Reklám
Nem tudom, ti hogy vagytok vele, de én vagyok az a kisgyerekes szülő, akinek egy tinglitangli, szintetizátoros-négyakkordos, cserébe jó hangos zenével megtámogatott csemetebolondító falunap felér egy foghúzással. A műfajt sokan szeretik, és a porontyok szívesen tapsikolnak meg ugrálnak a jelmezbe öltözött előadók buzdítására. Készségesen elismerem, hogy velem van a baj, ettől függetlenül én ilyenkor az alternatív zenekedvelők fanyalgó fölényével vonulok félre kisfröccsel teli műanyag pohárral a kezemben. (Jó esetben re-pohárral.)
Persze felsőbbrendűségem mélységesen álságos, tojáshéjdarabkákkal a popómon ugyanis nyilván én sem éppen a minőségi muzsika mellé tettem le mindig a voksomat. A kazettás magnók aranykorában bőven volt választék olyan magyar előadókból, akik az óvodás közönséget célozták meg, és vérprofin tolták az ipart. Saját piacukon pedig simán voltak olyan népszerűek, mint az agyzsibbasztó Baby Shark és társai.
Kedves milleniális kortársam, egészen biztosan emlékszel még Pap Rita slágereire. Te is fejből fújtad a Kuckó mackót, és ha azt mondom, Csovi Csovi Jasper, megszólal a fejedben a következő sor: “kutya a gyereknek, az a jó”! Ne is próbáld letagadni.
Halász Judittal hogy állsz? Na és a 100 Folk Celsiussal? Gyermekkoromban édesapámmal gyakran énekeltem együtt a Paff nevű bűvös sárkányról szóló dal refrénjét. Vagy harminc év távlatában úgy véltem, jó ötlet lesz meghallgattatni eme klasszikust az én ágyékom gyümölcseivel. Elkerekedő szemmel hallgattam végig a szöveget, melyből kiviláglott, hogy Paff jóbarátja, a Jani nevű kisfiú meghal, és bánatában a sárkánynak is, nos… Paff. Nem tudom, akkoriban hogy nem okozott ez örök lelki sebet, de még csak fejtörést sem. Lehet, hogy mi még ilyen kis vadember-generáció voltunk a mostani, agyonóvotthoz képest. Nyersen ettük ki a földből a gilisztát is, ha! (Már amelyikünk.)
De volt nekünk ám egy kis fapados lemezlejátszónk is, aminek a hangzása máig visszhangzik a fejemben. Tűje alatt olyanok forogtak, mint HOBO Vadászata, vagy a KFT klasszikusai, melyek közül a szintén „metál” Macska az úton ragadta meg leginkább a fantáziám, mert hát szegény macsek és az autó találkozásából értelemszerűen nem az állat jött ki győztesen. Viszont a karaoke-estek örökre elmaradhatatlan tartozéka lett az Afrika nevű opus is szavannáival és fekete nőivel.
Aztán ott volt még a magyar lila, pizsamás Yoda, alias Miki Manó, meg az Égből pottyant mesék tágas égen andalgó avantgárd agyszüleményei. Ami elől pedig szintén nem volt menekvés: a Buli van Aprajafalván-sorozat rémes, torzított hupikék törpike-hangon feljátszott dalai, melyek híres slágereket dolgoztak fel, illetve becstelenítettek meg – felfogás kérdése, ugye.
Visszatérve a fanyalgáshoz, megállapítható, hogy viszonylag kevés olyan, gyerekeknek szánt zene létezik, mely felnőttfejjel is élvezhető közepes mennyiségű alkohol elfogyasztása nélkül. De lehet, hogy én vagyok műveletlen, szóval légyszi egy kommentben világosítsatok fel ezek felől.
Ellenkező esetben kis ebihalaim elektronikus zenén, drum and bass-en és/vagy metálon fognak felnőni, de hát ez legyen a legnagyobb bajuk.
Az előző epizód:
Otthonka és gombahaj, avagy gyerekdivat a kilencvenes évek elején
