A cikk megjelent a Klikk Out 2020/01. számában.
Nem tagadom, kedvelem a nagyváros nyüzsgésével járó előnyöket. Mindig gyönyörködve néztem azokat a filmeket, ahol a főszereplők valamelyik nagyvárosban élnek, mert úgy láttam, hogy szinte pezseg körülöttük az élet. Tudjátok, azokra a csajokra gondolok, akik reggel laza öltözékben lépnek ki egy bérház ajtaján, beugranak a sarki pékségbe egy croissant-ért és kávéért, majd meló után összegyűjtik a barátnőket, hogy a közeli bárban koktélozzanak, csinosan felöltözve. Annyira idillikus, nem?
A fővárosi életből elsősorban az állandó rohanás az, ami az eddigi, tíz hónapos ittlétemet meghatározta – a munkám komoly odafigyelést kíván, emellett háztartást is vezetek, szóval úton hazafelé, fejben már a szennyest válogatom, és egyszerűbb recepteket keresgélek a neten, hogy a gyors bevásárlásból hazaérve, meleg vacsorát tudjak tálalni. Mikor megyek edzeni? Mikor fogok új cikket/verset írni? Mikor fogok a barátnőmmel találkozni? Mikor kezdek el önmagamra figyelni és megvalósítani a terveimet? Ha látszólag nincs semmi dolgom, akkor fejben már egy következő feladatot rakok össze. Amikor aztán nem sikerül minden fronton jól teljesíteni, nagyon elégedetlen tudok lenni magammal szemben.
A harmincas felé közeledve ugyan már észrevehetően visszavettem a hétvégékkel járó lendületből – nem szakítom el a láncokat péntek délután, hogy valamelyik menő belvárosi helyre induljak bulizni, viszont szívesen használom ki azokat az újabb és „felnőttesebb“ programlehetőségeket, amelyeket most Budapest kínál számomra. Ezek a valódi ünnepnapok, ilyenkor szögre akasztom a teendőket, és csak az adott program köti le a figyelmemet.
Decemberben végre eljutottam egy balettelőadásra az Erkel Színházba, amely már régóta nagy vágyam volt. Karácsony közeledtével a Diótörő kiváló választásnak bizonyult – balettcipők és surrogó fellépőruhák mindenütt, és rengeteg, de rengeteg tehetséges, apró táncos. Két és fél órára csodálkozó kislány lettem én is, az egyszerűségében is szép történet többször is örömkönnyeket csalt a szemembe. Mintha újra megtaláltam volna magamban valamit, ami a hétköznapok rohanása közepette oly sokszor elsikkad…
A 2020-as évben szeretnék még több kulturális élménnyel gazdagodni és időt szánni olyan szórakozási formákra, amelyek magas művészi színvonalat képviselnek.
Bár a téli hónapok során az ember lánya nehezen veszi rá magát arra, hogy jó melegen felöltözzön, majd tömegközlekedéssel induljon útnak, ígérem, erőt fogok venni magamon, hogy ne maradjak le valamilyen, számomra fontos és érdekes eseményről.
Az étkezésben is meg lehet találni a pillanattól való elszakadás módját – a nagyvárosi létben például tetszik a gasztronómia sokfélesége. Nem kell három-négyféle étterem közül választanom, ha az éhségemet szeretném csillapítani valahol, hiszen csak a kerületen belül erre számtalan lehetőség kínálkozik. A minőségi ételek és italok fogyasztása ugyan Budapesten igencsak költséges szórakozás, viszont úgy gondolom, alkalmanként belefér az eddig szokatlan ízek kipróbálása.
Amióta ide költöztem, szívesen próbálom ki idegen országok fogásait, az ázsiai konyhának pedig egyenesen a rajongója lettem. A boltban kapható, kész sushiboxok össze sem hasonlíthatóak a Kolosy térnél található, tradicionális japán étterem finomságaival, amelyeket a séf a vendégek szeme láttára, frissen készít el. A helyet kissé kalandosan, egy udvaron és egy pincébe vezető lépcsősoron át lehet megközelíteni, az ételre való várakozás perceit pedig frissen készült, jázminos zöld tea teszi még kellemesebbé.
Elhatároztam, hogy idén jobban odafigyelek arra, hogy kevésbé legyek szigorú önmagammal, ellenben néha megengedjem magamnak az egyszerű örömökhöz, például a kultúra vagy a gasztronómia lehetőségeihez való hozzáférést.
Hajlamos vagyok rá, hogy mások igényeit a sajátjaim elé helyezzem, és a végletekig hajtsam magam, viszont ez negatív következményekkel járhat. Tavaly több alkalommal is összeszedtem olyan betegségeket, amelyek egyértelműen önmagam túlfárasztásából erednek – s bár a végén könnyű összerakni az egyértelmű jeleket, a folyamat közben a test végig üzent.
A ráérős, szép pillanatok évének szeretném 2020-at, amelyben jól érzem magam és amelyben van időm felpillantani a teendők közepette és észrevenni a minket körülvevő, napi csodákat. Ehhez bizonyára több, lényeges dolgot kell majd megváltoztatnom magam körül – bár ez komoly kihívásnak ígérkezik, állok elébe. Kívánom, hogy a Ti évetek is legyen több, legyen jobb, legyen más!
Az előző részek: