A karanténállapot sok anyát tesz ilyenkor főállású cirkuszigazgatóvá, hogy az elszabadult bohócokat, artistákat, fakírokat rendre intse, és elkezdődjön a show… ilyesmikről írt Csóka Balázsy Edit.
Reggel 6.00 óra. A kisebbik babócám már ébredezik mellettem a kiságyban. Most van még úgy félórám elmélázni, mielőtt felébred. A nagyobbik gyerkőc az apukájával alszik, mióta itt a tesó. Nagyjából egy óra, s ő is talpon lesz. Dübörögve kirohan a hálóból, mint egy kiselefánt, hogy ráugorjon a bilire. Utána jön egy kis dögönyözés, hentergés, és indulhat a nap. A reggelek a legszebbek. 🙂
Két kisgyerek anyukája vagyok, az idősebbik, Márk a napokban volt 3 éves, a kisebbik, Áron 6 hónapos. Így, immár 3 éve anyaságin vagyok. Mostanában egyre gyakrabban vágyom egy kicsit más környezetre. Januárban mar adagoltam a férjemnek, hogy elmehetnénk egy hétvégi szánkózásra, a nagyobbik fiú biztosan élvezné a havat, amiből itt nem sokat látott ezidáig. Végül arra a döntésre jutottunk, elmegyünk inkább tavasszal valahova az osztrák hegyekbe.
Az Alpok mindkettőnk szíve csücske, így belenyugodtam, hogy még pangunk otthon májusig. Hát, kicsit hosszabb lesz ez a pangás, azt hiszem. De nem panaszkodom. Egészségesek vagyunk, és úgy repülnek a karantén napjai, hogy azt sem tudom, milyen nap van éppen.
A napirendünk mindennap nagyjából ugyanolyan volt, színesítve barátnős, mamás-papás napokkal, vendégekkel, játszóterezéssel, természetjárással akár egy Bécs melletti erdőben, akár Győrben, vagy csak simán kéz a kézben elballagtunk meghitten bevásárolni. Imádtam ezeket a sétákat is. Most nemhogy vele, magam sem voltam üzletben 2 hete.
Ha kimegyünk, maszkos nénik és bácsik jönnek velünk szembe. Ijesztő volt eleinte, nagyon. Megállás nélkül azon agyaltam, hogy ha két ilyen kisgyerek közül egyiket, vagy mindkettőt elvinnék kórházba holmi ismeretlenek, azt micsoda traumaként élnénk meg. Tudom, gyerekekre kevésbé veszélyes… de akkor is…
Aztán itt vannak a nagyszülők… mindegyik 60-on túl van már. Egyik napról a másikra felfüggesztettük a vendégek látogatását, a mamás-papás programokat, a barátnők sem jönnek most, varrtam otthon 1-2 maszkot, a férjem is elkezdett otthonról dolgozni. Ez külön kihívás amúgy a hazás életben, az tutifix. 🙂
A karantén rádöbbentett, hogy bár nem jártak hozzánk napi szinten, de az a heti a 1-2 barátnős nap, vagy hogy személyesen láttam a szüleimet, mennyire sokat jelent. Idővel hozzáedződtem, hogy ez van, valamire biztosan ez is jó. Van egy elég nagy kertünk, a szerencsésebbek közé tartozunk. X éve szeretnék magasított kertet. Falusi lány vagyok, legalább répa, hagyma, paprika, paradicsom legyen a háznál. Úgyhogy felhasználtuk a palettákat, és nekiálltunk kertet építeni. Még be kell deszkázni, de már ezt-azt elvetettem.
Mivel a férjem is otthon rekedt, fogy a kenyér rendesen. Eddig is kovászoltam, de most napi szinten sütöm a kenyeret. Elkezdtem háztól venni a sajtot, tojást, tésztát. Ez több szempontból is jó: egyrészt nem a Tescót, Billát stb., támogatom, hanem azokat, akik esetleg a járvány miatt kicsit megszorultak, másrészt tutira házi cuccot veszek, és végül, de nem utolsó sorban, vásárlás közben elbeszélgethetek egy-két szimpi emberkével.
A saját magam lelki épsége érdekében kell, hogy heti 1-2 alkalommal fél órácskákra kiszabaduljak a mókuskerékből, így kijárok futni, a külvárosban nem nehéz elnéptelenedett útszakaszokat találni. A kreativitásom határtalan, ha a gyerekek lekötéséről van szó. Ha végleg meguntak minden játékukat, akkor beleteszem a gyerkőcöt a talicskába, és futok vele a ház körül, vagy telerakom a gyerek-betonkeverőt földdel és vízzel, és megépítjük Sárvárt. A minap átalakítottunk egy lidls Montessori-kisházikót madáretetővé. A lényeg, hogy kacagnak. De otthon vannak, otthon vagyunk, együtt. Aztán egyszer csak vége lesz a járványnak is.
Előző részek:
3. rész – Csala Emma Alexandra