiket meglepően a maroknyi szurkolótáboruk is elkísért. A csapatkapitányi karszalag ezúttal Andzouana kezére került. Nos, ez elég keserű szájízt ad annak fényében, hogy nálunk már mindenki is lehet „cséká”.
Míg mondjuk egy nagyszombati Spartaknál ez a megtisztelő feladat kizárólag hazai nevelésű játékost illet meg! Na igen, olyannak bizony mi ugyancsak híján vagyunk.
Mindez természetesen nem a kongói védőnk személye ellen szól! A mérkőzés előtt egyéb hálás feladataink is akadtak: Isten éltesse a DAC korábbi legendás elnökét, Šanta Imrét, aki a napokban ünnepelte a 75. születésnapját. Az első játékrészben mindkét csapat előtt adódott lehetőség, veszélyesebb támadásokat ugyanakkor a zólyombrézóiak vezettek. Nagyon a levegőben lógott a vendégek gólja, egy alkalommal Csinger a gólvonalról vágta ki a labdát – iszonyatosan meleg helyzet volt! Már-már úgy tűnt, hogy gól nélkül végződik az első felvonás, amikor a 42. percben Káčer előre ívelt, a labda pedig egy vendég védő fejéről Gavrić elé került, aki bevágta azt a kapuba – 1:0. Láss csodát, a vendégek dolgozták ki a ziccereket, mégis mi rúgtuk a gólt. Bár a VAR elé került a szituáció les gyanújával, Kružliak játékvezető végül megadta a találatot. Egygólos előnnyel vonultunk tehát az öltözőbe.
A szünetben egy helyen változtatott Guľa mester, Andzouana helyére Mendez érkezett. A csapatkapitányi karszalag így Káčer kezére került.
Zólyombrézói helyzettel kezdődött a 2. félidő is, majd az 51. percben egy kísértetiesen hasonló szituációban, ismét egy vendég védő fejéről csusszant Trusa elé a labda, aki megszerezte második gólunkat – 2:0. Ezúttal szó sem lehetett vitatott helyzetről, a tényálláson viszont nem változtat, hogy megint a vendégek támadtak, de mi értünk el pontos találatot. A vendégek becsületére legyen mondva, hogy ezután sem adták fel. Guľa pedig a védelemsor biztosítására inkább újabb védőt hozott be. Gruszkowski második gólunk szerzőjét, a támadószekcióhoz tartozó Trusát váltotta. A lengyel srác lehetett volna az aduász, egy kapu előtti keveredésből ugyanis a 75. percben immár háromra növelte előnyünket – 3:0. Bevallom, én ekkor már a hangzatos szalagcímen fentem a fogam, pl.: Beolvasztottuk a vasgyárat, vagy valami ilyesmi.
Nézőszám: 5184 – az egy héttel ezelőtti mérkőzéshez képest, nagyjából háromezren inkább az RTL Klub esti híradóját választották. Pedig a MOL Aréna drámai pillanatai még csak ezután következtek.
A vendégek előbb a 82. percben egy szépségdíjas góllal szépítettek, majd még a rendes játékidő letelte előtt ismét a VAR lépett elő főszereplőnek: ha jól emlékszem, állítólag Gavrić kezére pattant a labda a tizenhatoson belül, a sztori viszont két helyen is sántított. Egyik az, hogy Gavrić a büntetőterületen kívül állt, a másik pedig, hogy a labda a felkarját érinthette, ami nem egyértelmű kezezés. Játékvezetője válogatja, mindenesetre Kružliak a VAR-ozás után a tizenegyespontra mutatott, a büntetőt pedig a vasgyáriak értékesítették is – 3:2. Ráadásul hat perc hosszabbítás következett. Guľa becserélte Risvanist is, vele együtt ekkor már hat védővel „betonoztunk”, ha valahogy mégis előre került a játékszer, azt igyekeztünk eldugni. Volt miért izgulnunk. Aztán egy ilyen ellentámadásból berúghattuk volna mégis a negyediket, ám Káčer passzát Barišić az egyetlen fehér mezes védőjátékos hátára bikázta.
A diákok között ilyenért elküldik a kiskrapekot csokoládét venni az egész csapatnak meg a takarítónőknek!
Nem éppen egetverő teljesítménnyel, de végül csak sikerült otthon tartanunk a három pontot. Azokat a hibákat, amiket 3:0-nál nyilván az égvilágon senki sem oldott volna, ilyen drámai végjáték mellett illik meggyónni az első adandó alkalommal! A győzelem a Dunaszerdahelyé, a hullámvasúton pedig éppen felfelé tart a sárga-kék kocsink. Hajrá, DAC, és persze hajrá Magyarország! Merthogy Rossi szövetségi kapitány legénységén lesz a szemünk egy ideig…
DAC 1904 – ZÓLYOMBRÉZÓ 3:2 (1:0)
Gólszerzőink: Gavrić, Trusa, Gruszkowski
DAC: Popović – Alex Pinto, Kaša, Csinger, Andzouana (46. Mendez) – Káčer, Dimun, Ramadan (74. Herc) – Trusa (67. Gruszkowski), Goure (90. Risvanis), Gavrić (90. Barišić).